Magyar Nemzet: Sokan úgy látják, a kormánynak ötletei vannak, kidolgozott felsőoktatási reformja azonban nincs.
Manherz Károly: Hosszú távra szóló elképzelés van, az egyes részletek kidolgozása most folyik. Ezért hoztuk létre a felsőoktatási kerekasztalt, ezért egyeztetünk a legkülönbözőbb szakmai testületekkel. Az biztos, hogy a felsőoktatás szerkezete nem jó, át kell alakítani. Sok a 72 intézmény, sok a párhuzamos képzés. Nálunk 1990-ben a 18 és 23 év közötti korosztály 13 százaléka jutott be a felsőoktatásba, ma 45 százalék tanul egyetemeken, főiskolákon. Az európai átlag ennél kevesebb. A rendszerünkben az is benne van, hogy valaki kényelmesen eltölt néhány évet a felsőoktatásban, és csak azután határozza el, milyen szakmát választ. Az utóbbi években senki nem mert hozzányúlni az állam által finanszírozott diákok keretszámához, pedig négy éve halljuk, hogy bizonyos területeken túlképzés van…
Geréby György: 2005-ben változtak ezek a számok.
Manherz Károly: Az állam által finanszírozott keretszám változatlan maradt, a költségtérítéseseké csökkent. A kettő közötti arány az utóbbi időben majdnem fele-fele volt, az állam által támogatott – nem finanszírozott, most a kifejezés is változik – keretszámot először csökkentjük 56 ezerre 62 ezerről. A következő három évben az érettségizők aránya nagyjából változatlan marad. Tudni kell azonban azt is, hogy tavaly az általános iskola első osztályába 130 ezerrel kevesebben iratkoztak be, mint tavalyelőtt. Ennek még nincs hatása a felsőoktatásra, de lesz.
Magyar Nemzet: Tavaly március 1-jén életbe lépett új felsőoktatási törvény már most másként határozza meg a felsőoktatásba bejutás feltételét. Előbb mindenkinek a hároméves alapképzést kell elvégeznie, onnan juthat tovább a kétéves mester-, onnan pedig a hároméves doktori képzésbe. Évek óta vitatkoznak arról, milyen alapon határozza meg a minisztérium a keretszámokat. Most, hogy Magyarország több más európai országtól eltérően egy csapásra vezette be a bolognai rendszert, ez még bonyolultabb lesz.
Manherz Károly: Nem feltétlenül. A többciklusú képzés bevezetésével radikálisan csökkentettük a szakok – a felsőoktatási bemenetek – számát. A több mint 500 egyetemi és főiskolai szak helyett mintegy 130 alapszak és egységes, osztatlan képzés kezdődött el tavaly, ugyanakkor az is igaz, hogy bizonyos szakokat túl sok helyen oktatnak az országban. A törvény az 506 szak helyett 131 alapszakról beszél az alapképzésre vonatkozóan. Lehet, hogy kiderül: nincs szükség Magyarországon arra, hogy sok helyen indítsanak pedagógus-, jogász- vagy közgazdászképzést.
Geréby György: Az intézménybe felvehető létszám korlátait az akkreditációnak kellene meghatároznia. Én nem tudok arról, hogy megtörtént volna a kapacitásakkreditáció.
Manherz Károly: A felsőoktatási törvény alapján a felsőoktatási intézmények tulajdonosai meghatározták az alapító okiratban az oktatható hallgatók számát. A Felsőoktatási Regisztrációs Központ szakmacsoportok, képzési területek és tudományterületek szerinti bontásban is meghatározta a kapacitást a működési engedélyben. Ez egy korábbi statisztikai adatszolgáltatás alapján készült, természetesen a törvény előírása alapján követni fogja a teljes kapacitásakkreditáció. Az intézményeknek meg kellett mondaniuk, mire van kapacitásuk, hány könyvtáruk, laboratóriumuk, oktatójuk van és így tovább. Megengedem, hogy az új rendszer egyelőre nem tökéletes, de az irány jó. A felsőoktatási beiskolázás jobban fogja tükrözni a hallgatók választását, mint korábban.
Magyar Nemzet: Miért? Mennyiben segít ezen a 2008-tól változó felvételi rendszer?
Manherz Károly: Nézzünk egy példát. 2005-ben az ELTE bölcsészkarán a kommunikáció szak keretszáma húsz volt. Nem akartunk többet fölvenni. Nem is lettünk volna bajban, ha a jelentkezők közül 76 diák nem szerzett volna 144 pontot. Nem tudtunk mit tenni, fel kellett venni őket a pontrendszer miatt. A másik választás az lett volna, hogy egyet sem veszünk föl, nem indítjuk a szakot. De azt senki nem merte vállalni, én sem, hogy ilyen magas pontszámmal ne engedjünk be az egyetemre hallgatókat. Az új pontozás 2008-tól, a 200+200+80-as rendszer jobb lesz. Nagyobb súlyt ad a középiskolai tanulmányoknak és az érettséginek, ez adja ki majd a 200+200 pontot, és nyolcvan lesz a többletpont, amit emelt szintű érettségivel, nyelvvizsgával jobban lehet majd differenciálni. Tavaly ezt nem lehetett bevezetni. A nagy kérdés az, mi történik a továbbiakban az egyetemek falain belül.
Magyar Nemzet: Eddig aki felvételizett és bejutott, végig benn maradhatott a felsőoktatásban, ha teljesítette a követelményeket. Most a bolognai rendszerben ott a második kör, amikor az alapképzésből a mesterképzésbe lehet átlépni. Itt nemcsak az a kérdés merül fel, milyen módon, hanem újra az is, milyen alapon dönti el a minisztérium azt, hogy az alapképzésből 33 százalék mehet tovább?
Manherz Károly: Ezt törvény határozza meg.
Magyar Nemzet: De milyen alapon?
Manherz Károly: Erről az előző törvény alkotóját kellene megkérdezni. Meg kell azonban jegyezni azt is, hogy a 2/3–1/3 arány körülbelül megfelel a korábbi főiskolai-egyetemi képzésben részt vevők arányának.
Setényi János: A Magyar Nemzet kérdése indokolt, mert a korábbi évtizedekben, ha egy család megkapta a hírt gyermeke sikeres egyetemi felvételijéről, az a társadalmi fölemelkedést jelentette, ha a gyerek rendesen tanult, és megszerezte a diplomát. Most teljes paradigmaváltás következett be. Alaposan tájékoztatni kell a lakosságot, hogy mindenki megértse, mit jelentenek a képzési szintek, mennyi a piaci értékük. Nem egyszerű felfogni, hogy bárhova be lehet kerülni, de nyitott kérdés, hogy onnan hova vezet az út.
Manherz Károly: Hogy hány alapképzésben részt vevő bachelort engedünk be az egyetemre, annak nem sok köze van ahhoz, hogy mennyien lépnek át a master-, azaz a mesterképzésbe. Lazábban kezeljük az alapképzést, és nagyon komolyan a mesterképzést? De miért állítjuk ezt, ha az oktatási módszerek és tartalmak ott nem változnak az alapképzéshez képest? Egy sor megoldandó probléma merül fel ezzel kapcsolatban, és a folyamatnak csak az elején vagyunk.
Magyar Nemzet: Az sem világos, mi lesz a funkciója az alapképzésnek. Általános ismereteket ad? Milyen értékű diplomát lehet ott szerezni?
Setényi János: Ahhoz, hogy a bachelorképzés gyökeret verjen, két irányban is nyitottá kellene tenni. A felsőfokú szakképzést kellene felfuttatni. Annál is inkább, mert ha valaki onnan továbbmegy a bachelorképzésbe, beszámítanak neki 60 kreditet, és öt félév alatt is elvégezheti az alapszakot.
Geréby György: A felsőfokú szakképzés rendszere nincs végiggondolva. Franciaországban, ahol kiválóan működik, az ipar dolgozta ki ezt a rendszert, az ipar mondta meg, mit akar, és nem az egyetemek, ahol azt hiszik, hogy ugyanolyan akadémiai képzést kell adni ebben a formában is. Magyarul nálunk a szakképzés az egyetemek igényeit elégíti ki, nem az iparét. Ennek fő oka az érdekeltségi rendszer. Nálunk a felsőfokú szakképzés jelenleg a felsőfokú intézmények többletbevételhez juttatását jelenti. Az egyetemek járulék fejében kiadják ezt a feladatot a szakképzési intézményeknek. Üzletelnek a helyekkel, és a nevüket áruba bocsátva kapják meg azt a többletbevételt, amelyért cserében a szakképzési intézmények szigorú felügyelet és az azon a szinten szükséges komoly tartalom nélkül képezhetik a diákokat.
Magyar Nemzet: A felsőfokú szakképzés Franciaországban is sok helyen szolgál ugródeszkául az egyetemhez.
Setényi János: Lesz még egy fontos funkciója a felsőfokú szakképzésnek, ezért a nagy egyetemeknek saját szakképzési központokat kellene létrehozniuk. A felsőoktatási intézmények első három évében a hallgatók nagy része általános képzést fog kapni, azzal nem mehet ki a munkaerőpiacra. De ha elvégez valamilyen gyorsított szakképző tanfolyamot, azzal már igen. A természettudományi karok fél év alatt le tudnának bonyolítani például laboránsvezető-képzést. Tömeges igény lenne rá részint a középiskolákból, részint az egyetemek bachelor szintjéről érkezők részéről.
Manherz Károly: Ha Európában megkérdezik a kamarákat, tudnak-e prognózist adni arról, hogy milyen szakképzettségekre lesz szükség három év múlva, bevallják, hogy nem tudják. A magyar munkaerőpiac sem tudja megmondani. 2005-ben a kormány 12 500-ban állapította meg a felsőfokú szakképzés keretszámát. Ennyi hallgatót kellett volna fölvenni, de csak 6200 jelentkező volt.
Kabai Péter: Nekem továbbra is az 1968-as gazdasági mechanizmus jut eszembe erről a reformról. A minisztérium határozza meg a felvételi keretszámokat, az egyetem férőhely-kapacitását, a képzés árát. Annyi a változás, mint 1968-ban, melléküzemágat kell alapítani az állam által diktált veszteséges tevékenység finanszírozására. A bürokratikus ágazati irányítás nem képes szabályozni a rendszert, tehát a zavarokat újabb és újabb bürokratikus intézkedésekkel kell elfedni. Az új érettségi rendszer hatását nem tudták kiszámítani, ezért a miniszter óvatosságból átírta a felvételi tárgyakat. A diákoknak az egyes szakokon eddig kötelezően elő volt írva egy felvételi tárgy, és három másik közül választhatták ki a másodikat. A miniszter ezt úgy változtatta meg, hogy a diákok bármelyik tárgyat választhatják. Így állt elő az a helyzet, hogy a fizika szakra jelentkezőnek nem feltétlenül kell fizikából felvételiznie.
Manherz Károly: Ezt nem a miniszter, hanem a szakmai kollégium változtatta meg. Amíg a Magyar Rektori Konferencia szakbizottságai meg nem alakultak, minden esetben a dékáni kollégiumok döntöttek erről. A miniszter vagy az államtitkár havonta megjelent az üléseken, és folyt a harc. Döntsék el az intézmények, mit akarnak. Milyen gyönyörű lett volna az előző miniszter idején, ha elértük volna, hogy a felsőoktatásba csak emelt szintű érettségivel lehessen bekerülni. Nem lehetett, akkor viszont minek a kétszintű érettségi? De nem ijedtünk meg. Én voltam az élharcosa annak, hogy az öt fő idegennyelv-szakra, az angol, francia, német, olasz spanyol szakra csak emelt szintű érettségivel juthassanak be a felvételizők. Ha engedünk, az azt jelentette volna, hogy olyan magyarországi hagyománnyal szakítunk, amely Európában sehol másutt nem gyakorlat. Azzal tudniillik, hogy idegennyelv-szakon nálunk kezdettől fogva mindent idegen nyelven tanítunk…
Geréby György: Itt mélyreható elvi kérdésekről van szó. Alapvetően a kormány felelőssége, hogy az adott társadalomban az adófizetők pénzéből összeálló költségvetésnek mekkora részét fordítják a felsőoktatás finanszírozására. És ezzel visszatérünk a keretszámokhoz. Jelen esetben 56 ezer diákot finanszíroz, és ezt a létszámot versenylistáról tölti be. Erre szolgált volna az emelt szintű érettségi. Kérdés, hogy megmarad-e ez a versenyvizsgarendszer.
Kabai Péter: Kormányrendelet tette lehetővé, hogy például jeles földrajzérettségivel nagyobb eséllyel lehet bejutni az egyik tudományegyetem fizika szakára, mint jó rendű fizikaérettségivel. Miért volt erre szükség? Mert megijedtek attól, hogy baj lesz a felvételi körül az emelt szintű érettségivel. Ebből azután újabb bajok támadtak. Kiderült, hogy a sokféle többletpont megemelte a pontszámokat, és csökkentette a diákok közötti különbségeket. Ezért kellett 20 helyett 76 diákot fölvenni a kommunikáció szakra. Most ezt is megváltoztatják: kitaláltak egy másik rendszert, amelyben két nyelvvizsga kiváltja az emelt szintű érettségit. Ez nyilván rossz, a minisztérium utólag majd ebbe is belenyúl. Szemben azzal az alapszabállyal, hogy az egyetem azt vesz föl, akit akar, olyan elvek alapján, amilyenek alapján akarja. Hogy az egyetem azt tanít, amit akar, olyan diplomát ad, amilyet akar. Ez a sokat emlegetett angolszász rendszer alapfilozófiája, mellette viszont ott a kőkemény külső minőség-ellenőrzés, amelyet kormánytól független szakmai testület gyakorol. Magyarországon ez még nem működik rendesen.
Geréby György: Az angolszász rendszer működésének az a titka, hogy ott a nagy egyetemek vagy magán- vagy alapítványi kézben vannak, tehát tulajdonosként viselkednek. Magyarországon az egyetem nem képes tulajdonosként viselkedni, mert döntő részben az állam a tulajdonosa.
Kabai Péter: Ha téeszrendszer van, és az állam mondja meg, hogy miből mennyit kell termelni, akkor a téesz ahhoz alkalmazkodik. Tehát ez elsősorban nem az intézményi, hanem az ágazati irányítók felelőssége.
Setényi János: Nálunk ez most nyilvánvalóan átmeneti időszak. Nem az alapelvekkel van baj. A fő kérdés eldőlt: a felsőoktatásban globalizáció zajlik. A zárt nemzeti rendszerek felbomlanak. A minisztérium még fönntarthatja az intézményhálózatot, de a kérdés az, melyek a valóban versenyképes intézmények. És a külföldi programok beáramlásáról még nem is beszéltünk. Ez modernizációs játszma, lesznek benne győztesek és vesztesek. Az intézmények drámaian különböző fejlődési pályákra fognak állni. Lesznek regionális tudásközpontok, lesznek olyan egyetemek, amelyek közép-európaiként határozzák meg magukat. De hogy mi lesz a mai nemzeti szintű egyetemek, illetve a regionális tudásközpont alatti kis főiskolák sorsa, az még nem dőlt el. A minisztérium helyében én nyíltabban megmondanám, hogy ez nem fejlesztési folyamat, hanem játszma. Aki nem figyel eléggé, annak a sorsa megpecsételődhet.
Magyar Nemzet: Európában nem mindenütt vezették be átmenet nélkül a bolognai rendszert. Nálunk miért volt erre szükség?
Manherz Károly: Ez mindenütt politikai döntés volt. Németországban például meghagyták a rendszer kettősségét. Sokan állítják, hogy nálunk is lehetett volna várni. Hogy jobban meg lehetett volna ismertetni a munkaerőpiacot azokkal a kompetenciákkal, amelyeket majd a bolognai szakképesítések adnak. Leírtuk ezeket a képesítési követelményekben, de kérdés, hogy valóban azt fogjuk-e tanítani.
Setényi János: Felsőoktatási tanácsadóként én megértési szakadékot tapasztalok. A minisztériumi irányítás és az intézményvezetők, a dékánok szintjén tudják értelmezni a bolognai folyamatot, értik, mi az európai felsőoktatási térség lényege: a képzések és diplomák egyenértékűsége, az egyetemek közötti kölcsönös átjárhatóság – a képzési szerkezet sokszínűségének megtartásával, a hagyományok tiszteletben tartásával. A tanszékvezetők esetében ugyanez a megértés erősen személytől függ, az ő szintjük alatt pedig teljes a tájékozatlanság.
Magyar Nemzet: És ez kinek a felelőssége?
Geréby György: Az intézmény vezetőinek maguknak kellene megszervezniük a belső tájékoztatási és továbbképzési rendszereket.
Manherz Károly: Igenis bátrabban kellene kommunikálni. Én mindenütt elmondom, hogy lesznek karok, tanszékek, amelyek meg fognak szűnni. A bolognai rendszer képesítési követelményeit, a kompetenciákat mindenki elolvashatja a honlapokon. De az igaz, hogy az intézményeknek nagyon gyorsan kellett tanterveket készíteniük, nem volt idejük kiérlelni az elképzeléseket.
Kabai Péter: Az a probléma ezzel a reformmal, hogy elkéstünk vele, mert a miniszterek aludtak, a szakmai előkészítettségéhez képest viszont nagyon gyors és korai volt.
Geréby György: Arról nincs tájékoztatás, hogy miként kell tanítani. Pedig tudni kellene, nem arról van szó, hogy az alapképzésben az ötéves tananyagot öszszepréseljük hat félévre, hanem arról, hogy teljesen át kell alakítani az órák és a tananyag szerkezetét. Hogy ki kell hagyni területeket, hogy a hallgatóknak sokkal önállóbban kell dolgozniuk. Tudjuk persze, hogy az egyetemi könyvtárak nem működnek, nincs elég számítógépes hely és így tovább.
Manherz Károly: Vannak kiváló kari, tanszéki könyvtárak.
Geréby György: Az új könyvbeszerzési keret három kötetre elég. A folyóiratokat lemondták, és aki kutat, az tudja, hogy folyóiratok nélkül nincs tudomány. Az olvasótermekben nincs elég hely. Hiányoznak a külföldi elektronikus adatbázisok. Magyarországon ma nincs egy funkcionális egyetemi könyvtár sem. Van új könyvtár, szép épület, csak könyv nincs benne. A gyógyuláshoz először a helyes diagnózist kellene megállapítani.
Kabai Péter: Miért is várunk több munkát a hallgatóktól? A Magyar Akkreditációs Bizottság állásfoglalásából az következik, hogy az eddigi ötéves szakot kell szétvágni három plusz kettőre. Egyelőre nem kerülhet a plénum elé olyan mesterszak, amely nem feleltethető meg a hagyományos ötéves képzés utolsó két évének.
Setényi János: Nálunk a reformfolyamat egyik sajátossága éppen az, hogy a kulcsszereplők nincsenek tisztában a tágabb értelemben vett átalakulás lényegével. Az egyik kulcságens, az akkreditációs bizottság a kilencvenes években abszolút a helyén volt. Francia típusú nemzeti akkreditációt művelt, de ma már nem motorja a változásnak.
Magyar Nemzet: Nem világos, melyik szinten mit várnak el nálunk az új rendszerben.
Setényi János: Az angolszász rendszerben a gazdaságban évtizedek alatt csiszolódott ki az az igényszint, amelyhez igazítani lehetett a képzési szinteket. Az angol vagy amerikai piacon pontosan tudják, mit várnak el egy bachelortól. A másik, amiről kevés szó esik, az, hogy a bolognai szerkezet mögött az angolszász filozófiai gondolkodásban gyökerező koherens műveltségkép áll. A nálunk zajló változások mögött az égvilágon semmi sem áll. Kénytelen-kelletlen alkalmazkodunk a részben félreértett nyugati modellekhez. Azt is tudni kellene, hogy azért a pénzért, amennyibe a képzés kerül, mit illene adni és mit nem. Meg azt, hogy a mi közép-európai hagyományainknak van-e még hozzáadott értékük, vagy ez már csak mítosz, és ha van, mi értendő abba a körbe. A bolognai folyamat mögül nálunk teljesen hiányzik az értelmiségi diskurzus. Végig kellene beszélni sok mindent, nem a technikai dolgokat, az óraszámokat, hanem a rendszer lényegét.
Geréby György: Sok minden nincs tisztázva. Például maga az akkreditáció, a minőség fogalma. Mintha lenne valami abszolút minőségi skála, amelyhez mérni kellene. Valójában sok-sok minőségi skála van a szinteknek megfelelően, és mindig azt kellene nézni, hogy adott pozíciójához képest teljesíti-e az intézmény azt, amit vállalt. Az amerikai akkreditációs rendszerben nem azt nézik, mekkora az oktatók publikációs jegyzéke, mert az következmény, az intézmény dolga, hanem azt, hogy az egyes intézmények küldetésnyilatkozata mögött megvan-e az a garanciarendszer, amelynek segítségével biztosan megadja a diákoknak azt, amit megígért. Ígérhetek mindenfélét papíron, ha nem teljesítem. Magyarországon az intézmény vagy nem ígér semmit, vagy zűrzavaros az önképe, így a diák esetleges képzéseket kap.
Manherz Károly: Az új törvényben az is benne van, hogy az intézményeknek évente minősíteniük kell az oktatóikat. Az egyetemi oktató ma még semmiféle alkalmassági vizsgán nem megy át. Először a habilitáció alkalmával nézik meg, hogy képes-e előadni, de többnyire akkor is átmegy, ha motyog.
Kabai Péter: Ki kellene mondani, melyek azok a szempontok, amelyek alapján ellenőrizni lehet a minőséget. Angliában létezik oktatott szak és kutató szak. Kutató szakon csak az taníthat, akinek nemzetközi publikációs tevékenysége van. Egy másik szempont a képzés módja, az, hogy milyen a tömegképzés és az egyéni képzés aránya. A harmadik pedig az, hogy a szak alaptudást vagy valódi szakmát ad-e. Mindebből következik, hogy lehet kutató és nem kutató szakot is indítani ugyanazon a képzési területen, de erről az egyetemnek nyilatkoznia kell a szak indításakor. Ha a szak nem felel meg a vállalt követelményeknek, az akkreditációs bizottság közli, baj van, és ad öt évet, hogy rendbe tegyék, vagy megszünteti a szakot. Angliában ez így megy. Világos szempontrendszerű, külső minőség-ellenőrzés nélkül nem létezik egyetem. A rendszert ide-oda rángató központi bürokrácia ezt nem helyettesítheti.
Setényi János: Néhány éve az oktatási miniszterünk aláírt egy nyilatkozatot, hogy az akkreditációban már más EU-tagállamok nemzeti ügynökségei is ugyanolyan illetékesek, mint a Magyar Akkreditációs Bizottság. Még nem történt meg a nagy váltás, de ha megtörténik, érdekes átalakulás következik.
Magyar Nemzet: A fejlesztési részhozzájárulásnak, fernek nevezett tandíjat semmiképpen sem hagyhatjuk ki ebből a beszélgetésből. A törvény szerint 2008-tól az alapképzésben évente 105 ezer, a mesterképzésben a második évtől 150 ezer forint részhozzájárulást kell fizetniük a hallgatóknak. A mai költségek mellett ez olyan pluszmegterhelés, amit sok család nem tud majd vállalni, tehát lesz, aki meg sem próbál bejutni a felsőfokú képzésbe.
Manherz Károly: A részhozzájárulás bevezetésével párhuzamosan folyik az ösztöndíj és a szociális juttatások rendszerének a megváltoztatása. Szigorúan el akarjuk választani a szociális és a tanulmányi ösztöndíjat. Az első tárgyalásokon túl vagyunk, a diákok által befizetett részhozzájárulás az egyetemeken marad, azok döntik majd el, hogy milyen arányban – 50–50 vagy 30–70 százalékban – fordítják ösztöndíjra, illetve fejlesztésre.
Magyar Nemzet: Ennek a „kommunikálásával” is több baj van. Azt mondják például, a részhozzájárulás „megrendelő” helyzetbe „hozza” a diákot.
Kabai Péter: Ez elvi, nem kommunikációs probléma. A központi bürokrácia megint azt mondja, tessék egymással versengő, piacképes, önálló szolgáltató vállalatként viselkedni, és kötelezi az intézményeket arra, hogy bizonyos összeget beszedjenek a kuncsafttól. Csakhogy a szolgáltató rendszer nem így működik. Angliában azt mondták volna: gyerekek, nincs több pénzünk. Ennyit tudunk adni bölcsészképzésre, ennyit orvosképzésre. Az az egyetem, amelyik ebből nem tudja fedezni a képzést, szedjen tandíjat. Az az ő dolga. Ennek az eljárásnak politikai előnye is van. A diákok nem a miniszter ablaka alatt tüntetnek, hanem az egyetem előtt, ha magasnak tartják a tandíjat.
Manherz Károly: Ma egy nagy egyetem költségvetésének húsz százaléka a hallgatói juttatás. Ebben benne van az ösztöndíj és a szociális támogatás. Mindkettőt a hallgatók osztják el a hallgatói önkormányzatok közvetítésével. Elvben a hallgatók is megpróbálják a minőséget szem előtt tartva elosztani az ösztöndíjat. Az ELTE-n például kitalálták a szakos átlagokat, nincs egyenlősdi. A képzési részhozzájárulást még vitatja a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája. Annak ellenére, hogy a befizetett összeg jó része ösztöndíjra fordítható, ez azt a lehetőséget erősíti, hogy a jobban tanulókat támogassák.
Magyar Nemzet: Mégis voltak diáktüntetések…
Manherz Károly: A HÖOK azt mondja, hogy a fejlesztési részhozzájárulás a reformfolyamat első eleme, holott már számos változás megtörtént, például a felvételi átalakítása. A ferfizetési kötelezettség 2008-tól már a reform harmadik eleme.
Magyar Nemzet: Az utóbbi években a diákoknak majdnem a fele költségtérítéssel tanul. Állítólag az a tapasztalat, hogy ez egyáltalán nem ösztönöz, épp ellenkezőleg. A jó állások megszerzéséért folyó verseny viszont egyre nagyobb.
Setényi János: A munkaadók kétféleképpen néznek a végzettekre. Vagy egyáltalán nem érdekli őket, hogy ki milyen papírt hozott, hanem megnézik, mit tud, megvannak-e a munkakör betöltéséhez szükséges kompetenciái. Van az európai munkaerőpiacnak egy olyan elitszektora is, ahol az intézményt nézik meg, és a „márkanévben” van vagy nincs bizodalmuk. Az elit európai doktori iskolákba a lengyelek, bolgárok, magyarok jelenleg többnyire a Közép-európai Egyetemen, a CEU-n keresztül jutnak be. Akinek sem a kompetenciái nem erősek, sem az egyetemének a márkaneve nem elég jó, nem tudni, hova fog ülni a két szék között. Ez is a verseny része lesz.
Kabai Péter: A helyzet romlott. Eddig a védjegy Magyarország volt. Biológus vagyok, hat évet dolgoztam Amerikában, és elég volt annyit mondanom, hogy Magyarországon szereztem diplomát. Most gond lesz ezzel, mert ugyanazt az alapszakot bármelyik intézmény taníthatja, és mindegyik ugyanarról kiállított diplomát ad.
Setényi János: A szaktengerben meg fog jelenni az európai és amerikai egyetemek összefogásával kiadott közös diploma. Ez majd megoldja a referenciák problémáját, és teljesen átalakítja a rendszert. Nincs meszsze az az idő sem, amikor nagyjából ugyanannyiba kerül az egyetemi képzés Padovában vagy Coimbrában, mint itthon. Az első három évet érdemes lesz itthon elvégezni, de mesterképzésre a legtehetségesebbek biztosan elindulnak Nyugat-Európa és az Egyesült Államok felé, már csak azért is, mert nemzetközi környezetben tanulni olyan élmény, amit nem pótol az idegennyelv-tanulás. Ha nem megy végbe Magyarországon valódi reformfolyamat, Lengyelország sorsára jutunk, ahol a jól teljesítő réteg elment tanulni és dolgozni külföldre, főleg Angliába. A nagy kérdés az, hogy hazatérnek-e majd.
Geréby György: Erről mondta valaki a minap keserűen, hogy a magyar felsőoktatás jövőképéről szólva abból kellene kiindulni, hogy már csak a nagy európai felsőoktatási intézmények felhordórendszere lettünk.
Manherz Károly: A minap megkeresett egy ír közvetítő társaság. Azért jöttek, hogy kétszáz németül jól tudó magyar diplomást verbuváljanak. Velük akarják kiképeztetni az íreket a kelet-európai piacbővítésükhöz. Ez már mutat valamit. De az is, hogy a kínai, a sanghaji rendszerben két magyar egyetem a 300. és a 400. hely között szerepel. És mi még arról vitatkozunk, hogy egyetemnek lehet-e odaítélni a minőségi díjat vagy tanszéknek.
origo.hu
Kávéval öntötte le a bírót, börtönbe kell vonulnia Portik Tamás fiának
