Erdély egyik legelmaradottabb, legkevésbé ismert tájegységének, a Mezőségnek szentelte februári számát a PoLíSz. Már a táj jeles írója, a XIX. századi novellista, Petelei István megállapította: „A nyomorúság Golgotáját járja e szegény nép. Lányai: ugyanolyan testben, ugyanúgy érzők, örvendők, sírók, mint a márványos paloták aszszonyai: húsokat harapják, fáj szívük, ha ideje eljön – megmozdul, ugyanolyan jussal a boldogságra, mint a gazdagoké… Öregeik: ugyanolyan gyengék, gondosság, ápolás után vágyók, gyámoltalanok, mint minden emberi aszalék…” A lírai szavak azóta sem veszítették el aktualitásukat, mint az a lapban közölt esszékből, tanulmányokból kiviláglik. Zöld György az egyház szerepét és múltját tekinti át, Adamovits Sándor a mezőség „helikonista” íróinak (Bánffy Miklós, Makkai Sándor, Nyírő József és Szabédi László stb.) munkásságát vizsgálja, Barabás László a táj néprajzi tagolódását veszi górcső alá, míg Vetési László a „Mezőség nagy misszionáriusának”, Földes Károlynak az életútját ismerteti, aki életét így summázta: „Életet akarok a romok felett!” Nagy Miklós Kund izgalmas tanulmányában arra keres választ, hogy az emberi leleményesség, az önfenntartó akarat hogyan találat kiutat a „holttengeri” elszigeteltségből és nyomorúságból. Ismertet néhány kezdeményezést, amelynek (s a példájuk nyomán létrejövőknek) köszönhetően valóban élet sarjadhat a romokon.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
