Éppen most halt meg az utolsó 18 éves. „Baby Diego”, a világ legfiatalabb embere piti gyilkosság áldozata lesz. A nézők az egész világon döbbenten bámulják a halálesetről beszámoló tévéhíradót. 2027-ben vagyunk: épp tizennyolc esztendeje nem született gyerek a földön, miután 2008-ban rejtélyes járvány söpör végig a világon, amely a nőket meddővé teszi. Alfonso Cuarón alkotásának, Az ember gyermeke című filmnek a kezdő képsorai ezek, melyek sötét jövőt festenek elénk: fasizálódó államot, a palesztin menekülttáborokat idéző gettókat Európa közepén, állandósult „terror elleni háborút”. Különös, rémisztő antiutópia a nietzschei utolsó emberről, a nyugati civilizáció önmegsemmisítő programjáról – és persze arról, hogy talán még mindig van remény.
Ez a film nemrégiben „műsoron” volt a Budapesti Corvinus Egyetem jövőkutatási tanszéke által szervezett filmklubban is. A tanszék fiatal munkatársai által életre hívott klub tudományos-fantasztikus filmek megvitatásával igyekszik elemezgetni, megbeszélni a lehetséges jövőt.
– A science fiction a tudományhoz és a fantáziához kapcsolódó műfajt jelöl, ahol az alkotóművész tipikusan utópiákban gondolkodik. Olyan elképzelt társadalmat vázol fel, amely nem bontható ki folytatólagosan a jelenből, viszont a jelenben már létező „jövőcsírák” fejlődését veszi alapul – mondja Nováky Erzsébet, a tanszék vezetője. – Soha nem olyan filmekről van szó, amelyek képzelt problémákat boncolgatnak, viszont a képzeletnek fontos szerepe van abban, ahogyan a jelenben már létező problémát kibontják.
A sci-fi persze csak egy a sok lehetőség közül, amelynek segítségével a jövő elemezhető, végiggondolható. A jövőkutatás évtizedek óta komoly tudomány, amely esélyt ad többek között a globális felmelegedéssel kapcsolatos stratégiai teendők kijelölésére is.
Hogy mennyire nem jó irányba halad a világ ebben a tekintetben, azt az is jelzi, hogy az ENSZ tudóscsoportja a múlt hét pénteken minden eddiginél vészjóslóbb figyelmeztetést adott ki, melyben leszögezte: a klímaváltozásért az ember a felelős. A világszervezet 2500 kutatót foglalkoztató csoportja a XXI. századra vonatkozó jelentésében súlyos esőzéseket, megolvadó glecscsereket, szárazságot, hőhullámokat és a tengerszint emelkedését jósolja.
E tényekből indult ki beszélgetésünk Nováky Erzsébettel is. Előrebocsátja, hisz abban, hogy a társadalmi csoportok, régiók, nemzetek, a világ egészének felelős döntései nyomán a jövő még kedvező irányban alakítható. Ám úgy véli, egy tíz-tizenöt éves késés beláthatatlan következményekkel járhat. Ami a hazai tudósok felelősségét illeti, az MTA egy speciális munkacsoportjában meteorológus, vízügyi, agrár, ökológus szakemberek működnek együtt, akik jó ideje hangoztatják a gondokat kezelni tudó, megfelelő stratégia szükségességét. Az MTA jövőkutatási bizottsága, amelynek Nováky Erzsébet 2005 óta elnöke, figyelemmel kíséri ezt a munkát.
– Ma már egyértelmű, hogy a klímaváltozás olyan veszélyeket jelent, amelyek meg fogják változtatni természetes környezetünket, és ehhez okosan kell igazodnunk – mondja a tanszékvezető. Az angol Sir Nicholas Stern jövőkutató múlt évben közzétett, hétszáz oldalas jelentésére hivatkozik, amely ezt a megállapítást nagyon is alátámasztja. Stern e munkájában a globális felmelegedés káros hatásait, azok gazdasági és társadalmi kihatásait vizsgálta. Többek között kiszámította, hogy az egyre nagyobb területeket érintő aszályok miatt tízmillió ember válhat földönfutóvá. További következményként pedig a világgazdaság húszszázalékos visszaesését jelzi. Kiszámította azt is, hogy mekkora összegbe kerülne, ha a klímaváltozást előidéző emberi tevékenységeket fokozatosan megszüntetnék.
– A jövőkutató azokat a gazdasági és termelési módszereket keresi, amelyekkel környezetünk szennyezése csökkenthető – mondja Nováky Erzsébet. – Azt is kutatja, hogy egy adott térségben az ott élő lakosság milyen új energiatermelő berendezéseket tudna fejleszteni. Arra is kíváncsi, hogy mi az, amit szívesen fogadnának.
Az időjárás, az éghajlat változásának elemzése persze a meteorológusok feladata. A jövőkutató azt vizsgálja, hogy a lakosság milyen szélsőséges időjárási viszonyokat képes elviselni, és hogyan lehet felkészíteni az embereket a változásra. Elemzi, hogy az ehhez szükséges kutatásokat az állam anyagilag és más módokon kellő mértékben támogatja-e. Nováky Erzsébet fontosnak tartja, hogy a meteorológusok matematikai modellekkel is alátámasztott megállapításait az állampolgárok biztonságáért felelős döntéshozók még időben hasznosítsák. Így nem csupán a bajokat lehet megelőzni, hanem lehetőség nyílik a kedvező lehetőségek kihasználására is.
Mert az egyéni tűrőképesség, a fegyelmezettség önmagában nem elég ahhoz, hogy megbirkózzunk a klímaváltozással járó sorozatos nehézségekkel.
– Figyelemmel kísérjük persze azt is, hogy milyen kommunikációs „tévedések”, üzleti vagy politikai érdekek akadályozhatják a sikeres alkalmazkodást – mondja.
Ugyanakkor a hazai szakemberek tisztában vannak azzal, hogy Magyarországon maga a gondolatkör, nevezetesen hogy mit hozhat magával egyéni, társadalmi vonatkozásban a klímaváltozás, még nem tudatosult eléggé. Bár a média sokat foglalkozik a kérdéssel, Nováky Erzsébet szerint az a gond, hogy a riogatás, az ijesztő információk és a félelemkeltés a jellemző.
– Ez együtt jár azzal, hogy az emberek többsége elhárítja magától a problémát. De nem csupán azért, mert úgy érzik, mindez még messze van: maga a jelen is éppen elég próba elé állítja őket.
Pedig a problémakör már évtizedek óta alakítja a közgondolkodást a szerencsésebb országokban. Nováky Erzsébet felhívja a figyelmet, hogy a Római Klub első jelentése 1972-ben jelentős hatást gyakorolt a közvéleményre: számos országban hoztak intézkedéseket a környezetszennyezés csökkentésére, igaz, ezek nem voltak eléggé széles körűek.
A vészharangot már akkor megkondították.
– A jövőkutató Dennis Meadows, az 1972-es jelentés egyik szerzője a múlt évben új könyvet publikált. Azt találta, hogy bár szerencsére nem jöttek olyan gyorsan a bajok, mint annak idején számították, de ugyanazokkal a problémákkal kell szembenéznünk, amelyeket harmincöt éve is említettek. Tetézik mindezt az új fenyegetések, mint a terrorizmus, a világvallások összecsapása, a világjárványok.
A jövőkutató bizottságnak ezért az a határozott álláspontja, hogy a globális klímaváltozás hazai hatásait a következő évek, évtizedek egyik meghatározó jelenségeként kell kezelni.
*
– Részletei nem, de a trendjei előre láthatók – mondja Nováky Erzsébet, aki szerint ha a változásra való tudatos felkészülést is azok a társadalmi működési zavarok fogják jellemezni, mint amelyeket ma más területeken tapasztalunk, a korrekt és racionális intézkedések, programok sem lehetnek kellőképpen eredményesek.
– Így fennállhat annak a veszélye, hogy a klímaváltozás kihívásaira túl későn reagálunk. Ez magával hozhatja, hogy a hazai gazdaságra újabb terhek rakódnak, ami a veszteségekből és a védekezésre fordított hatalmas összegekből adódik.
Gondolnánk-e, hogy Magyarországon a szélsőséges természeti jelenségek által okozott károk három év alatt 150–180 milliárd forintnyi veszteséggel jártak? Az is meglepő, hogy bár nincs számottevő nehéziparunk, az egy főre jutó szén-dioxid-kibocsátásunk másfélszerese a világátlagnak. Kevesek által ismert adat, hogy 1992 és 2003 között tizenegy hőséghullám érte el hazánkat, a fővárosban hétszáz ember halálát okozva.
Három évvel ezelőtt indította el a Vahava (Változás–hatás–válaszadás) projektet a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, valamint a Magyar Tudományos Akadémia. Azt tűzték ki célul, hogy több száz kutató és szakértő munkájának összegzéseként letegyék a hazai klímapolitika tudományos alapjait. Azért létfontosságú ez, mert nincs a gazdaságnak, a természetes és teremtett környezetnek olyan területe, amelyet ez a változás ne érintene. A munkát 2006 nyarán fejezték be: a szakértők nem riogatnak, de nem is áltatnak. A mögöttünk hagyott évtizedek tapasztalataiból és kutatásaikból azt szűrték le, hogy a közeljövőben hazánk területén gyakoribbá válnak az árvizek, a belvizek, az aszályok, az özönvízszerű esők, a jégesők. A nagyvárosok lakosságát különösen a hőséghullámok, az erősödő UV-sugárzás teszik próbára. Országszerte számolhatunk a korai fagyokkal, a jelentős hótorlaszokkal, a szélviharokkal, az elszaporodó erdő- és bozóttüzekkel. Ami azt illeti, szinte mindegyikből kaptunk már „ízelítőt”.
A kérdés csak az, hogy mindez miként illeszthető be életünk keretei közé, mit tehetünk a megelőzésért, tudunk-e a pusztító hatások ellen védekezni? Az a stratégia, amelyet a szakértők e tekintetben kidolgoztak, húsz-huszonöt évet ölel fel. Tehát ha a benne foglalt ajánlásokat a döntéshozók megfogadják, nagymértékben megkönnyíthetik egy mai serdülő vagy fiatal ember felnőtt életét.
– Tényekkel, számításokkal igazolható, hogy a magyar lakosságnak, gazdaságnak, természeti környezetnek valószínűsíthetően egy melegebb, szárazabb időszakra és a mainál is szélsőségesebb, nagyon változékony időjárásra kell felkészülnie – szögezi le Láng István professzor, a projekt vezetője. – Ám ennek tudatosítása mit sem ér, ha nincsenek meg a megelőzés, a védekezés és a helyreállítás anyagi, szervezési, technikai feltételei.
A következő lépés az lesz, hogy az Országgyűlés megvitatja a nemzeti éghajlat-változási stratégiára vonatkozó előterjesztést, elfogadása után pedig a kormányra háruló feladatok következnének. Az első biztos határidő, jelen állás szerint, 2007. november harmincadika. Ez most tehát a várakozás ideje. Ami nem jelenti azt, hogy nem kell újabb meglepetésekkel számolnunk. Némiképp megnyugtató ugyan, hogy Láng professzor szerint a Balaton nem fog kiszáradni 2071-re, mint a bulvárlapok jósolják. Arra viszont számíthatunk, hogy az 1998-ban hazánkban mért rekordhőséget 2007 nyara felülmúlhatja.
Vigaszként szolgál, hogy ebben nem vagyunk teljesen védtelenek. Magyarország 1999 után kapcsolódott be abba a nemzetközi programba, amely Európa bizonyos nagyvárosaiban a lakosság veszélyeztetettségét előre jelzi, s az egészségügyi, sürgősségi ellátás is felkészül a rendkívüli helyzet kívánta teendőkre. (Hogy erre mennyire szükség van, mutatja a hazánkat immár menetrendszerűen elérő hőhullámok jelensége.)
A Vahava zárókonferenciáján (2006 márciusában) Bujdosó László akkori országos tiszti főorvos és Páldy Anna, az Országos Környezet-egészségügyi Intézet igazgatóhelyettese a hőségriasztás három fokozatáról számolt be. A figyelmeztető jelzés a mentőszolgálatot készíti fel a növekvő betegforgalomra. A készültségi szintnél a lakosságot is tájékoztatják, mire számíthat, mire figyeljen. (Erre már ezelőtt is sor került 2005. július 27. és 31. között.) A riadójelzés pedig azt jelzi, hogy a lakosság körében a hőség miatt az egészségügyi kockázat a megszokottnál harminc százalékkal magasabb lehet.
A nagy hőség, az UV-sugárzás, a nagyvárosokban az úgynevezett fotokémiai szmog különösképp a hatvan év felettiek – hazánkban mintegy kétmillió ember – egészségét veszélyezteti. Sérülékenyek a fogyatékkal élők, a krónikus betegségben szenvedők, a kisgyerekek. Ami a hazai munkahelyeket illeti, e szempontból a foglalkoztatottak 27,1 százaléka szorulna fokozott védelemre.
Nem véletlen a feltételes mód. A tömegközlekedésben és a szabad ég alatt dolgozóknál a munkáltatók alig veszik tekintetbe, hogy a huzamos hőség az emberi szervezetet rendkívüli módon megterheli. Az autóbuszok, villamosok klimatizáció nélküli vezetőfülkéiben mértek már 40–45 fok meleget is. A megkérdezett alkalmazottak féltik az állásukat, ezért többnyire nem élnek a munkavédelmi szabályozás lehetőségeivel, ami többek között pihenőidőt, a szabadban végzett munkánál speciális védőfelszerelést ír elő. Mindezeket többnyire az ásványvíz helyettesíti.
Gondolnánk-e, hogy a hőséget, a tartós szárazságot megszakító, hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű csapadéknak sem lehet örülni? A nyomában fellépő sárlavinák, belvizek, árvizek ugyanis fertőző járványokat okozhatnak. A másik véglet a sivatagosodás. Egyes „jóslatok” szerint ahol ma ligetek, berkek vannak, ott legfeljebb bozót nő majd. Ha mindezt nem is vehetjük készpénznek, nem árt tudnunk, hogy az idevágó ENSZ-egyezmény (UNCCD) meghatározása szerint Magyarország egésze aszály által érintett területnek számít. E természeti csapás a régebbi időkben is az elszegényedéssel, az éhséggel, az állatállomány pusztulásával járt, különösképpen az Alföld településein.
Vermes László, a Budapesti Corvinus Egyetem talajtani és vízgazdálkodási tanszékének tanára egyik munkájában megdöbbentő adatokat közöl. A közelmúltban, az 1983–1984-es években a rendkívüli szárazság a termés húsz százalékát tette tönkre. Az 1990-es esztendőben a mezőgazdaságot ért csapásokon túl az egy-három éve telepített erdők is elpusztultak. Ez közvetlenül ötvenmilliárd forint veszteséget okozott, nem beszélve a környezeti és szociális hátrányokról.
Ebből a szempontból a XXI. század első évei sem voltak kedvezőek, 2003-ban a terméseredmények harminc százalékkal estek vissza, ez újabb 50–55 milliárd forintnyi kárral járt. Az idevágó kutatásokból már tudható, hogy a klimatikus változásokkal összefüggésben kétévenként számíthatunk aszályra az ország különböző részein. Ezen belül az Alföldön tízévenként következhet be rendkívül súlyos helyzet.
Hidrológusok, agrár szakemberek és meteorológusok jóvoltából elkészült az a térkép, amely az ország aszályossági zónáit ábrázolja. Nagyságuk nagyjából megegyezik az árvizek és a belvizek által veszélyeztetett területekével.
Az aszálykutatás – amely számos szakterülettel fonódik össze – az eddigi ismeretek birtokában a megelőzésre, a prognózisok alapján kialakított alkalmazkodásra, a várható károk csökkentésére helyezi a hangsúlyt. Ez lehet a mezőgazdaságban az eddigieknél szárazságtűrőbb fajták vetése, a felszíni és felszín alatti vizekkel való gondos és okosabb gazdálkodás. Utóbbira az Európai Unió 2015-ig kötelez is minket.
Mindez csupán egy kiragadott eleme az aszállyal összefüggő, a társadalom egészét érintő cselekvéssornak, amelyet a szakemberek a következő tíz évre javasolnak.
Ma még elmondhatjuk, hogy a természeti és emberi pusztítások ellenére Magyarország területének 19,1 százalékát erdő borítja. Az Állami Erdészeti Szolgálat kutatói jó ideje gondolkodnak azokon a programokon, amelyeket a változóban lévő klimatikus viszonyok megkívánnak. Ha a század közepére a meleg, száraz klíma lesz a jellemző, amelyet zuhatagszerű esők szakítanak meg, akkor a meglévő faállomány gondozásánál ezekhez az ellentétes hatásokhoz kell igazodni. Ugyanez a dilemma az új erdők telepítésénél, amelyet az Európai Unió akár hétszázezer hektárig is támogat.
A szakmai viták egyike az, hogy az említetteket figyelembe véve milyen fajtákat milyen összetételben és hova telepítsenek? Vannak, akik a szárazságtűrő fajtákra szavaznak, és helyszínként az Alföldet javasolják. A természetvédelmi irányzat kizárólag az őshonos fajták ültetése mellett van. Amiben mindkét tábor egyetért: a felgyorsult környezeti változásokat a vegetáció már nem képes követni.
2006 tele. A meteorológia százhúsz kilométer sebességű szélvihart prognosztizál. Van, aki néhány nappal eltolja tervezett sítúráját, más útnak indul, és az árokban köt ki. Fák dőlnek ki, cserepek hullanak le a háztetőkről. A „szélcsatornákban” lévő városi lakásokban az óvatosabbak ellenőrzik, hogy az ablakok jól záródnak-e, leeresztik a redőnyöket. Aki kimerészkedik az utcára, szinte a házak falába „kapaszkodva” araszol.
Ez a természeti erő persze nemcsak ellenségünk, hanem segítőnk is lehet. Például abban, hogy villanyunk, fűtésünk legyen. Csöppet sem mellékesen: elérhető áron.
A szélből nyert energia tiszta és biztonságos, csökkentheti a klímaváltozást kiváltó üvegházhatású gázok kibocsátását. Gazdaságilag is előnyös, hiszen egyre inkább megéri szélerőművet építeni: az utóbbi tizenöt évben a belőle nyert villamos energia előállításának költségei mintegy felére csökkentek. Ez a megszelídített erő ma a világ 12 országában 235 000 magasan képzett szakembernek ad munkát. Az Európai Bizottság 2006 márciusában kiadott zöld könyve a jövő szempontjából nagy reményeket fűz további elterjedéséhez. Ez egybeesik azokkal az elképzelésekkel, hogy 2020-ra az unió energiaellátásában a megújuló erőforrások húsz százalékot tennének ki. Az eddigi eredményekből kiindulva az uniós országokban 2010-re a szél által termelt villamos energia öt százalékkal részesedhet az összesen megtermeltből, 2030-ban ez a szám pedig húsz százalékra nőhet.
Hazánk huszonhat településén van jelenleg szélerőmű. A befektetési kedvet az a törvény is segítette, amely az uniós elvekkel összhangban az így termelt villamos energiára kötelező átvételt ír elő. A berendezések az eddigi tapasztalatok szerint sem az állatvilágban, sem másban nem tettek kárt. Egy 2005-ben elvégzett vizsgálat szerint az ország területének mintegy 40 százalékán van gazdaságilag értékelhető szélenergia-potenciál. A további terjeszkedésre tehát megvannak az adottságok, csak van egy akadály. Nevezetesen, hogy a megújuló energiaforrások térnyerése nincs ínyére a hagyományos energiaforrásokban érdekelt, erős politikai befolyással rendelkező csoportoknak.
Ezek a körök lassan fél évszázada meghatározói a hazai energiapolitikának. Elhitették az ország lakóival, hogy a „nagy testvértől” érkező gáz- és olajkészlet kimeríthetetlen, és mindig olcsó lesz. Ehhez igazították a hazai energiatermelést és az elosztó- és fűtési rendszerek többségét is.
Mekkora árat fizetünk ezért a tévedésért? Van-e mozgásterünk, hogy környezetkímélőbb és takarékosabb megoldásokat emeljünk a régiek helyébe?
Erről érdeklődöm a Műegyetem energetikai gépek és rendszerek tanszékén. Kérdéseimre Zsebik Albin docens, az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület főtitkára válaszol.
– Azzal az erőműtípussal, amely villamos energiát és hőt is termel, egyszerre lehet megoldani egy épület fűtését, világítását, gépészeti működtetését. Nálunk évtizedekig nem alkalmazták ezt a technológiát. A hatalmas méretű panelépítkezéseknél az akkori gazdasági vezetés a kapcsolt hő- és villamos energia termelés helyett a forróvíz-kazánok mellett döntött. Az uniós elvek és az energia árának folyamatos növekedése egyértelműen a kapcsolt rendszerű hőtermelést indokolja, amelybe a megújuló energiaforrásokból származó fűtéstípusok is beletartoznak. Mivel ezek telepítéséhez 2003-tól állami támogatás jár, az ilyenfajta beruházásokra megnőtt az igény. Ennek köszönhető például, hogy ma már az ország száz településén lévő távhőszolgáltatás nagy részéhez gázmotorokat telepítettek. A fogyasztóknak ez jelentős megtakarítást jelent. Ez az irányzat tovább szélesedhetne, de vannak olyan jelzések, hogy az állami támogatásnál kedvezőtlen változások várhatók.
Ami az egyéni építkezéseket illeti, nagyon fontos, hogy aki teheti, eleve olyan megoldásokra törekedjen, amelyekkel az energiafogyasztást minél alacsonyabban lehet tartani. Ma már vannak olyan kondenzációs kazánok, amelyeket nagyon gazdaságosan termelik a hőt. Ez most például, mivel nagyon enyhe a tél, jelentős megtakarítást jelenthetne. Igaz, egy ilyen berendezés ára két és félszerese, háromszorosa a hagyományosnak, de idővel a kiadás megtérül. Nem véletlenül hozza fel ezt a példát Zsebik Albin.
Noha számos nemzetközi munkában vett részt, a Solanova projektre különösen büszke, mert úgy érzi, itthon is az egyik kiutat jelenthetné az energiacsapdából. Dunaújvárosban fél év alatt egy pazarló fűtőházat szupertakarékossá alakítottak át.
– A németországi kasseli egyetemen lévő kollégákkal szövetkeztünk, dolgoztunk együtt. Azt szeretnénk bizonyítani, hogy egy lakóház is lehet olyan energiatakarékos, mint a száz kilométeren három liter benzint fogyasztó gépkocsi. Nagyon fontosnak tartom, hogy a lakások tulajdonosai felismerték, a sok kellemetlenségnek, amelyet a munkálatok során elviseltek, a jövőre nézve csak előnyei lesznek.
Az átalakítás 193,8 millió forintba került, fél évig tartott. Hozzájárult a környezetvédelmi tárca, az Európai Unió, a város, és a lakók is beletettek 12,5 millió forintot.
Mi is változott? Először is a fűtésszámla egynegyede a réginek. Nyáron napkollektorból nyerik a meleg vizet. A külső falakat tizenhat centi vastagságú szigetelés fedi, csakúgy, mint a pincefödémet. Az átalakított fűtésrendszer adatai, a hő, a páratartalom a földszinti szervizszoba komputere által percre pontosan követhetőek. A fűtést este kikapcsolják, hajnali ötkor indítják. A lakásokban a nappali hőmérséklet átlag 24 fok körül van, ez éjjel csak egy fokot esik vissza. A levegőcserét speciális berendezéssel oldották meg, amelynek működését mindenki igénye szerint szabályozhatja. Ráadásul olyan szűrőkkel látták el, amelyeken át kintről sem a por, sem a pollen nem jut be a lakásokba. A speciális ablakok télen bent tartják a meleget, nyaranta pedig a hőségtől védenek.
Csoda-e, hogy mindez lassacskán hazai turistalátványosság?
A változás tehát, amennyiben tudunk hozzá alkalmazkodni, nem feltétlenül jelent katasztrófát. Több fiatal értelmiségit kérdeztem arról, személyes életében hogyan érinti, hogy fel kell készülnie környezete megváltozására.
Leginkább a 27 éves Németh Ildikó szavai fogtak meg, aki a fenntartható fejlődésért dolgozó egyik civil mozgalom elkötelezettje.
– Nem gondolom, hogy ez alapvetően rossz jelenség, még akkor sem, ha az ember életlehetőségeit adott esetben megnehezíti vagy hosszú távon ellehetetleníti. Számomra azt jelenti, hogy megváltoznak a játékszabályok, amelyek között élni lehet. Imádkozom azért, hogy meglássam, mi az én dolgom ezen a „játszótéren”, és be tudjam tölteni a feladatomat. Egyébként eddigi életem legalább felét intenzív változások között töltöttem. Tehát hogy a klíma tekintetében is változik valami, nekem nem újszerű vagy különleges élmény. Ez is csak olyan dolog, amivel megint kezdeni kell valamit…
Ez a „valami” sok emberen múlik, s ebben nem kis felelősség hárul azokra a tudós személyiségekre, akik számára a jövő nem távoli ábrándkép, hanem kutatásaik tárgya.
Vajon képesek vagyunk-e mai, felelős döntéseinkkel jó irányba befolyásolni az elkövetkező évtizedek természeti, társadalmi, gazdasági adottságait? Mennyire tudatosult a közvéleményben, hogy a klímaváltozás nem utópia? Vajon tényleg lehet-e akármelyikünkből – amennyiben a még tenni tudó generáció tétlen marad – utolsó előtti ember?
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
