Sokan tisztában vannak azzal, vagy legalább hallottak arról, hogy Magyarország népessége – immár huszonhat éve abszolút értékben is – fogyatkozik, ám késik a szembenézés ennek veszélyeivel. „Gyermektelen, elöregedő társadalomban nem lehet élni” – mondta ki kertelés nélkül Harrach Péter. Majd a tudományos előadásoknak elébe menve alapvetően két okot jelölt meg, amelyek miatt a jelenlegi helyzetbe sodródott a magyarság: a család intézménye válságba került, a gyermeknevelés biztonsága veszélyben van. „Ha ismerjük az okokat, akkor könnyű a megoldás” – tette hozzá, majd három fontos feladatot jelölt meg. 1. Társadalmi tudat formálása, az értékek megjelenítése, s azok hordozóinak (iskola, egyház, család) támogatása. 2. Családbarát foglalkoztatáspolitika. 3. Gyermeknevelés bizonytalanságának csökkentése, megszüntetése, minél hamarabb a családi adózás bevezetése.
Sajnos, csak elméletben könnyű a megoldás. Hogy gyakorlatilag milyen nehézségekkel kell szembenéznie a magyar társadalomnak, azt Spéder Zsolt, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népességtudományi Kutatóintézete igazgatója, illetve Kamarás Ferenc, a KSH főtanácsadója érzékeltette előadásában. S előrebocsáthatjuk: a két demográfus igyekezett csak szakmai kérdésekre összpontosítani, a várható – részben már bőrünkön tapasztalható – veszélyeket inkább tompította, mint túlhangsúlyozta.
Mindkét előadó alapvetően a rendszerváltozást követő folyamatokkal foglalkozott, pedig nem hallgathatjuk el, Magyarországon immár 1958 óta tart a demográfiai válság, először abban az évben született kevesebb gyermek annál, mint amennyi a reprodukcióhoz elegendő (szaknyelven: a teljes termékenységi arányszám nem érte el a 2,1-et). Az átlagos gyerekszámként is ismert mutatónak a jelenlegi, 1,3-as szintre süllyedésében Spéder Zsolt két okot emelt ki: a nők később vállalják gyermekeiket, ráadásul a korábbi korosztályokhoz képest kevesebbet. Erre több magyarázat kínálkozik: 25 százalékról 45 százalékra emelkedett a felsőfokú képzésben részt vevő fiatalok aránya, ami halasztást jelent a gyermekvállalás idejében; a házasságok száma és aránya leesett, a válásoké emelkedett, amint az élettársi kapcsolatoké is, ám ebben az együttélési formában statisztikailag kimutathatóan kevesebb gyermek születik, mint a házasságban; az életminőségi helyzetek, a társadalomban megfigyelhető értékváltozások (karrier, avagy a munkanélküliség veszélye, a szabadidő eltöltése, individualizmus, hedonizmus) „versenyeznek” a gyermekáldással.
Spéder Zsolt nem hallgatta el, hogy a rossz tendenciákért az állam is felelős, mindenekelőtt kiszámíthatatlan családpolitikai intézkedései miatt. (A kutatások szerint az alacsonyabb színvonalú, de megbízható támogatás jobban serkenti a gyermekvállalási hajlandóságot, mint a magasabb, de bizonytalan.) Közismert, hogy a legtöbb tekintetben a középosztály jelenti a társadalom pillérét. Spéder Zsolt demográfiai szempontból is rámutatott a Bokros-csomag elhibázottságára. Az elvont gyed, a rászorultsági elven adott családi pótlék a termékenység drasztikus csökkenését vonta maga után, kivéve a legalacsonyabb végzettségűek körében, ahol az emelkedett! A mit lehet tenni kérdésre Spéder Zsolt is az ismert válaszokat adta, ám egy körülménynek új, nagyobb hangsúlyt adott. A magyar emberek lényegesen több gyermeket szeretnének, mint ahány ténylegesen megszületik. Ebből levezethető egy emberjogi kérdés is: a gyermekvállalás szabadsága.
Kamarás Ferenc úgy érvelt: Magyarországon egészen a rendszerváltozás kezdetéig a születések száma követte a 20–29 év közötti nők számát, azóta a két görbe viszont „kinyílt”. Tehát a születések alacsony száma elsősorban nem a termékeny korba lépő nők alacsony számával, hanem a termékenység visszaesésével indokolható. Kamarás Ferenc ismertetett egy olyan előreszámítási módszert, ami alapján Magyarország népessége 2050-ben nyolcmillió fő lesz, de hozzátette, nehéz pontos hipotézist megfogalmazni, ezek általában 6,5 és 9 millió közé teszik az említett időpontra a lakosság lélekszámát. Ezt annyival kötelességünk kiegészíteni, az elmúlt évtizedekben a valóság a legpesszimistább forgatókönyvet is mindig alulmúlta. Azaz jobb a rossz változatra felkészülni, mint a jóban bízni.
A konferenciát kerekasztal-beszélgetés követte, ahol a meghívottak – Spányi Antal katolikus püspök, Hoffmann Rózsa, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára, Kormosné Debreceni Zsuzsa, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének szociális ügyvivője, Gál Róbert közgazdász – saját szakterületükről hozott példákkal, intelmekkel igyekeztek figyelmeztetni a mulasztásokra és a teendőkre. A hozzászólásokból önkényesen kiragadjuk Gál Róbert azon megjegyzését, miszerint 1980-ban 5,4, napjainkban pedig csupán 3,6 millió betöltött munkahely van Magyarországon.
A népesedési katasztrófát nem muszáj nemzeti sorskérdésként megélni, gazdasági következményei – mindenekelőtt a nyugdíjkassza tarthatatlan hiánya – alapján is belátható, hogy nem halasztható tovább a cselekvés. Bár egyet kell értenünk László Tamással, a KDNP országgyűlési képviselőjével, aki a két felfogást egyesítve úgy fogalmazott: a népesedés ma már nemzetbiztonsági kérdés.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
