Joghalál Magyarországon

Súlyos válságba került a jogállam, a hazai jogszolgáltatás. Sorra észlelhetők ennek a jelei. Elegendő csupán a móri bankrablást, a gyermekpornó ügyét és a Gönczöl-jelentést említenünk.
A nyomozó hatóság a tapasztalat szerint ismét elköveti azt a hibát, amelyet az Európában egyedülálló, öt évvel ezelőtti rablógyilkosság után elkövetett. Nyilvánosságra hozza azoknak a bizonyítékoknak a morzsáit, amelyek a feltételezése szerint hozzájárulhatnak a 2002. május 9-én történt eset tisztázásához. Ugyanakkor a joghallgatók, a rendőrtanoncok is tudják: a bűnügyi vizsgálat kudarca, halála a szivárogtatás. A sikerrel kecsegtető momentumokról ugyanis később kiderülhet, nem vezetnek el a szövevényes szálak kibogozásához. Előfordulhat természetesen ennek az ellenkezője is: egy új bűncselekmény résztvevőinek a korábbihoz is közük lehet. Ám mindez nem tartozik a nyilvánosságra. Egészen addig, amíg a hatóság nem kontrollálja az alapvető adatokat, tényeket. A nyomozás – a büntetőeljárási törvény szerint – nem véletlenül zárt: a társadalom érdeke, védelme azt követeli meg, hogy a tettest mielőbb elfogják, az ügyet tisztázzák, a polgárokat megvédjék az újabb bűncselekményektől. A nyomozás sikerét ezért helyezi a törvény és a józan ész a nyilvánosság tájékoztatásának kívánalma elé. A detektívek emiatt nem rendezhetnek kerekasztal-beszélgetést a nyomozás állásáról és nem bocsátkozhatnak nyilvános vitába a gyanúsítottak védőivel. Nem teríthetik ki a lapjaikat, mert azzal ártanának annak a közösségnek, amelyet védeniük és szolgálniuk kell. A hallgatás kötelezettsége alól a közvélemény ilyenkor tapasztalható nyomása, sürgetése sem mentheti fel őket.
A sajtó természetesen ilyen helyzetekben is jogosult arra, hogy érdeklődjék, találgasson, netán kombináljon. Az ítéletalkotás jogát azonban nem követelheti magának. A tényeket nem hamisíthatja meg. A Magyar Televízió egyik reggeli műsorában, Bánó András vezetésével, a móri ügyről tárgyaltak. Bánó felvetette: ha Orbán Viktor öt évvel ezelőtti rádiónyilatkozata nyomán valahogy mégiscsak visszaállították volna a halálbüntetést, akkor a jelenleg életfogytig tartó büntetését töltő Kaiser Ede már valószínűleg nem élne. A halálbüntetés – hangsúlyozta a műsorvezető – ellentétes az Európai Unió normáival, elveivel. A műsor egyik résztvevője, Bárándy Péter ügyvéd, volt igazságügy-miniszter azt mondta, Orbán helytelenül nyilatkozott. Vélekedése szerint ugyanakkor a móri üggyel sem a halálbüntetés mellett, sem az ellen nem lehet érvelni.
Tekintsünk el most attól, hogy a volt miniszter apja, Bárándy György ügyvéd bizonyos esetekre maga is visszaállítaná a halálbüntetést. Ezt hosszan és részletesen éppen lapunknak fejtette ki a szécsényi gyermekgyilkosság után. Álláspontja szerint a társadalom önvédelme olykor elsőbbséget élvez az élet védelmével szemben. Megemlíthető, noha Bánó nem említette meg: Horn Gyula hajdani miniszterelnök lakossági fórumon szorgalmazta az egykor legszigorúbb büntetés ismételt beiktatását a Btk.-ba. Orbán Viktor, a móri áldozatok családtagjaival történt találkozója után, 2002 júniusában beszélt arról: meg kellene fontolni a büntetés visszaállítását.
A véleménynyilvánítás szabadsága mindenkit megillet. A megrendítő, megrázó bűnügyek mindig is felvetik a halálbüntetés kérdésének erkölcsi, politikai alapú újragondolását. Ettől azonban különbözik a vélemények törvénybe foglalása. Tegyünk azonban egy kísérletet: Bánó gondolatmenetét követve vizsgáljuk meg, mi történt volna, ha a 2002-es kormányváltás után valahogy mégiscsak visszaállítják a halálbüntetést? Akkor Kaiser már nem élne? Dehogynem. A bűncselekményeket ugyanis az elkövetésükkor hatályos törvény szerint kell elbírálni, kivéve, ha egy új törvény a vádlottra kedvezőbb. A móri rablótámadáskor, 2002 májusában Magyarországon nem volt halálbüntetés. Az Alkotmánybíróság azt 1990-ben eltörölte. Utólag, a móri ügyre is érvényesen, semmiképp sem lehetett volna visszaállítani. Mert amíg az európai normák és elvek a halálbüntetést valóban helytelenítik, a visszaható törvényalkotást egyenesen kizárják. A polgároknak ugyanis tudniuk kell, hogy magatartásuk milyen megítélés alá esik. Ha már Európánál tartunk, a választók adójából fizetett köztévé munkatársának ezt tudnia kellene. Amennyiben pedig tudja, de politikai elfogultsága miatt mégis a nézők félrevezetése mellett dönt, magatartását nem nevezhetjük európainak.
A műsorvezetőnek a médiaetikát súlyosan sértő megnyilvánulása arra int: nem engedhetünk a kontinentális jogelvekből. A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya s a magyar alkotmány a jogbiztonsággal együtt mértékadóan fogalmazta meg az alapvető emberi szabadságjogokat. A szólás, a véleménynyilvánítás Bánó Andrást is megillető szabadsága mellett a polgárok tájékozódási lehetőségét és egyben a sajtó tájékoztatási kötelezettségét. A nézőknek joguk van ahhoz, hogy a tényekről tudomást szerezzenek. A ferdítés, a hamisítás megengedhetetlen. Megilleti a közérdekű információk megismerésének joga azokat is, akik arra kíváncsiak, miért volt a rendőrség magatartása oly ellentmondásos az őszi események idején. Miért intézkedett a hatóság erélytelenül a tévészékház ostromakor, és miért lépett fel brutálisan október 23-án a tüntetőkkel szemben. Megszokhattuk, a főkapitány mindezekkel összefüggésben is naponta mást mond és mást tesz. Tetszés szerint alkalmazhatja, értelmezheti, magyarázhatja a jogot. Ebből kiindulva immár azt rögzíthetjük: Gergényi Péter maga az élő jog. Az írott jogszabályt a gyakorlatba a maga önkényes módján átültető közhivatalnok. Eljárása a hivatali viszszaélés határát súrolja.
A tűrhetetlen, kiszámíthatatlan rendőri jogalkalmazói gyakorlat alapjaiban sérti a jogállam legfontosabb ismérvét és követelményét: a jogbiztonságot. A polgárok nem tudhatják, mihez tartsák magukat. Védelemre szorul a polgárok emberi méltósága, személyes autonómiája is. A jogsértés hovatovább a kormánypolitika rangjára emelkedik. Ezt tanúsítja, hogy a kabinet mindeddig nem volt hajlandó visszavonni javaslatát, amely a büntető törvénykönyvet módosítaná. Büntetlenséget garantálna azoknak, akik 14–18 év közötti kiskorúakról, beleegyezésükkel, saját használatra pornóképeket készítenek. Félrevezető, álszent módon az igazságügyi tárca a javaslatot azzal indokolta: lehetőséget kívánt adni az országgyűlési képviselőknek, hogy eldöntsék: csatlakoznak-e az Európai Tanács kerethatározatához. Ez lehetővé teszi a büntetés kizárását. A tervezet ugyanakkor kinyilvánította: Magyarország nem bünteti a szóban forgó eseteket.
Miután lapunk nyilvánosságra hozta a kormány törvénytervezetét, az ezt korábban erősen szorgalmazó Szabad Demokraták Szövetsége az ellentábor élére állt. Parlamenti frakciója újabban ellenzi a tervezetet, mert szerintük az új szabály visszaélésre adna módot. Arról ugyanakkor nem beszélnek a liberálisok, hogy az általuk eleinte igencsak helyeselt törvénymódosítás távolról sem az együttlétüket megörökítő fiatalok szórakozását szolgálná. Ellenkezőleg: arra adna módot, hogy gazdag nyugati nagybácsik – mert otthon az esetleges jogi és etikai aggályok miatt ezt nem tehetnék meg – pénzért megszerezzék a legszegényebb, a legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportok gyermekeinek hozzájárulását. Az ilyen üzletet a magyar alkotmány és a nemzetközi egyezmények a kiskorúak szexuális kizsákmányolásának kategóriájába sorolják.
Ami ma a kormányerőként működő liberális párt teljes egyetértésével történik, az maga a justizmord: a jog halála, a jogállam súlyos sérelme.