Kiszabadulhat a RAF két kegyetlen gyilkosa

Véres múlt emléke kísért Németországban. A hírhedt Vörös Hadsereg Frakció (RAF) még börtönbüntetését töltő két meghatározó tagja, Brigitte Mohnhaupt és Christian Klar folyamodik szabadon bocsátásért. A bíróság 1985-ben hozott ítélete az előbbire ötszörös életfogytiglan plusz tizenöt esztendő, az utóbbira hatszoros életfogytiglan plusz tizenöt év büntetést mért ki. A velük szemben foganatosítandó intézkedésekről szenvedélyes vita folyik, arra a kérdésre keresve megfelelő választ, hogy a negyed évszázados fogva tartás elég-e az elkövetett gyilkosságok levezeklésére.

A majd három évtizeden keresztül működő terrorszervezet tetteinek erkölcsi megítélését öszsze kell egyeztetni az alkotmány irányvonalával. A köztársaság alaptörvényének „életfogytiglani” fogalma ugyanis nem értelmezhető szó szerint. Az igazságszolgáltatás minden bűnözőnek perspektívát kíván nyújtani, hogy életének végét szabadon töltse el. Egy gyilkos tizenöt év után szabadulhat. A „különösen súlyos bűn” elkövetőivel szemben a huszonnégy esztendős szabadságvesztés utáni szabadlábra helyezés a szokásos. Brigitte Mohnhaupt esetében a bíróság – belátható időn belül – ennek értelmében határozhat, feltéve, ha arra a meggyőződésre jut, hogy e döntés nem áll szemben az állam és a társadalom biztonsági érdekeivel. Christian Klar csak 2009-ben számíthatna a szabadon bocsátásra, ő a köztársasági elnökhöz benyújtott kegyelmi kérvénnyel igyekszik elérni idő előtti szabadulását.
Jutta Limbach, az alkotmánybíróság volt elnöke szerint a jogállam erejét juttatná kifejezésre a volt „városi gerillákkal” szemben tanúsítandó kegyelem. Volker Kauder, a kereszténydemokraták parlamenti frakciójának vezetője viszont úgy véli, nem érdemel semmiféle jóindulatot az, aki a demokratikus rend megdöntésére törekszik, és ennek a célnak az érdekében nem riad viszsza attól, hogy asszonyokat fosszon meg a férjüktől, gyerekeket az apjuktól. A brutális erőszakkultusznak hódoló RAF második generációját alkotó csoportban pedig Mohnhaupt és Klar volt a szellemi irányító, a prominens áldozatokat követelő merényletek szervezője.
Még 1977. április 7-én Siegfried Buback főállamügyész hivatali Mercedese kénytelen megállni egy piros közlekedési lámpánál, két motorkerékpáron melléjük kanyarodó terrorista automata fegyverekkel agyonlövi nemcsak őt, hanem sofőrjét és biztonsági kísérőjét is. Ugyanezen év július 30-án három személy csenget be Jürgen Ponto villájába azzal a céllal, hogy elrabolja a bankárt. A kiszemelt áldozat gyanútlanul maga nyit ajtót, hiszen személyesen ismeri az egyik nőt. Amikor rádöbben a valós helyzetre, és kísérletet tesz a ráfogott pisztoly megszerzésére, Mohnhaupt maga is előrántja fegyverét, és lelövi Pontót. Nem sokkal később, szeptember 5-én kölni lakásához igyekszik Hanns-Martin Schleyer, a német munkaadók szövetségének elnöke, amikor egy babakocsit toló fiatalasszony megállásra készteti Mercedesét és a kísérő két rendőrautót.
Álarcos terroristák rohanják meg a konvojt, azonnal végeznek a három civil ruhás rendőrrel, valamint a gépkocsivezetővel, Schleyert pedig elhurcolják. A szövetségi kormányhoz intézett levelükben a Stuttgartban fogva tartott első RAF-generáció tagjainak szabadon bocsátását követelik. Az akciócsoport külföldi támogatást kap. Arab terroristák eltérítik a Lufthansa LH 181-es, Mallorca szigetéről Frankfurtba induló járatát, amely kalandos út után végül Mogadishuban landol. A követelt váltságdíj tizenötmillió dollár és a stuttgarti foglyok. Bonn időközben útnak indítja a GSG9 elnevezésű antiterror-különítményt, amely bravúrosan véget vet a légi kalózok akciójának. A börtönben a csalódott terroristák öngyilkosságot követnek el, a francia rendőrség Mulhouséban egy Audi 100-as csomagtartójában rábukkan a meggyilkolt Hanns-Martin Schleyer holttestére.
E bűntettek alapján hozta meg a bíróság a Mohnhaupt és a Klar feletti ítéleteket. Számtalan aktivista a Közel-Keleten és az NDK-ban keresett és kapott menedéket. Az újraegyesítés után közülük nyolc személyt fogtak el Kelet-Németországban. A frakcióval együttműködő másik terrorcsoport, a Forradalmi Sejtek majd húsz éven át bujkáló két – mindeddig meg nem nevezett – tagja tavaly decemberben adta fel magát. A RAF „harmadik generációja” a gazdasági élet menedzserei ellen elkövetett gyilkosságokkal folytatta tevékenységét, amíg 1998 áprilisában bejelentette a szervezet feloszlását. Wolfgang Kraushaar, a Vörös Hadsereg Frakció történetének specialistája e lépést így magyarázza: „Rádöbbentek, hogy a demokratikus államot nem lehet megadásra kényszeríteni. A kelet–nyugati konfliktus és az NDK megszűntével pedig elveszítették azt a lehetőséget, amely visszavonulást, hátországot, valamint új identitást biztosított a számukra.”