Kotkodács

Alulírott Beretvás Zsombor születtem 1957. szeptember 23-án, Veszprémben. Ötéves koromig otthon nevelkedtem, majd szüleim óvodába adtak, mégpedig éppen azon a napon, amikor norvég pártmunkás küldöttség érkezett Magyarországra. Erre azért emlékszem ilyen jól, mert az óvodában egész nap szólt a rádió, és minden hírekben bemondták. Úgy éreztem, eldőlt a sorsom, ugyanis attól kedve én is norvég pártmunkás szerettem volna lenni. Persze nem tudtam, hogy ez a foglalkozás valójában mi fán terem, de vonzóbbnak ígérkezett, mint vasat önteni, mozdonyt vezetni, vagy összefogdosott leveleket kézbesíteni. Elképzelésemről csak akkor mondtam le, amikor azon az őszön az óvodával csoportos látogatást tettünk az állatkertben. A társaim kiflit rágva üvöltöttek (csak úgy röpködött szerteszét a sok nyálas morzsa!), a majmokat akarták látni, más nem érdekelte őket. Szegény Irénke néni, ez a szerény szellemi képességű, de jószívű vénlány, alig tudott fegyelmet tartani. Mindenkit túlkiabálva a háziállatok felé terelte a csoportot. Először a baromfiudvarnál álltunk meg. A sorsom ezzel megpecsételődött.
Az óvó néni ott elhangzott szavai egy életre belém égtek, s új irányt szabtak a jövőmnek. Idézem, mit mondott: „Csöndet kérek, gyerekek, mindjárt a majmokat is meg fogjuk nézni, az Irénke néni gondolatban megtervezte az állatkerti látogatás egész menetét. Amint látjátok, sétánk első állomása a tyúkocskák birodalma. A gyengébbek kedvéért elmondom, hogy a tyúk tojja a tojást, és a kakas szokott kukorékolni, a kettő együtt nagy ritkaság. Amint látjátok, az összes tyúk szomorú, letargikus állapotban kapirgál, pedig röpködniük kellene a boldogságtól, ugyanis itt, az állatkertben biztonságban van az életük, nem úgy, mint a falusi udvarban, ahol bármelyik pillanatban megjelenhet a háziasszony a nyakvágó késsel. Bizony, nem véletlenül teszi fel a tudomány a kérdést: vajon meddig él a tyúk? A választ senki nem tudja. Elárulom nektek, a tyúk azért nem örül az életének, és nem is lehet felvidítani, mert végtelenül ostoba. Erre főleg azok figyelmét hívom fel, akik nem szeretnek tanulni, ezért sík hülyén fognak majd toporogni az élet kapujában, és még arra sem lesznek képesek, hogy kukorékoljanak!”
Mire eljutottunk a majmokig, lemondtam arról, hogy norvég pártmunkás legyek. Nehéz döntés volt, elhihetik. Elhatározásom mélyen megrendített, üresség gomolygott a lelkemben, mart, mint a füst, ugyanakkor büszke is voltam magamra, amiért ilyen horderejű kérdésben – hála akkoriban felragyogó éleslátásomnak – hagytam érvényesülni az emberi agy hideg és számító logikáját. Úgy el voltam foglalva magammal, hogy rá se néztem a majmokra, miközben társaim elállatiasodva produkálták magukat a ketrec előtt. Később még arra se figyeltem, hogy Irénke néni elrendeli az egészségügyi szünetet, lányok balra, fiúk jobbra, én ott maradtam az avarral borított út közepén, mint a gyermeki magány, vagy inkább az elkötelezettség eleven szobra.
Pipit csak a hetedik születésnapomra kaptam meg a szüleimtől. Addig ellenálltak, hallani se akartak róla. Szegény édesapám egy alkalommal, igaz, enyhén ittas állapotban, de kimondta a számomra keserves igazságot: „Verd ki a fejedből, nem fogok a kedvedért egy fedél alatt élni egy büdös csirkével, ami teleszarja a szőnyeget, és lezabálja a gombokat az ingeimről!” Siralmas szempontok, de a gyermek nincs abban a helyzetben, hogy érvekkel kényszerítse térdre a felnőtteket. Az az igazság, hogy kivágtam néhány látványos hisztit, megtörtént, hogy megkötöztek, ruhástól dugtak a hideg zuhany alá, vagy anyám tehetetlenül verte a fejemet egy fedővel. Végül a gyerekorvos beszélte rá őket, hogy vegyék meg nekem a tyúkot, akkor talán senki sem fog idegrendszeri károsodást szenvedni a családban. Így kaptam meg Pipit, akit nagykorúvá válásom napján a nevemre vettem. Ügyes kis személyi igazolványt fabrikáltam neki, benne a fényképe, egy farktolla, és a neve: Beretvás Pipi.
Ledoktoráltam, kitanultam két szakmát, hobbim a pánsípfaragás, örököltem a drága szüleim lakását, testvérem, barátom nincs, családot nem alapítottam, de ez mind nem számít! A nagy kérdést, hogy meddig él a csirke, egyelőre nem tudom megválaszolni. Beretvás Pipi most negyvenhárom éves.