Az illetékes püspök, Thomas Soundaranayagam nem nyilatkozott a különös eseményről, de hosszú ideje mindent megtesz, hogy felhívja a világ figyelmét arra a válságra, amely a térséget sújtja. A Srí Lanka-i konfliktus több mint két évtizede tart, a tamil szeparatisták közös politikai ereje, az Egyesült Tamil Felszabadítási Front (Liberation Tigers of Tamil Eelam – LTTE) 1977-ben bekerült ugyan a Srí Lanka-i parlamentbe, ám az ország integritását megőrizni akaró tervezett törvények miatt hamarosan bojkottálni kezdte a törvényhozást. Emiatt egyre inkább fokozódott a feszültség, több fegyveres csoport alakult, amelyek hatalmukba kerítették az ország északi és keleti területét. A kormány sokféle eszközzel küzd hatalmának megtartásáért és megszilárdításáért; többek között igyekszik elszigetelni azokat a területeket, amelyeket az LTTE tart ellenőrzése alatt, s ahol a függetlenségre vágyóknak már önálló bíróságuk, rendőrségük és központi bankjuk is működik. Mindezeket természetesen nem ismeri el Srí Lanka kormánya.
Az embargó nem okoz különösebb nehézséget Colombónak, hiszen az elektromos áramot és az alapvető élelmiszereket, gyógyszereket csak rajta keresztül kaphatják meg a szakadár területek; s ha lezárják az A9-es autópályát, lényegében teljesen elszigetelik az LTTE által ellenőrzött országrészt. Erre pedig nem nehéz indokot vagy ürügyet találni, hiszen nagy valószínűség szerint ezen az autópályán keresztül zajlik a fegyverkereskedelem is. Ráadásul a kormány szerint a „tamil tigrisek” szabályosan megtámadják és megsarcolják az áthaladókat. Az embargó mellett gyakoriak a fegyveres összecsapások is; a nemzeti hadsereg a közelmúltban intézett légitámadást Padahuthurait ellen, ahol belső menekültek éltek. A bombázás következtében tizennégy civil halt meg, köztük hat gyermek.
Az autópálya lezárása azonban önmagában is emberi katasztrófához vezet. Jaffna püspöke, Thomas Soundaranayagam újévi üzenetében a nemzetközi közösséghez fordult segítségért, felhíva a figyelmet, hogy az elszigetelt, félelemben élő tamil lakosság egyik napról a másikra tengeti életét. XVI. Benedek pápa is sürgette a megoldást – legutóbb karácsonyi üzenetében – a szemben álló felek között, ám a megegyezés egyelőre várat magára. A vérrel könnyező jaffnai Madonna talán jobban felhívja a világ figyelmét a katasztrófa szélén álló terület problémáira.
Könnyező Szűz Mária-kép vagy -szobor nemcsak a távoli Srí Lankán van, hanem szerte a nagyvilágban nem is egy. Az egyik legismertebb hasonló jelenség a szicíliai Siracusában történt 1953 augusztusában. A nehéz gazdasági helyzetben lévő térségben egy egyszerű és nem különösebben vallásos házaspár, Angelo Jannuso és felesége, Antonietta Quisto otthonában történt a csoda. A súlyosan beteg, szülés utáni görcsöktől szenvedő és ideiglenesen a látását is elveszítő asszony végső kétségbeesésében fohászkodott az ágyuk fölött függő egyszerű gipszöntvényhez, amikor fájdalmai elmúltak, látását visszanyerte, és ugyanakkor érezte a ráhulló könnyeket. Az öntvényt hamarosan a rendőrségre szállították, mert szélhámosságot gyanítottak, és az egyre növekvő tömeg rendészeti gondokat is okozott. A Madonna közben folyamatosan ontotta a könnyeket, s a rendőrök sem tehettek mást, mint hogy letérdeltek a dombormű előtt. Az öntvény visszakerült a házaspárhoz, és az egyre növekvő tömegre való tekintettel kiakasztották a ház elé. Ettore Baranzini érsek a tartomány egészségügyi hivatalát kérte fel a könnyek megvizsgálására. A kutatás eredményeként a hivatal megállapította, hogy a domborművön felfogott folyadék emberi könny. A vizsgálat idején, 1953. szeptember 1-jén volt a Madonna utolsó könnyezése. A domborművet, amelyhez különösen nagy médiaérdeklődés közepette milliós tömeg zarándokolt el, ideiglenesen a város főterén helyezték el, majd 1968-ban a Santuario altemplomába került.
A történelmi Magyarország területén több mint tíz olyan kegykép és kegyszobor – illetve ezek másolata – található, amelyekről különféle feljegyzések – vagy a kegyes hagyomány – tanúsítják, hogy könnyeket hullatott. A legismertebb a máriapócsi kegykép, amelyik 1696. november 14-től december 8-ig hullatta könnyeit. A csoda híre Bécsbe is eljutott, és I. Lipót magához rendelte a képet. Ott is maradt az eredeti ikon a Stephanskirchében, Máriapócsra pedig másolat került. Ez a kép 1715-ben, majd 1905-ben ismét könnyezett.
A legrégebbi könnyező Madonna azonban nem a pócsi, hanem a klátóci Szűzanya (Ung vármegye), amelyik 1670-ben könnyezett, amikor egy katona a képbe döfött a lándzsájával. Az eredeti kegyképet Munkácsra, majd Bécsbe vitték, és csak Mária Terézia küldte vissza Klátócra, ahol azonban elveszett, s a Szűz Mária oltalma templomban ma egy 1904-ben készített másolat látható.
Szintén az ország határain kívülre került az 1683-ban, Bécs ostromakor, majd a Thököly-felkelés idején könnyeket hullató királyfai Madonna (a felvidéki Szenc mellett). A kegyképet a csoda idején a Pálffy-kastély kápolnájában őrizték, és az ott szolgáló katonák voltak tanúi a különös eseménynek. A Madonna-képet a bécsújhelyi jezsuita templomba, majd a székesegyházba szállították. Királyfán egy 1760 körül készített másolat maradt.
A győri Altató Mária viszont azon ritka könnyező Madonna-képek egyike, amelyik ma is eredeti helyén látható. A képet a Cromwell elől menekülő Valter Lynch püspök hozta magával Írországból. Az Altató Madonna 1697. március 17-én, Szent Patrik ünnepén hullatott könnyeket és verítékezett vérrel, abban az esztendőben, amikor minden katolikus papot kiutasítottak Írországból.
A nagyszombati székesegyház Áldó Boldogaszszony-képe 1663. augusztus 7-én, a vesztes párkányi csata idején könnyezett először – bár a hagyomány szerint már korábban is történt hasonló csoda –, majd 1708-ban, a pestisjárvány alatt hullatott könynyeket.
Csak a hetvenes években értek véget a Miskolc közelében lévő sajópálfalai görög katolikus templom könnyező kegyképének vándorlásai. A kép 1717. január 6-tól február 16-ig hullatott véres könnyeket, és gróf Erdődy Gábor egri püspök vizsgáltatta meg és találta hitelesnek. Nem is maradt eredeti helyén, hanem az egri minoriták templomába került, ahonnan 1950-ben Pécsre szállították. Figeczki Balázs plébánosnak csak 1973-ban sikerült visszavitetnie eredeti helyére, ahol ma is látható.
Bár az egyház nem ismeri el a jánoshidai könnyező Madonnát, és nem tekinti kultuszhelynek, ez is említésre méltó, hiszen alighanem ez a napjainkhoz legközelebbi ilyen jellegű esemény Magyarországon. A fátimai szobrot 2001. szeptember 13-án helyezték el egy zárt fülkében a hajdani plébános, Sebestyén Albert (1931–2000) sírján, és a temetőben imádkozók 2003. március 15-én vették észre a kegyszobor elváltozásait: jobb szemhéja a képeken duzzadtnak látszik, és szeméből azóta is látható sárgás színű folyadék csorog. Hogy mi lesz a szobor sorsa, egyelőre nem tudni; a Jász-Nagykun-Szolnok megyei településről Egerbe szállították, hogy alaposabb vizsgálat derítse ki a történteket.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
