Magyar miatyánk Jeruzsálemben

Rövid hír: 2007 januárjában Hiller István oktatási és kulturális miniszter Jeruzsálemben ünnepélyesen felavatta a miatyánk lovári nyelvű szövegét tartalmazó táblát az Olajfák hegyén álló Miatyánk-templomban.
Érdemes ezzel kapcsolatban megemlíteni, hogy a magyar nyelvű miatyánkot tartalmazó tábla már majd száznegyven éve felkerült a templom falára. A Pallas lexikon 1895-ben megjelent IX. kötete Jeruzsálem címszó alatt a 912. oldalon így ír: „… azon a helyen, hol a Megváltó tanítványait a miatyánkra tanította, 1869 óta a Pater noster templom áll, mely Latour d’Auvergne hercegnő költségén épült. E templom előtt négyszögben egy csarnoksorozat terül el, melynek 32 fülkéjében ugyanannyi nyelven van a miatyánk 2 méter magas és 1 méter széles fehérmárvány táblákon bevésve. 1888. júl. 23-án eltávolították a tibeti nyelven készült fordítást, és helyére tették a magyar miatyánkot, mely Viszolajszky Károly szemerédi plébános gyűjtéséből és Fraknói püspök adományából készült.”
Viszolajszky Károly neve Rapcsányi László Jeruzsálem című, 1984-ben megjelent könyvének „Népek imádsága” fejezetéből kimaradt. Az 1993-ban a Panoráma Kiadó gondozásában megjelent Magyar utazók lexikona 14 szentföldi (palesztinai) utazót mutat be, de a felsorolás korántsem teljes, mert Viszolajszky neve hiányzik. Gyürki László kanonok, körmendi plébános, a Szentföld nagy utazója Magyar zarándokok és magyar emlékek a Szentföldön című, 2000-ben megjelent könyvében közli a magyar nyelvű miatyánkos tábla fényképét, de Viszolajszky neve itt sincs megemlítve.
A szlovák biográfiai szótár viszont feltünteti Viszolajszky Károly 1868-ban Budapesten kiadott első önálló kötetét, amelynek címe: Isten ujja némely feltűnő, de való eseményben. Ugyancsak említik két útikönyvét, az Egy zarándoklat élményei Egyiptom, Jeruzsálem és Rómában címűt (Budapest, 1887), valamint a Szellemi böngészés Svéd-Norvégia és Oroszországban című munkáját (Érsekújvár, 1905).
Dédnagyapám bátyjának létezéséről, Viszolajszky Károly alsószemerédi esperes-plébánosról sokáig nem is tudtam, amikor 1997-ben a posta egy kis küldeményt hozott a Felvidékről, a Magyar Vasárnap Kalendárium 1997. évi kötetét. A tartalomjegyzékben meglepődve fedeztem fel a Viszolajszky nevet, Kiss László Viszolajszky Károly szentföldi utazó emlékezete című cikkét azonnal elolvastam. Gyors levélváltás után már a határ túloldalán, csilizradványi otthonában fogadott a cikk szerzője, aki körzeti orvos és orvos történész.
Viszolajszky Károly 1843. november 3-án született Érsekújváron. Budán végezte az I–V. osztályt, Esztergomban járt gimnáziumba, ahol teológiai tanulmányokat is folytatott, Nagyszombatban bölcseletet tanult, 1868-ban pappá szentelték. Ezután több felvidéki faluban – Hontnádas, Szénavár, Zselíz – volt káplán, majd 1874-től haláláig, 1929-ig a Hont megyei Alsószemerédnek volt esperes-plébánosa. (Itt, az Ipolyságtól 12 kilométerre északnyugatra fekvő Alsószemeréden, a Keresztelő Szent János tiszteletére szentelt templom melletti temetőben található Viszolajszky Károly sírja is).
A magyar történetírásban először 1260-ban Zemered néven említett kis zsákfalu szegényes. 1910-ben még 509 fős volt, túlnyomórészt magyarok lakták. A 2001. évi adat szerint a falu 499 lakosából 296 magyar, 101 cigány és 93 szlovák. Ottjártamkor szlovák plébános tevékenykedett a faluban.
Örömre ad okot, hogy Csáky Károly Jeles elődeink – 130 kisportré az egykor Hontban tevékenykedő neves személyekről című könyvében, amely 2002-ben jelent meg Dunaszerdahelyen, kitér arra is, Viszolajszky Károly külön nagy érdeme, hogy az elődje, Fábián János plébános által vezetett plébániatörténetet példásan tovább írta. Nagy kincset hagyott így az utókorra, hiszen feljegyzései értékes forrásai a múltnak, kiolvashatók belőlük a paraszti társadalom viselkedési normái, az adott közösség rendje, mindennapi életének apró eseményei, erkölcsi-vallási szokásai.
Viszolajszky 1885-ben utazott a Szentföldre. Egy bajorországi szentföldi zarándokcsoporthoz csatlakozott, a 24 résztvevő közül ő volt az egyetlen magyar. 1885. április 8-án búcsúzott el szemerédi híveitől, s utazott el Münchenbe. Innen indult el a karaván, hogy szárazföldi utazás után Brindisiben hajóra szállva, Korfu szigetét érintve kiköthessen az egyiptomi Alexandriában. Innen Kairóba utaztak, majd a már létező Szuezi-csatornán átkelve jutottak el Palesztinába. A Szentföld valamennyi jelentős pontját bejárva Olaszországon át tértek vissza Bajorországba.
Viszolajszky hazatérve azonnal íróasztala mögé ült, hogy megírja szentföldi utazásának élményeit. A könyv 1887-ben jelent meg Budapesten a Hunyadi Mátyás Intézetnél, címe: Egy zarándoklat élményei Egyiptom, Jeruzsálem és Rómában. Útirajz. A 357 oldalas útleírás ma is élvezetes olvasmány. Viszolajszky könyvét nemcsak a benne található, a korabeli viszonyokat tükröző, ma már dokumentumértékű leírások teszik értékessé, hanem a könyv megjelenéséhez kötődő felhívás is. A három hónapos út élményein túl akadt ugyanis még egy fontos dolog, amely arra késztette Viszolajszkyt, hogy könyvet írjon szentföldi útjáról. Az 1887. május 1-jén kelt előszóban így határozta meg szándékát: „… a nemzet figyelmét akartam általa fölhívni ama mulasztásra, hogy Jeruzsálemben, azon a helyen, hol Krisztus Urunk tanítványait imádkozni oktatta az Olajfák hegyén, a »Pater noster« 32 nyelven van kőbe vésve megörökítve, s magyar nyelvünk itt távollétével tündöklik.”
A „mulasztás” és annak megszüntetése Viszolajszky útirajzának 161–163. oldalain szerepelnek:
„A Pater noster templom a latin katholikusok tulajdona, Bovillon grófné, szül. Latour d’Auvergne hercegnő építtette ama helyre, hol Krisztus Urunk tanítványait a miatyánkra tanította. A templom előtt egy csarnoksorozat van, hol a miatyánk 32 nyelven van külön fülkébe s külön márványkőre, aranybetűkkel bevésve. Végigfutva e sorozatot, dobogó szívvel kerestem, hogy hol találom meg a magyar miatyánkot? Sehol. Ez nincs itt! Társaim némelyike megkért, hogy mutassam meg nekik a magyar miatyánkot. Szégyenelve kellett mondanom: Ez nincs itt. E szégyenérzet egy elhatározott eszmét ojtott lelkembe, miszerint addig nem nyugszom, míg hazám édes nyelvén az Úr imádsága itt, e csarnokban képviselve nem lesz… Nem vádolhat senki, hogy talán túlérzett nemzetiség vezérelt akkor, midőn mai napig, 1886. január 24-ig kieszközöltem, miszerint a mongol nyelvet eltávolítják, s helyébe jön a magyar miatyánk. Igaz, hogy még költségvetés nincs, azt sem tudom, képes leendek-e ezen kis könyvem jövedelméből födözni a kiadást, de hisz remélem, sok honfitársam van, ki ha csak egy homokszemet is hoz, az épület azzal is több anyagot nyer, s megnyeri főleg azon öntudatot, miszerint ő is előmozdítója volt annak, hogy az Olajfák hegyének magaslatán a magyar vallásosság is képviselve van.”
Ma, amikor egyre több honfitársunk jut el a Szentföldre, talán illő, hogy a magyar miatyánkot Jeruzsálembe „eljuttató” Viszolajszky Károly esperes-plébános neve a magyarság körében újra ismertté váljon.