Jó a menetrend, ezért általában vonattal közlekedem – mondja Jánosi Ferenc az orosházi vasútállomáson. Gádorosra tart, az egyik településre, amely vasút nélkül maradna, ha szüneteltetnék az Orosházát Szentessel összekötő szárnyvonalat. Mi is épp oda igyekszünk, felajánljuk, elviszszük. Ferenc kőművesnek tanult, most mestervizsgára készül, azért is volt Orosházán, tanulni. Csak mestervizsgával kaphat vállalkozási igazolványt. Családja sokáig utazott vonattal, míg édesapja meg nem vette – három évvel ezelőtt – első öreg autójukat. Ferenc anyja munkanélküli, otthon még két kicsi testvér van, hat- és nyolcévesek. A tizenkilenc éves fiút a házuk előtt tesszük ki, amely takaros kis porta, tele kotkodácsoló tyúkokkal.
– Szeretem ezt a falut – mondja. – Nyugalom van. Igaz, munka nem sok akad, lehet, hogy el is megyek majd Németországba. Kellene egy kis pénz, hogy vegyek saját házat. Egy-két millióért már kapni.
Eszembe jut az a másik fiatalember, aki szintén az orosházi állomáson álldogált, Hegedűs András. A sötét szemű, elegáns kabátot viselő Andrásnak hiába van diplomája, három hónapja munkanélküli. Ő Kanadába vágyik. A vonatot – egyelőre itthon – havonta egyszer használja, de nem elkötelezett vasútrajongó, néha busszal jár.
Orosháza polgármestere, Németh Béla is arról beszél, hogy a harmincháromezer lakosú város legnagyobb problémája nem a vasút szüneteltetése Orosháza és Szentes között. Sokkal inkább a kórház három osztályán az aktív ágyak tervezett csökkentése. A kórház vonzáskörzetébe százharmincezren tartoznak, maga az intézmény kilencszáz embernek ad munkát. A vasútra visszatérve a városvezető elismeri, hogy az 1874-ben épült Nagyvárad–Fiume vasútvonal a Dél-Alföld gazdasági fejlődésén is hatalmasat lendített. Orosháza, Békés megye második legiparosodottabb települése ekkor lett közlekedési csomópont. Ma is működnek üveggyárak, jól prosperál a baromfi-feldolgozó, a konzervgyár, léteznek egyéb mezőgazdasági üzemek is. Hétszázalékos a munkanélküliség a városban, a munkanélküliek hetven százaléka roma származású. Orosháza is öregedő település, sokkal többen halnak meg, mint ahányan születnek. A tanult fiatalok egy részének nem tudnak munkát adni, mert nem szakirányú a végzettségük. Németh Béla szerint főképp azok a vállalkozások nyereségesek, amelyek a világpiacra dolgoznak. A helyi kis szolgáltató cégeknek minimális az esélyük a megmaradásra, hiszen vészesen csökken a lakosság vásárlóereje.
Gyopárosfürdő, a már az 1890-es években is kedvelt fürdőhely az első állomás Orosháza határában, amelyen nem állna meg a Szentesre tartó vonat, ha a járat megszűnne. (A huszonnyolc halálra ítélt szárnyvonalba egyelőre nem tartozik bele ez a szakasz, egy év haladékot kapott, nincs benne az első tizennégyben, amelyeket március 4-től szüneteltetni fogja a MÁV.) Az itt található víz gyógyító hatását először az orosházi kórházalapító, László Elek fedezte fel. Évente több százezren látogatnak el Gyopárosra, persze a legtöbben közúton érkeznek.
Mi is közúton megyünk tovább Gádorosra a Kovács kocsmába, ahol két öreg iszogat a félhomályban.
– Nem jó, hogy megszűnik a vasút. Vonattal járunk a kórházba is Orosházára – mondja Szász Sándor, aki rakodóként dolgozott korábban. Ma nyugdíjas. – Szenet, meszet, műtrágyát rakodtam egész életemben. Ott a vasúton.
– Annyi éve van vonatunk, ahány éve megvan a templom, nem igaz, Sanyi? Mióta megszülettem, legalábbis megvan! – így Baraczkai Zoltán. – Nem szabad megszüntetni.
A következő falu Fábiánsebestyén. Az állomásépületen márványbetűk hirdetik, hogy 2006-ban volt százéves az Orosháza–Szentes vonal. Az út mellett a Gomba panzió tágas, világos helyiségében három fiatal üldögél az egyik sarokban. Közülük Dora Tóth Imre fábiánsebestyéni, a többiek szentesiek.
– Én autóval közlekedem – mondja Imre. – A családomból egyedül a nagymamám használ tömegközlekedési eszközt, az önkormányzat buszával jár orvoshoz. Korábban én is busszal jártam, mert rövidebb idő alatt ért be Szentesre, mint a vonat. Nekem számít az idő, másoknak meg a pénz, mert a vonat persze olcsóbb.
Imre szerint, aki a Gomba panzió üzletvezetője, nem téma a vonat szüneteltetése a vendégek között. A gázáremelés viszont az. Vagy hogy drágább lett a tűzifa. Itt is van termálvíz, igaz, nem használják.
– Volt régen egy termálvízkitörés, amelyet visszafojtottak. Azóta is felröppennek a hírek, hogy jönnek a japánok meg az amerikaiak, és majd csinálnak egy hőerőművet vagy egy termálfürdőt. Persze nem történik semmi.
– Nálunk van termálfürdő – kapcsolódik be a társalgásba a szentesi Karai Lajos. – Büszke vagyok arra, hogy Szentesen élek. Egyre többet hallani Szentesről, és csupa jót.
Ha jót is hallani, munkát azért ott sem könnyű találni. Lajos és barátja, Sándor Imre azért vannak itt, hogy szigeteljenek egy házat. Megtanulták az új szakmát: eredetileg szobafestők.
– Olyan sokan vagyunk a szakmában, hogy szabályosan fölrúgjuk egymást az utcán. Kénytelenek vagyunk máshol dolgozni, hogy meg tudjunk élni – mondja Lajos.
– Nem gondoltak arra, hogy külföldön dolgozzanak?
– Elvesztenénk a családunkat a távolság miatt. Első a család.
A vasút Lajos szerint elsősorban a fuvarozás miatt lenne fontos.
– Van egy barátom, aki fával foglalkozik. Csak vasúttal szállít, mert sokkal olcsóbb, mint ha kamionnal hozná, hatvan-hetven százalékkal!
– A teherszállítás gazdaságos, nem is értem, miért nem éri meg a MÁV-nak – teszi hozzá Sándor Imre.
Sok mindent nem érteni, az viszont, hogy miért olyan büszke Karai Lajos a városára, hamar világossá válik. Szentes termálvízre alapított zöldségtermesztése túlélt minden mezőgazdasági reformot. A Dél-Kertész Szövetkezet ma az ország második legjobban működő agrárintegrációs rendszere helyi kiadványok szerint. Innen tudom, hogy a hetvenes évek elején alakultak először a településen primőrkertészetek. A földterület az államé volt, a berendezés magántulajdon. És mindemögött kiterjedt értékesítési hálózat és háztáji agronómus rendszer. Itt a pedagógus, a köztisztviselő, az orvos, szinte mindenki termelt is a gazdaságban. Szentesi zöldpaprikát ma is kapni külföldön. De különleges a város közműrendszere is, négyezer lakást termálvízzel fűtenek. Itt működik az ország második legnagyobb baromfi-feldolgozója, de van elektronikában érdekelt üzem, akárcsak egy kerámiagyártó cég, sőt kilátásban van egy bioetanol-gyártásra vonatkozó együttműködés is, szintén külföldi partnerrel. Igaz, a lakosság nyolc százaléka munkanélküli. Szentes kulturális élete sem elhanyagolható, elég a gimnázium dráma tagozatára gondolnunk, ahol többek között Hevesi Tamás, Gáspár Sándor, Alföldi Róbert, Szávai Viktória végzett. A városban még az állomásépület is rendben van. Szeceszsziós stílusban épült, várótermében egy vörös hajú, farmernadrágot viselő hölgy a nevét nem, de a véleményét készségesen megosztja velem a vasútról. Úgy véli, mivel kevesen használják a vasutat, át kell alakítani. De ha már „műteni” kell, gyorsan kellene csinálni, mint ahogy a spanyoloknál.
– Belátom, hogy a munkavállalóknak jó volt, hogy nem szervezték át őket. Biztonságos munkahelynek számított a vasút. A fiam is ott dolgozik. De a legtöbb magyar cég már rég átalakult a rendszerváltáskor. Akkor kellett volna a vasútnak is, amikor kedvező volt a gazdasági helyzet. A világ fejlődésével a vasút nem tudott lépést tartani. Most fájdalmasabb az átalakítás – fejezi be a mondatot, majd elbúcsúzik. Bemondták a vonatát, Szegedre igyekszik.
– A vasút régen ugyanaz volt, mint ma az autópálya – véli Szirbik Imre, Szentes polgármestere. Szerinte az az országrész fejlődik, ahol ma autópálya van. – Nem az számít, hogy egy település egy másiktól hány kilométerre van, hanem az, hogy hány perc alatt érhető el. A távolságot is időben mérik – folytatja. – A busz előnyben van a vasúttal szemben. Igaz, a környéken a három és négy számjegyű utak felújításra szorulnak.
Egyre kevesebben használják a vasutat Szentesen is, bár a várost nem fenyegeti a vonalak szüneteltetése, hiszen a településen két nagy vasútvonal is keresztezi egymást. És védettséget jelent az is, hogy az ország egy részéből ide, a javítórészlegbe hozzák a meghibásodott motorvonatokat. Ha előnyt is élvez tehát a közúti közlekedés, Szentes nem akar lemondani a vasútról sem.
– Egy réteg kitart a vasút mellett. Csatát nyertünk, hiszen egy évig még járhatnak a vonatok Szentes és Orosháza között, de a háborúnak koránt sincs vége. Küzdünk a vasút megmaradásáért, még akkor is, ha néha érezzük, hogy a vasút nem mindig a legracionálisabb tömegközlekedési eszköz.
Más a helyzet a fuvarozással. Sok esetben jobban megéri a vasút: a hajózás után az egy tonna/kilométer továbbítási költsége még mindig vasúton a legalacsonyabb. A környezetterhelése is jóval kisebb, mint a kamionoké. Egy forgalmas országút hamar „vezetővályússá” válik, ha sok teherautó használja, és sokba kerül a felújítása. Ma Szentes és Orosháza között a vasúti teherszállítás már csak külön engedéllyel lehetséges, ami nem sok jót sejtet a szállítmányozás jövőjét illetően.
Szirbik Imre szerint tehát a vasút hosszú távon megmarad, annak ellenére, hogy a vasútállomások a települések szélére épültek, legtöbbször nehezen elérhetők az utasok számára. Hátrány az is, hogy a vasút járműparkja speciális, a nehéz szerelvény nehezen tud megállni, ezért kis távolságra nem igazán gazdaságos a közlekedtetése.
– Rá kell jönnünk, hogy a vasút nem villamos – mondja. – Jártam Franciaországban, párizsiakkal is beszélgettem. Néhányuk naponta jár át Brüsszelbe dolgozni. Elszörnyedtem, hiszen az több mint háromszáz kilométer! De kiderült, hogy a vonat, a TVG a háromszázötven kilométert egy óra alatt megteszi. Célvonat, nem áll meg közben. Tavaly ültem Sanghajban a mágnesvasúton is. Négyszázharminc kilométeres sebességgel nyolc perc alatt tette meg a repülőtér és a városközpont közötti hetvenkét kilométert. Három és fél percig gyorsított, egy percig az utazósebességgel haladt, majd három és fél percig fékezett. A helyiek azt mondták, ez abszolút gazdaságtalan. Ugyanis akkor használja a legtöbb energiát, amikor gyorsít. Meg szeretnék növelni a távolságot. Eszembe jut, hogy a mi kis vonatunk Szentes–Orosháza viszonylatban több mint egy óra alatt teszi meg a maga negyvenegy kilométerét.
A polgármester kitalálja a gondolatomat. Viccel válaszol.
– Megy a vonat, odaszól az utas a kalauznak, uram, nem mehetnénk gyorsabban? De, mehetnénk, csak nem hagyhatjuk itt a vonatot.
Honos és Ivaros: vonatok a vásznon
Miközben dúl a vonalbezárási láz, Koltai Róbert és Szőke András fantáziáját a vidéki vasútállomások bája ragadta meg: előbbi Megy a gőzös, utóbbi Hasutasok címmel forgatott filmet 2006-ban. A Megy a gőzös népi komédiájának világát Grecsó Krisztián teremtette meg, színhelye egy apró falu, Ivaros, ahonnan éppen egy nagy állami díszvonat indulna el a Barczikai Ősanya múmiájával, hogy örömet szerezzen a gyógyulni vágyóknak. Szőke András Taliándörögdön forgatott filmjét a most zajló 38. magyar filmszemle versenyprogramjába is beválogatták – a Hasutasok is képzelt helyszínen, Honos faluban játszódik. A község régi állomását már a rendszerváltoztatáskor felszámolták, a helyiek azonban azt hazudják, hogy az állomás működik, mivel addig is álláshoz juthatnak. És megkezdődik a Szőkére annyira jellemző őrület a vásznon. (M. G.)
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
