Olvasóinktól

Dr. Dávid László (Budapest): Pikáns dolog a nemzeti hírszolgálattól, ha tudósíthat a Dolomitokból a 39 éves gázoló magyar síelőről, akit immáron az olasz sípályacsendőrök köröznek. Ez ám a hír! Még pikánsabb, ha az újságírókkal társult MTI a tavakban szűkölködő Dolomitokban, télidőben lő kacsát. A mi fogalmaink szerint aki keresztbe síel a pályán, az ad előnyt az egyenesen lefelé haladónak. Ha a mellette elhaladó megijed, az még nem ütközés. Ha a keresztező ijedtében elesik, és saját lécével áthalad egyik ujján, az nem kartörés. A sípálya aljában álló pályabiztonsági szolgálattal találkozni és ott velük beszélni nem azonos azzal, ha a „sípályacsendőrök” őt „csakhamar utolérik és feltartóztatják”. Emellett már csak mazsolácska, hogy „a sípályák biztonsági normáit” mint jogszabályt élő magyar ember még nem látta. A jelentésben szereplő segítségnyújtás elmulasztása pedig akkor követhető el, ha a sértett élete, testi épsége közvetlen veszélyben van, vagy sérülésének ellátására szakszerű személyzet (például „sípályacsendőr”) nincs a közelben. Lehet, hogy az olasz sípályákon jelentős médiabefolyással rendelkező sajtószemélyiségek is síelnek keresztbe? Vigyázat, magyarok!

Dr. Gürtler Magda (Maglód): Nem kell hozzá nagy képzelőerő, hogy megfogalmazzuk a jövő kilátásait. A minimálbérből élők, a kisnyugdíjasok, de még nem a legalacsonyabb kategóriába tartozók, a nagycsaládosok sorsa is kilátástalan betegség esetén. Nem tudják megfizetni a 300 forintos vizitdíjat sem, pedig ez csak a kezdet. Ha a háziorvos szakorvoshoz küld, ott már 600 forint a vizitdíj, egy komolyabb kivizsgálás ezrekbe kerül. Ezután jöhet a kórház, megint ezrekért. Majd következnek a gyógyszerek. Azt, hogy mennyire nem érdekli a hatalmon levőket a lakosság egészségi állapota, csak egy példával szemléltessük: a magas koleszterinszint sok betegség okozója. Ennek tudatában háromszorosára emelték a koleszterin elleni gyógyszerek árát. Hasonló a helyzet sok más gyógyszerrel, mert a támogatások vagy megszűntek, vagy drasztikusan csökkentek. Minden reformnak nevezett intézkedés azt mutatja, a milliárdosok kormányának halvány fogalma sincs a nép helyzetéről, anyagi lehetőségeiről. Ha magamat veszem – egyedülálló lévén –, ilyen körülmények között a nyugdíjam elmenne a rezsire és a gyógyszerekre. Mit csináljak? Szállítsam le az igényeimet a háború utáni romhalmazon tengődők életszínvonalára? Kucorogjak egy konyhában, mert több fűtésre nem telik? Kapcsoltassam ki a telefont, a kábeltévét? Minek ilyen fölösleges luxus? A villanyon is lehet spórolni. Bevilágít az utcai lámpa, eltéblábolhatok esténként amellett is. Ez a helyzetkép nem a távoli jövőt vetíti elénk, hanem a következő évek mindennapjait.

Lakatos Anna (e-mail): A gázártámogatás igénybevételének megállapítására szolgáló adatlapot december közepe táján kaptam meg, és még aznap átrágtam magam rajta. Másnap rohantam vele a postára, mert bár a februári számlán történő érvényesítéshez előírt beérkezési határidőt december 31-ben jelölték meg, sem a Magyar Postában, sem az általánosan tapasztalható ügyintézési menetben nem bízom annyira, hogy az utolsó pillanatra hagytam volna. Ezután január 17-i keltezéssel ellátott határozatot kaptam kézhez arról, hogy az igényemet elbírálták, és a legmagasabban támogatott kategóriába soroltak. A biztonság kedvéért azt is külön megemlítik benne, hogy „a támogatást a gázszolgáltató az általa kiadandó számlában külön soron feltüntetve a számla összegének csökkentése révén érvényesíti”. Na jó, gondoltam, az első menetet sikerrel zártam. De mi lesz vajon a számlán? Talán jobban jártam volna, ha a bizalom erényét gyakorolom. Így viszont sajnos kiderült, hogy rosszindulatú és előítéleteken alapuló gyanakvásom elnyerte méltó büntetését. A 28 napra kiszámlázott időszakból a 25 januári napra leosztott mennyiségre ugyanis nemhogy forintot, de még sort sem pazaroltak. A számla végösszege háromszor annyi, mint az előző havié.