Ötven évvel ezelőtt, gyermekfejjel menekült el az országból. Szüleit korábban egy koncepciós per után bebörtönözték, önt és testvéreit a nagynénjükkel együtt kitelepítették. Bár szép karriert futott be a tengerentúlon, a rendszerváltáskor mégis a hazatérés mellett döntött. Milyen reményekkel érkezett vissza?
– 1956-ban, a forradalom leverése után hagytam el Magyarországot, mert származásom miatt nyilvánvalóvá vált, hogy nincs jövőm az újra berendezkedő diktatúrában. Erre a helyzetre mindig úgy tekintettem, mint a történelem igazságtalanságára. A külföldön eltöltött évtizedek alatt végig bennem élt a remény a hazatérésre, bár sokszor éreztem úgy, hogy talán soha nem fogom megérni a politikai rendszerváltást. Amint láttam a jeleit annak, hogy mégis átalakulás várható Magyarországon, azonnal arra törekedtem, hogy vissza tudjak térni hazámba. Első lépésben az akkori munkahelyem, a Nemzetközi Valutaalap képviselőjeként érkeztem haza 1990 áprilisában. Fontos volt számomra az azóta eltelt 17 év, mert régi álmom teljesült. Attól kezdve, hogy életem legelső állását elvállaltam az Európai Bizottságnál, folyamatosan abban reménykedtem, hogy megérhetem azt a napot, amikor hazám is független, demokratikus állammá válik, és az Európai Unió tagja lesz. Ez a vágyam teljesült.
– A hazatérése óta eltelt 17 évet tekintve, hogyan értékeli a hazai gazdaságpolitika és a monetáris politika kapcsolatát? Melyek voltak a legfeszültebb időszakok a számtalan pénzügyminiszter és a hat kormányfő fémjelezte bő másfél évtizedben?
– A gazdaságpolitika úgy tudja a legjobban szolgálni egy ország érdekeit, ha megteremti azt a stabilitást és kiszámíthatóságot, amelynek keretei között megfelelően működhetnek a gazdaság szereplői. A lakosság, a befektetők, a vállalatvezetők számára így válik tervezhetővé a jövő. Ez a gazdasági fejlődés alapfeltétele, amely egyaránt vonatkozik a költségvetési és a monetáris politikára is. Sajnos a költségvetési politika ezt a feltételt az utóbbi években nem tudta teljesíteni. Az átgondolatlan áfacsökkentések után például áfanövelések, az ötéves adócsökkentési program beharangozása után néhány hónappal adóemelések következtek. A lakosság és a vállalkozások nagyon nehezen tudnak ilyen változásokhoz igazodni. Másrészt a monetáris politikát is kötelezi a kiszámíthatóság elve, ami azt jelenti, hogy el kell érni és fent kell tartani az árstabilitást. Ha viszont a költségvetési politika nem támogatja ezt a célt, akkor rettentően megnehezíti a jegybank feladatát. Az sem segít, amikor egyes politikusok a nyilvánosság előtt alacsonyabb kamatokat, vagy az árfolyamok leértékelését követelik, mert ezzel óhatatlanul is befolyásolják a piacokat, amelynek reakciói bizonytalanok. Összességében ez is a stabilitás rovására megy. Nem tartom helyesnek a jegybanktörvény azon módosításait sem, amelyek könnyen úgy értelmezhetők, hogy a központi bank függetlenségét veszélyeztethetik. A piac szereplőiben kételyeket ébreszt az a gazdaságpolitika, amelynek elkötelezettsége az alacsony infláció és a hosszú távú kiszámíthatóság mellett sok esetben megkérdőjelezhető.
– Az elmúlt 17 év gazdasági átalakulásai során megéltünk számtalan válsághelyzetet, megszorítócsomagokat, hirtelen leértékeléseket, pénzügyminiszter-cseréket. Melyek voltak a legnehezebb időszakok a jegybank életében?
– 1994 és 1995 eleje, valamint az utóbbi négy év számított a leginkább embert próbáló periódusnak. A költségvetési politika ezekben az időszakokban olyan mértékben távolodott el a stabilitás normáitól, hogy erre a jegybank, személyesen én is kénytelen voltam több alkalommal felhívni a kormányzat figyelmét. Ez nem keltett minden alkalommal egyértelmű lelkesedést. Sokszor politikai indíttatást próbáltak figyelmeztetéseinkbe belemagyarázni, holott ez teljes mértékben szakmai megfontolás volt a részünkről. A Nemzetközi Valutaalapnál eltöltött évek alatt számtalan kormánnyal tárgyaltam, sok kritikát is kénytelen voltam megfogalmazni, így már hozzászoktam az efféle konfliktusokhoz. Mégis, számomra jóval nehezebb volt érzelmileg megélni ezeket a kellemetlen helyzeteket, amikor a saját hazám jövőjéről volt szó.
– A következő jegybankelnök egyik legfontosabb feladata lesz az euróbevezetés monetáris feltételeinek megteremtése, miközben még hivatalos céldátumunk sincs. Milyen nehézségekkel kell megküzdenie a következő ciklusban a jegybanki vezetésnek?
– Egy olyan kis, nyitott ország számára, mint Magyarország, stabilitást jelent az euró. Ugyanakkor elfogadom, hogy a közös európai pénz bevezetéséhez teljesítendő maastrichti kritériumok – alacsony infláció, a bruttó nemzeti össztermék (GDP) 60 százaléka alatti államadósság, a GDP 3 százalékánál nem magasabb államháztartási hiány, hosszú távon alacsony kamatok és árfolyam-stabilitás – nem minden egyes eleme tartozik szervesen össze egy felzárkózó gazdaságban, tisztán gazdaságelméleti szempontból. Összességében azonban teljes mértékben elfogadható a feltételrendszer. Jellemző, hogy mindig azokban az országokban vitatják e kritériumok szükségességét, amelyek messze nem felelnek meg az elvárásoknak, mint például hazánkban is egyes közgazdászok és politikusok. A következő jegybanki ciklus igen fontos kihívása lesz a hazai infláció felpörgésével kapcsolatos várakozások lehűtése, ami nem könnyű feladat az áfa és a szabályozott hatósági árak emelése mellett. Gond lehet később abból, hogy bár a költségvetési politika végre megkezdte az államháztartási hiány lefaragását, azt nem tudni, hogy a következő választások előtt, 2009–2010-ben vajon mennyire marad következetes ezen a téren. Amennyiben nem történik meg a folyamatos hiánycsökkentés, akkor a monetáris politika továbbra is nehéz évek elé néz.
– Mennyiben látja kockázatosnak, hogy a jelenlegi gazdasági mutatók és a környező államok hivatalos célkitűzései szerint a térségünkben mi csatlakozhatunk utolsóként az euróövezethez?
– A külföldről érkező befektetések szempontjából hátrányba kerülhetünk, mert nem tudjuk biztosítani azt az árfolyam- és árstabilitást, amit az unióba újonnan belépett, és az eurót nemsokára bevezető környező államok viszont garantálhatnak. Tisztán kell látni, hogy mindaddig, amíg nem csatlakozunk a közös európai valutát használó zónához, addig a forint ki lesz téve különböző spekulációs mozgásoknak.
– A velünk együtt átalakuló szocialista gazdaságok életében a rendszerváltozást követően általában elegendő volt egyetlen nagyobb léptékű megszorítás, intézkedéscsomag, mely a lakosságot jelentős mértékben sújtotta. Hazánkban viszont legalább két ilyen megrázkódtatást kell elviselnünk. A Magyar Nemzeti Bank mit tett annak érdekében, hogy még időben felhívja a kormányzat figyelmét arra, hogy rossz irányba haladunk?
– A jelenlegi, második megszorítócsomag teljes mértékben a helytelen költségvetési politika hibája. A kormányzat egyszerűen hagyta, hogy a költségvetési hiány ekkora mértékben megnövekedjék. Vagyis elkerülhető lett volna a mostani nadrágszíjmeghúzás, ha még időben a kiszámítható és stabil pályára térünk át. Amikor láttuk a veszélyeket, 2002–2003-tól mind írásban, mind szóban több alkalommal is jeleztük aggályainkat, amiért egy időben nagyon sok kritikát is kapott a Magyar Nemzeti Bank. Én úgy gondolom azonban, hogy ezt a konfliktust a jegybanknak az ország érdekében fel kellett vállalnia. Ezzel elősegítettük a tisztánlátást, és megerősítettük a jegybank tekintélyét és hitelességét itthon és külföldön. Ma már kevesen vitatják ezt.
– Vajon erre utalt Jürgen Stark, az Európai Központi Bank egyik vezetője, Jacques de Larosiére, a Valutaalap volt vezérigazgatója, a francia jegybank volt elnöke, amikor egy nemrégiben megrendezett budapesti konferencián bátor monetáris vezetőként nyilatkoztak önről? Az Európai Unió gazdasági és pénzügyi bizottságának tagjai közül is sokan így vélekedtek, sőt a Financial Times is dicsérően méltatta az MNB szerepét az Európai Bizottságban.
– Amikor a költségvetés olyan felelőtlenül fellazul, mint az utóbbi években, amikor az Európai Unióhoz benyújtott költségvetési hiánycélok nagyságrendben sem teljesülnek és ezt még kreatív könyvelési próbálkozások is tetőzik, egy felelősen cselekvő jegybank nem hallgathat. A nemzet érdeke megköveteli a figyelem felhívását. A kérdésében említett megnyilvánulások ezt a magatartást méltányolták.
– A hazatérésekor megfogalmazott célok közül melyeket sikerült megvalósítani, és miben lát hiányosságokat?
– Reméltem, hogy amikor elhagyom a jegybankot, stabil gazdaságot fogunk magunk előtt látni, és kézzelfogható közelségbe kerülünk az európai monetáris unióhoz. Nem a Magyar Nemzeti Bankon múlott, hogy ez nem sikerült, bár úgy gondolom, hogy szakmai elemzéseinkkel és kritikáinkkal hozzájárultunk ahhoz, hogy megszületett a kiigazítási szándék a kormány részéről. Bízom abban, hogy ez lesz az ország utolsó költségvetési eltévelyedése, és hogy sikerül megteremteni azt a stabil és kiszámítható politikát, ami szükséges a gazdaság gyors, fenntartható növekedéséhez.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
