Újpesti hokibotrány: ütés, válás

Egészen lecsupaszítva a történetet, a Dunaújváros ellen ma kezdődő jégkorong-bajnoki elődöntő előtt egy nappal az Újpest elvesztette két kulcsjátékosát, a szlovák Jozef Voskárt és Horváth Andrást. A részletek már ágasak-bogasak: Horváth a keddi edzésen leütötte Voskárt – a vétkessel tegnap szerződést bontott a klub, tettét súlyosbítja, hogy ő volt a csapatkapitány, a sértettet agyrázkódással kórházban kezelik –, s az eset szűkszavú értékelése arról árulkodik, lehet még titok az újpesti „erdőben”.

2007. 02. 15. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Részletekbe menően senki sem kíván arról beszélni, mi is történt az újpesti hokisok kedd délelőtti edzésén. A különböző nyilatkozattöredékek alapján ekképpen rekonstruálhatjuk az incidenst: Horváth zokon vette Voskár önzőségét, szóváltásba keveredtek; kisvártatva a szlovák légiós a koronggal célba vette a tagbaszakadt hátvédet, aki ökölcsapással vett elégtételt. A mozdulat, sajnos, túl jól sikerült: Voskárt agyrázkódással kellett kórházba szállítani. A válságstáb kissé érthetetlenül csak másnap, azaz tegnap ült össze, a klub vezetőinek döntése azonban helyénvaló: azonnali hatállyal szerződést bontottak Horváth Andrással.
Joós Zoltán, az Újpest szakosztályvezetője érthetően abban érdekelt, hogy minél hamarabb elüljön a botrány, ezért nem kívánt foglalkozni a meghökkentő történet részleteivel: „Nem voltam jelen az edzésen, véletlenül sem akarok találgatásokba bocsátkozni. Nem egyedi eset, nem kell felfújni, máshol is megesik az ilyesmi, Horváth András elvesztette a fejét, és szándékosan megütötte Voskárt. Tettének súlyosságához mérten intézkedtünk.” Amikor megkérdeztük tőle, Ancsin János vezetőedző felelősségét vizsgálták-e az ügyben, azt válaszolta, meg sem fordult a fejükben.
Azt nem állíthatjuk, hogy az egykori kiváló játékos, válogatottsági csúcstartó megakadályozhatta volna a súlyos következményekkel járó ütést, azt azonban kijelenthetjük, el akarta hallgatni a nyilvánosság előtt. A sportnapilap tegnapi számában ugyanis hosszú összeállítást készített az elődöntőről, Ancsin azonban véletlenül sem említette, hogy két kulcsjátékosára, Horváthra és Voskárra nem számíthat. Amikor tegnap ennek az okát tudakoltuk nála, így felelt: „Rutinos vagyok. Nem kérdeztek rá, miért adtam volna ki magamtól a kártyáimat? Van gondom elég, harmadik meghatározó emberem, a vakbélműtéten átesett Marcinek sem szerepelhet a Dunaújváros ellen.” Ez a gondolkodásmód legalább olyan veszélyes, mint az indulatos önbíráskodás. Az újpestiek most magyarázkodásra kényszerülnek, miközben már kedden meghozhatták volna szigorú döntésüket. A kényszeres mellébeszélés a sportban különösen visszatetsző.
A botrány élét mindenekelőtt az tompítja, hogy Horváth Andrást tegnap Voskár betegágyánál kaptuk telefonvégre, ahol őszintén beszélt cselekedetéről és még inkább annak következményeiről: „Tudom, nehezen fogadható el az efféle védekezés, de ez benne van a sportban. Korábbi csapataimnál másokkal is történt már hasonló, még ha azok az esetek nem is kavartak ekkora port. Elvesztettem a fejem, nagyon sajnálom, hogy megütöttem a társamat.” Korábbi, békésnek hitt természete dacára – nem véletlenül Balu a beceneve – Horváth az elmúlt években botrányhősként híresült el. 2005-ben, még dunaújvárosi játékosként a Volán elleni döntő utolsó előtti mérkőzésén azért kapott végleges kiállítást, mert lekönyökölte Csibit. Ebben az idényben, 2006 szeptemberében pedig a Ferencváros elleni barátságos mérkőzésen előbb a jégen, majd az öltözőfolyosón verte meg Bontovicsot, amiért október 31-ig szóló eltiltást kapott. Amikor ezekkel szembesítettük, így felelt: „Tudom, nem vagyok abban a helyzetben, hogy hitele legyen a szavaimnak. Korábban, fiatalon én is kötekedtem a rutinos játékosokkal, Hudák Gábor egyszer tisztességesen ki is osztott, amit azután egy sör mellett jókedvűen beszéltünk meg. Bontovics ellenben az öltözőfolyosón tovább üvöltözött és szidalmazott, amit nem viseltem el, bár az túlzás lenne, hogy megvertem. Rám foghatják, hogy gyilkos vagyok, ha valaki mégis úgy emlékszik majd rám, hogy jó hokis voltam, az örömmel tölt el.”
Az iménti mondat nem elszólás, a 30 éves, 132-szeres válogatott Horváth nem tartja kizártnak, hogy ezzel az esettel véget ér a pályafutása: „Klubszinten befejeződött számomra az idény, s nem tudom, Pat Cortina szövetségi kapitány a történtek után számít-e rám a válogatottban. Egyelőre annyit tehettem, hogy beszélgetést kezdeményeztem nála. Ha tőle nem kapok még egy esélyt, akkor valószínűleg a klubok is elfordulnak tőlem, ami a pályafutásom végét jelentheti.”
Mit is mondhatnánk? Mindezt talán az ütés előtt kellett volna végiggondolni.

Volán-előny. Az elődöntő másik párharca már tegnap megkezdődött. Az Alba Volán hazai pályán
4-1-re megverte a Csíkszeredát. A második meccset ma szintén Fehérvárott játsszák.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.