Hétfőn este a későn érkezőknek már nem jutott hely a Prágai Magyar Kulturális Központ előadótermében. Sokan voltak kíváncsiak a beszélgetésre, melyen a visegrádi együttműködés eddigi eredményeiről, hiányosságairól, lehetőségeiről váltottunk szót. Bizonyára növelte az érdeklődést, hogy részt vett a kerekasztalon Petr Pithart, a Cseh Köztársaság szenátusának alelnöke és Magda Vásáryová, a Szlovák Nemzeti Tanács (parlament) képviselője is – akit nálunk elsősorban színésznőként ismernek (a Hrabal-regényből készült emlékezetes Sörgyári capriccióban ő játszotta a női főszerepet). A jó ritmusú beszélgetésben természetesen visszatekintettünk az előzményekre, a kölcsönös tájékozódás kialakulására is. Arra, hogy miképpen formálódott a kommunizmus alatt ellenzéki gondolkodók körében az összefogás gondolata. Az én nemzedékem Magyarországon nem a 80-as években fedezte fel Közép-Európát, hanem jóval korábban. Így amikor 1989 nyarán Joó Rudolf vezetésével a Magyar Demokrata Fórum külpolitikai programját készítettük, magától értetődő volt, hogy alapvető célkitűzésünk a szoros együttműködés Lengyelországgal és Csehszlovákiával.
Két kérdésben nem jutottunk dűlőre a beszélgetés során. Nyitva maradt, hogy érdemes lett volna-e intézményesíteni az együttműködést, illetőleg hogy volna-e értelme a visegrádi együttműködés bővítésének. Vannak olyan kihívások térségünk számára, amelyekben elengedhetetlenül szükséges a közös fellépés. Ilyen a schengeni határok életbeléptetése, az Európai Unió kelet- és délkelet-európai szomszédságpolitikája. Nem utolsósorban pedig a biztonságpolitika, ami ma nem kis részben energiapolitikát jelent. Az elmúlt évszázad fontos tanulsága, hogy kontinensünknek ez a része igen törékeny övezet.
Amikor szóba került a visegrádi országok gazdasági nekilendülése, némi szkepszissel kellett megjegyeznem, hogy ma Magyarország kivételnek számít. Mi lettünk a térség gyenge embere. A rendezett, tiszta arany Prágában ezt még jobban érzi az erre járó magyar.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
