Visszatérés

A filmszemle nyitóünnepségén Herskó János a mozgókép mesterévé vált. Szabó Istvánnal együtt vette át a díjat, aminek az adja a különös pikantériáját, hogy a beszervezett Szabó valószínűleg Herskóról is jelentett. Az 1970-ben Svédországba távozott 81 éves filmrendezővel és pedagóguszsenivel erről, illetve távozásának okairól és világhírű oktatási módszeréről beszélgettünk.

Nagyon elfogódottan vette át a filmszemlén a Mozgókép Mestere díjat. Ilyen jelentősnek érzi ezt a kitüntetést egy Kossuth-díjas művész?
– Valóban megrendült voltam, de nem csupán a díjtól, amelynek egyébként nagyon örültem. Volt ennek személyes oka is, mégpedig Szabó Istvánnal való viszonyom. De mindegy, ez nem tartozik ide.
– Pedig rá akartam kérdezni.
– Akkor sem. Megírták a lapok, hogy a megfigyelő és a megfigyelt egyszerre kap díjat. De elhatároztam, hogy erről az ügyről addig nem nyilatkozom, amíg Pistával nem beszélek. Már a megérkezésemkor éreztem, hogy valami baj van, ezért szerettem volna mihamarabb tisztázni a dolgot. Ez akkor nem sikerült, ami bántott, mert úgy éreztem, egy negyvenöt éves emberi viszonyt nem lehet így elintézni. De szerencsére néhány nap múlva egy közös interjúban nagyon oldottan tudtunk beszélni a múltról és a jelenről is. A riport után Pista megígérte, hogy amikor hazajön külföldről, felhív, és leülünk egy komoly beszélgetésre.
– Hogyan vélekedik a besúgókérdésről?
– Én megértem és sajnálom mindazokat, akiket így vagy úgy beszerveztek. Persze azért nem tartom dicsőségnek. De – a könyvemben is megírtam – az egész kérdésről van egy magánfelfogásom. Leírtam az ügynököm történetét, aki 1954-ben bevallotta, hogy jelent a filmgyárról, majd kiderült, hogy később sem hagyta abba. De ez engem nem érdekel, akkor sem érdekelt. Úgy gondolom, hogy az ügynökök szerencsétlen emberek. Ő például valódi ellenálló volt 1944-ben, mégis meg tudták szorongatni. Nincs bennem harag vagy neheztelés. Jobban haragszom azokra, akik nem írtak alá semmit, nem is jelentettek papíron, de a háttérben összekuszálták a szálakat. Ők ítélkeznek ma. Szerintem azoknak kell szégyellniük magukat, akik az ügynököket beszervezték, akik zsarolták őket. De ebből a szempontból magamat is elítélhetem, mert én voltaképpen jóban voltam a zsarolókkal. Volt némi hatalmam, tehát én is felelős vagyok mindezért. Épp ezért nem értem, hogy miért olyan nehéz erről szemtől szemben beszélni.
– A díjat egy furcsa mondattal köszönte meg. Azt mondta, hazatért az áruló. Mire gondolt?
– Amolyan önironikus viccnek szántam. Tavaly tavasszal, amikor a Kossuth-díjat kaptam, rendeztek nekem egy vacsorát, ahol Sándor Pali – aki egykor tanítványom volt – elmondta, hogy úgy érezte, én elárultam őt, amikor elmentem. Ez a vicc neki szólt, és mindazoknak – például itt hagyott osztályomnak – akik hasonlóan éreznek. Szerettem volna megköszönni tanítványaimnak, munkatársaimnak, amit kaptam tőlük, és hogy adhattam nekik. De az iróniát elvitte a keserűség.
– Elsősorban filmrendezőnek vagy pedagógusnak tartja magát?
– Mindkettőnek. A film kifejezési eszköz, egy külön nyelv, amelyet meg kell tanulnia annak, aki rendezni akar. Én ennek a nyelvnek a használati módját tanítom. A filmnyelvet úgy érdemes tanítani, ahogy a kisgyerek beszélni tanul, akit az ösztönöz, hogy el akarja mondani a gondolatait. A diákjaim is akkor tanulnak a legeredményesebben, ha arról forgatnak, amiről közölni szeretnének valamit. Arra kérem őket, hogy menjenek ki egy kis digitális kamerával, és hozzanak anyagot arról, ami őket érdekli. Ezt megnézzük és megbeszéljük. Azért tanulják meg a kompozíciót és a szintaxist, mert el akarnak mondani valamit.
– Mit keres a diákjaiban?
– Őket magukat. Nem akarom bennük az én stílusom vagy gondolkodásmódom tükörképét látni. Számukra is a saját lehetőségeik és korlátaik fontosak. Nem talál két egyformát a tanítványaim között.
– Az ötvenes évek elején már tanított a főiskolán, sikerei is voltak. Miért rúgták ki mégis?
– Kiracionalizáltak, mert jobboldali elhajló voltam. Bemutattam egy angol filmet a főiskolán. Megvádoltak, hogy a vetítéssel azt sugalltam, a Kodak jobb, mint az Orwo. Így hát leépítettek. Azért kerültem vissza, mert valaki kitalálta a pártközpontban, hogy a marxizmus tudományos elmélet, és a film a legfontosabb művészet, ennek következtében a népszerű tudományos filmé a jövő. Tehát ki kell nevelni az erre alkalmas alkotógárdát. Mivel Keleti Mártonnak lelkiismeret-furdalása volt a kirúgásom miatt, beajánlott a tanszékre. Így tudtam elkezdeni a reformokat a főiskolán, és ekkor alakult ki a módszerem. Megígértem, hogy négy éven belül lesz egy új filmes generáció. És lett. Ráadásul azt is el tudtam érni, hogy a fiatalok a főiskola után rögtön a filmgyárba kerülhessenek.
– Voltaképp miért ment Svédországba?
– Ezt egy példával tudnám a legjobban megértetni. Egy alkalommal azt kellett mondanom az akkori osztályomba járó Dárdaynak, hogy a filmet, amelyet tervezett, ne forgassa le a főiskolán, csak később, ha megkapta a diplomáját. A gond az, hogy nemcsak azért ajánlottam ezt a kompromisszumot, mert Dárdaynak akartam segíteni, hanem azért is, mert nem akartam bajt hozni magamra. Pedig épp ez volt a baj. Nagyon szerettem a jó kompromisszumokat, mert azokkal sokat el lehetett érni. De amikor rájöttem, hogy esetleg magamat védem, megtorpantam. Azt éreztem, hogy ez csak romlani fog, és ezen az úton az ember könnyen válik olyanná, mint valami nyúlékony, héj nélküli osztriga.
– Rosszul tudom, hogy akkor az antiszemitizmussal indokolta a távozását?
– Ez torzítás. Írtam egy levelet, amelyben mindazt megfogalmaztam, amit az előbb elmondtam magának. De az is benne volt, mintegy mellékesen, hogy a zsidókérdés elintézetlenségével sem tudok együtt élni. Azzal, hogy a szőnyeg alá söprik a problémát, és még mindig nem mernek szembenézni vele. Nem azt írtam, hogy antiszemitizmus van, mégis ez lett belőle. Én beleszülettem az antiszemitizmusba, de elrendeztem magamban már ’44-ben és előtte. Azt viszont gyűlöltem és gyűlölöm ma is, hogy senki sem mer kiállni sem pró, sem kontra ebben az ügyben. Hogy mindenki lapul, mismásol. Akkor zsidó, amikor jó, amikor nem jó, akkor úgy csinál, mintha nem is tudna róla. A másik meg akkor antiszemita, amikor jó. Slusszpoén, hogy ezt tartják a levelem lényegének. Nyilván ez a legegyszerűbb. Azt hiszik, hogy ezzel fölmentenek az árulás vádja alól.