Ön egyetemi oktatói tevékenysége mellett ügyvéd is. Praxisa vajon hozzájárulhat-e új feladatának ellátásához?
– Irodánkat 1991-ben alapítottuk. Magam 1985-től vagyok ügyvéd. A rendszerváltozás az ügyvédi munkában is jelentős változásokat hozott. A régi, hagyományos ügytípusokat újak váltották fel. A jogi feltételrendszer is módosult: megnőtt a jogszabályok száma. Az Országgyűlés már a nyolcvanas évektől nagyon sok törvényt fogadott el, de ez meg sem közelítette a későbbi mennyiséget. Ma jóval száz fölött van az évente megszavazott törvények száma. Bonyolultabbá váltak a gazdasági viszonyok. A magánszektor megerősödött, megtörtént az állami tulajdon lebontása, az önkormányzatok vagyonhoz jutottak. Mindehhez speciális ügyvédi segítségre volt szükség. A sokféle üggyel foglalkozó, úgynevezett generalista ügyvéd mellett megjelent a specialista, így az ügyvédi világ is színesebbé vált. Magam néhány ágazatot igyekeztem alaposabban megismerni. Nagyon érdekelt például a közszolgáltatások területe – ez a magánjog és a közjog határán helyezkedik el. A közjog szabályoz és ellenőriz, a magánszféra elsősorban az üzemeltetésben és a fejlesztésben bír jelentőséggel. Az utóbbi években több vízmű, víziközmű-társaság fordult hozzánk vitás ügyeivel. Akkor láttam, hogy a jognak ez a területe milyen rendezetlen. Másként értelmezték a jogszabályokat Békés megyében és máshogy Baranyában vagy Budapesten. Nehéz volt az ügyfeleknek jogi szakvéleményt adni arról, mi a hatályos magyar jog pontos tartalma. Hiányzott a harmónia, emellett azt láttam, hogy más az elmélet és más a gyakorlat. A jogszabályok eltérő értelmezése jogbizonytalanságot okozhat, s ez már alkotmányossági kérdés. Úgy gondolom tehát, hogy a gyakorlat tapasztalatai segíthetik az alkotmánybírói munkát.
– Az Alkotmánybíróság most az önkormányzatok rendeleteit is felülvizsgálhatja.
– Nem biztos, hogy ez a legjobb megoldás. Kis túlzással azt mondhatjuk, az Alkotmánybíróság másodfokú árhatóságként dolgozik. Számos ügyben azt bírálja el, helyesen határozta-e meg az önkormányzat a közüzemi szolgáltatások díjait. A helyhatóság képlet segítségével rendeletben szabja meg például a vízdíjat. Nem tudom, nem lenne-e szerencsésebb, ha az ilyen önkormányzati rendeleteket az erre a célra rendelt, speciális fórum vizsgálná meg. Hasonló a helyzet az országos közszolgáltatók díjaival is.
– Az ilyen ügyekben tehát az Alkotmánybíróság helyett az igazságszolgáltatás ítélkezne?
– Igen, megfontolandónak tartom a valódi közigazgatási bíráskodás visszaállítását, amely a háború előtt is működött Magyarországon. A közigazgatási bíróság feladata egyebek mellett az önkormányzati rendeletek felülvizsgálata lenne. A nyugat-európai tapasztalatokat is figyelembe véve, gyakorló jogászként úgy gondolom, egy jól kiépített közigazgatási bíráskodás megfelelő és főként a jelenleginél gyorsabb választ adhatna a felvetődő kérdésekre.
– Az ön ügyvédi irodája képviselte a magyar államot a 4-es metró szerződéseivel kapcsolatban megindított perben. Évekig vizsgálta a bíróság, köthet-e az önkormányzat magánjogi szerződést az állammal a közpénz felhasználásáról. Milyen tanulság vonható le ön szerint ebből az ügyből?
– Kollégáim vitték ezt az ügyet. Azóta már az egyetemeken is tanítják a Legfelsőbb Bíróság ítéletének lényegét, vagyis azt: a költségvetési pénzeket csak és kizárólag a törvény által meghatározott esetben, módon és feltételek szerint lehet felhasználni. A több év alatt kivitelezhető nagyberuházások, például a híd, az út, a vasútépítés költségvetési fedezetéről a közjognak, vagyis a törvényhozásnak kell rendelkeznie. Ez a metróper tanulságai alapján ma már így is történik. Az államot a parlament döntése ellenére nem lehet magánjogi szerződéssel elkötelezni. Az ilyen megállapodás ugyanis semmis. Mint a Legfelsőbb Bíróság döntése utalt rá, a második világháború előtt is megvoltak ennek a szabályozott jogi keretei. Azt mondhatom: a közjog és a magánjog határmezsgyéjén előfordul elnagyolt, pontatlan szabályozás, néha hiányosak a rendelkezések. Emiatt gondolhatták néhányan esetleg, hogy a törvény magánjogi szerződéssel pótolható. Megítélésem szerint olykor jó szándékkal ugyan, de gyorsan akarnak megoldani egy-egy helyzetet, az ellentmondások ebből adódnak. Ez mondható el a forgalomképtelen vagy a korlátozottan forgalomképes önkormányzati vagyon, például a közművállalatok apportjáról is. Nem mindig világos, mikor mi vihető be gazdasági társaságokba.
– Az ön ügyvédi irodája indította meg azokat az emlékezetes pereket is, amelyekben azt kívánták tisztázni, megítélhető-e kártérítés a gyűlöletbeszéd miatt. A felperesek egyes társadalmi csoportok méltóságának megsértését kifogásolták.
– A per idején Brüsszelben teljesítettem külügyi szolgálatot. Több egyetemi tanár és ügyvéd is dolgozott ezen az ügyön. Közvetlenül az alkotmány egyik paragrafusára hivatkozva fordultunk bírósághoz a személyiségi jog, az emberi méltóság kollektív sérelme miatt. Ezt a pert akkor elvesztettük.
– Azóta a Legfelsőbb Bíróság elnöke alkotmányértelmező kérést nyújtott be. Ön alkotmánybíróként nyilván részt vesz majd az ügy elbírálásában.
– Ha ez folyamatban lévő eljárás, nem beszélhetek róla.
– Brüsszeli nagykövetként 2000 és 2004 között milyen tapasztalatokat szerzett az ország uniós csatlakozásával összefüggésben?
– Az, hogy Brüsszelben lehettem ebben a történelmi időszakban, lehetővé tette, hogy a csatlakozási tárgyalásokról személyes benyomást is kaphassak. A magyar köztisztviselők nagyon felkészülten vettek részt az uniós csatlakozásunk előkészítésében. Akkor meggyőződtem arról, hogy Magyarországnak van egy nagyon jól képzett, elkötelezett és becsületes tisztviselői elitje, amely képes az európai integráció szempontrendszerét áttekinteni, a magyar nemzeti pozíciókat kellő mélységben bemutatni s megfelelően érvényesíteni. Ma körülbelül száz olyan ember van a közigazgatásban, aki jól ismeri a közösségi ügyeket. Ők kulcspozícióban vannak. Ha megfelelő támogatást kapnak a politikától, a pártoktól, képesek az érdekek érvényesítésére. A megalapozott, felkészült érvelésre odafigyel Brüsszel, függetlenül attól, hogy az ország csak tízmillió lakost számlál. A presztízst a szakmai tudás, valamint az idegen nyelveken való tárgyalási képesség alapozza meg.
– A közigazgatás ma a reform, az átszervezés időszakát éli. Tapasztalható: mind erőteljesebb a politika befolyása. Ön szerint zökkenőmentes lehet-e az uniós ügyek képviselete ilyen feltételek között?
– Ha a köztisztviselők úgy érzik, a helyzetük, pozíciójuk biztos, nagyon komoly eredményt tudnak elérni. Nélkülük nincs siker.
– Mi a véleménye arról, hogy a jelenlegi kormányzat megszüntette a közigazgatási államtitkári posztot?
– A közigazgatási államtitkári tisztség bevett intézmény az európai országokban. Az elv ugyanis az, hogy a közigazgatásban mindig van egy vezető, aki a politikától független. Helyes, ha a közigazgatási államtitkár viseli a szakmai felelősséget és képviseli a folyamatosságot, a politikai szempontot pedig egy másik államtitkár jeleníti meg. Ez két külön terület. Úgy gondolom, az a korábbi gyakorlat, amely erre a hagyományra épült, jó megoldás volt.
– Az Európai Unió számunkra is kötelező irányelvei vajon ellentmondásba kerülhetnek-e a magyar alkotmánnyal?
– Tény: az irányelveket át kell ültetnünk a hazai jogrendszerbe: azok tartalmát törvénybe kell foglalnunk. Ez a folyamat komoly alkotmányossági kontrollt igényel. Ez más tagországok gyakorlatából is látható. A francia alkotmánytanács például 2004-ben állást foglalt arról: nem lehet az olyan irányelvet átültetni a francia jogba, amely nyilvánvalóan ellentétes az ország alkotmányával. Arra számítok, hogy a magyar Alkotmánybíróság előtt is lesznek hasonló viták.
– Lát-e lehetőséget arra, hogy a tagországok elfogadják az Európai Unió alkotmányát?
– Az integráció a tagállamok számának gyors növekedése miatt stabilitási gondokkal küszködik. Ennek nyilván oka az is, hogy a régi tagállamok polgáraival a gyors bővítést nehéz volt elfogadtatni. Emellett új arcok jelentek meg a bizottságban, a tanácsban és a bíróságon is. Az új összhang csak akkor teremthető meg, ha közös értékeket tudunk megfogalmazni. Az unió alkotmánytervezete több száz oldal terjedelmű. Az összes korábbi szerződést rendszerezi. Megítélésem szerint ez a belső összefüggések hiánya miatt sem felelhet meg a követelménynek. Amikor eldőlt, hogy a tagállamok népszavazást rendezhetnek az elfogadásáról, már látható volt, hogy az elképzelés nem lesz sikeres. Úgy gondolom, szükség van európai alkotmányra, de nem ilyen jellegűre, terjedelműre. Amennyiben sikerülne egy rövid alkotmányt megfogalmaznunk, amely körvonalazná, milyen Európát szeretnénk, lehetőség lenne a dokumentum elfogadására. Ez a közös európai értékrend mellett az európai intézményekről rendelkezne, s magába foglalná a 2001-es nizzai alapjogi chartát.
– Hogyan készül alkotmánybírói feladatára?
– Noha 1987 óta a Szegedi Tudományegyetemen alkotmányjogot oktatok, szükséges lesz egy bizonyos szemléletmód, bírói attitűd kialakítása; az alkotmánybírósági határozatokat újraolvasva most ezen gondolkodom. Március 19-i hivatalba lépésemtől az ügyvédi gyakorlatot szüneteltem. Professzori munkámat a jövőben itthon és külföldön is folytatni fogom.
origo.hu
Kövér László ikonikus telefonja: „Telefonálni meg nyúlra vadászni lehet vele”
