Chirac felemás hattyúdala

Nicolas Sarkozy, a francia elnökválasztás jelenleg legesélyesebb jelöltje bejelentette, nem Jacques Chirac elnök utódjának tartja magát. Sarkozy néhány órával azután szólalt meg, hogy az államfő közölte, nem indul az áprilisi megmérettetésen. Chirac 12 éven át volt az Élysée-palota lakója, azaz bárki is lesz a következő államfő, az örökség kérdését nem lehet megkerülni.

Jacques Chirac volt Franciaország történetének legrosszabb elnöke. Személyében legszörnyűbb ellenségemet veszítettem el, ezért boldog vagyok – nyilatkozta az államfő távozásának hírére Jean-Marie Le Pen, a hivatalos udvariasság minden szabályát felrúgva. – Chirac korszaka után új lapot nyitunk a történelemben – fogalmazott a szocialisták jelöltje, Ségoléne Royal. A legújabb felmérések szerint komolyan megerősödött Francois Bayrou középutas jelölt ugyanakkor rámutatott, hogy Chirac politikája az, „amelyet ki kell űznünk Franciaországból”.
Chirac múlt vasárnap jelentette be, „eljött az idő, hogy más módon szolgálja” népét, s büszkeségét fejezte ki az „együtt elért eredmények” felett. Összességében a francia politikai élet talán nem úgy búcsúzik Chiractól, ahogy azt megérdemelte volna. Negyven éven át volt részese a francia politikai életnek, kommunistaként kezdve, gaulle-istává alakulva, Georges Pompidou „buldózereként” törve az utat átalakítva maga körül Franciaországot. Chirac a ’68-as diáklázadások idején a fiatalokkal tárgyalt, majd nem sokkal később miniszter s gyorsan miniszterelnök is lett. Akkoriban az Európai Bizottság ellenében a francia farmerek érdekeit képviselte, így nagy népszerűségre tett szert. Pompidou halála után a nem gaulle-ista Valéry Giscard d’Estaing elnökké választását támogatta, amelyet a „nagy VGE” azzal hálált meg, hogy Chiracot jelölte miniszterelnöknek. Chirac lett volna az a személy, aki összefogja a gaulle-istákat és a giscard-istákat a jobboldalon. Ez gyakorlatilag sikerült is, annak árán, hogy a gaulle-ista UDR párt vezetését átvette, annak számos vezető tisztségviselőjének ellenkezése dacára. A pártot átalakította egy jobboldali gyűjtőpárttá, amely a Mozgalom a Köztársaságért (RPR) nevet kapta, és uralja a jobboldalt egészen máig.
Chirac összekülönbözött az államfővel, és lemondott a miniszterelnökségről 1977-ben, ám Párizs polgármesterének választották, amely igen nagy hatalmat adott neki. VGE a bukását neki köszönheti, mivel 1981-ben nem támogatta egykori mentorát az elnökválasztáson, így a szocialista Francois Mitterrand lett az Élysée-palota lakója. Másodszor 1986-ban lett miniszterelnök, ám álma az elnöki szék volt. Az 1988-as választáson mégis veszített Mitterrand-nal szemben, és a kormányt is otthagyta. 1995-ben jött el az ő ideje, amikor beülhetett az államfői bársonyszékbe. Bár politikai hibái következtében öt éven át kényszerült Lionel Jospin szocialista kormányával együttműködni, Chiracot kikerülni lehetetlen. A mostani UMP (Unió a Népmozgalomért), a kormányzó párt az ő gyermeke, miként a jobboldal viszonylagos egysége is neki köszönhető. A 74 éves jobboldali ikon távozásával újra szegényebb lett egy „nagy öreggel” Európa, aki a háború utáni újjáépítést saját tapasztalataiból ismeri, és a modern, pragmatikus politikusokkal szemben kissé humánusabb alternatívát jelentett.