Démonok

A Véges végtelen – Isten-élmény és Isten-hiány a XX. századi magyar költészetben című tanulmánykötet anyagát Finta Gábor irodalomtörténész és Sipos Lajos egyetemi tanár egy 2005 szeptemberétől októberéig tartó, a százéves József Attila előtt tisztelgő szimpóziumsorozat anyagából állította össze. A konferenciákat a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a La Sapienza római tudományegyetem magyar irodalmi tanszékei szervezték meg Piliscsabán, Budapesten és Rómában. A különleges előadásokat, kerekasztal-beszélgetésre szánt vitaesszéket, szubjektív elmélkedéseket, verseket tartalmazó kötet darabjaiból nemcsak a címben ígért huszadik századi magyar költészet transzcendens, metafizikus vonulatáról, hanem a mindenkori hazai és világirodalomban jelen lévő Isten-hiányról és Isten-élményről kapunk briliáns összképet. Sipos Lajos kötetkeresztelő esszéjében úgy határozza meg a középkori művészetek totalitásélményét, hogy akkor még a legegyszerűbb ember is tökéletes egységben látta a világegyetemet és saját személyes sorsát. Számos kérdés merül föl az olvasóban is. Vajon igaz-e, hogy Nietzsche szubjektív filozófiai szintézisének és Heidegger ősegzisztencialista, antropomorf szemléletének hatására az úgynevezett újkorban lehetetlenné vált az egyéni létezés szakrális távlatokba helyezése? És hogyan kell viszonyulnia a befogadónak ahhoz a posztmodernista irodalom- és valóságfelfogáshoz, amely szerint az irodalomnak nem feladata a valóság és a világ értelmezése, hiszen az irodalom valósága nem más, mint maga a nyelv, illetve az a közeg, amelyet a műalkotás létrehoz.
Tény, hogy a huszadik század kiemelkedő magyar költői, Ady Endre, Babits Mihály, József Attila, Pilinszky János és mások – Szabó Ferenc jezsuita teológus-költő, Jelenits István teológus-költő, Horkay Hörcher Ferenc eszmetörténész, Nagy Gáspár, Beney Zsuzsa, Kalász Márton, Szőcs Géza költők – elemzései szerint is olykor együtt jelenítik meg az isteni teljesség iránti sóvárgást az Isten-hiány kínjával. Ahogy a katolikus Babits Mihály antikvitástól megérintett költeményeiben is szimbiózisban él a keresztény egyistenhit és a görög–latin mitológia többistenhite. Ám ez semmiképpen sem jelent burkolt Isten-tagadást. Babits, Szabó Lőrinc költeményeinek komplex mitológiája nem más, mint az isteni teljesség megragadásának összetett jelképrendszere. Ady Endre pedig a Hiszek hitetlenül Istenben paradoxonnal ugyanazt az életérzést fejezi ki, mint József Attila az Isten-hiány démonaival folytatott küzdelem metaforáival. Nevezetesen, hogy az igazi, elmélyült hitért, bizonyosságért pokoli kételyek kohójában szenvednek meg az igazi szentek is. Ahogy a nemrég elhunyt Nagy Gáspár is kimondja esszéjében: a sokak által ateistának hamisított József Attila küzdelme a hitért, az Isten-hiány erői ellen a szakralitás győzelmével végződik.
(Véges végtelen – Isten-élmény és Isten-hiány a XX. századi magyar költészetben. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2006. Ára: 2940 forint)