A jelenlegi szociális törvény a hajléktalanságot önálló problémaként kezeli, és helyzetüket az ellátásukat szolgáló intézményekkel igyekszik megoldani. E megoldás azonban csak időleges. A megelőzésre évek óta nincs átfogó kormányzati koncepció, nincs olyan átfogó felmérés, amely a veszélyeztetett rétegekről megbízható adatokat nyújtana. Nincsenek törvényben szabályozva azok a teendők, amelyekkel a perifériára kerülés folyamata megállítható, vagy ha az már bekövetkezett, akkor az emberhez méltó életvitelhez segítenék a hajléktalanokat.
Ennek az állapotnak a kialakulásához az is hozzájárulhat, hogy Magyarországon ma 1,6 millió embernek nincs saját tulajdonú otthona. Több százezren albérletben vagy megtűrten, szívességi lakáshasználóként élnek. Tehát újabb és újabb rászoruló rétegekkel lehet számolni.
A civil szervezetek nélkül a hazai hajléktalanellátás összedőlne, mert az utcai gondozástól kezdve különböző szintű és típusú intézményeket működtetnek. Képviselőik a közelmúltban szembesültek azzal, hogy a főváros költségvetési megszorításai miatt milliókat vonhatnak el tőlük. Elveszíthetik például azt a kiegészítő támogatást, amely fenntartási költségeik harminc százalékát adta.
Súlyosbítja a helyzetüket, hogy az állami támogatás mértékét már tavaly csökkentették. Számításaik szerint az így kialakuló helyzet miatt ötszáz emberrel kevesebbről tudnak majd gondoskodni. Ennyien kerülhetnek ki ismét annak a fővárosnak az utcáira, amelynek vezetése azzal büszkélkedik, hogy 1990 óta kiemelten kezeli a hajléktalanok ügyét. Ami talán a számokra lefordítva igaz is, hiszen a tavalyi évben közpénzből 2,6 milliárd forintot fordítottak e célra. A gond csak az, hogy ettől a helyzet még nem javult, sőt!
Megrázó adat, hogy a SOTE Igazságügyi Orvostani Intézetébe 2005-ben kilencvenegy, közterületen elhunyt személy holttestét szállították. Ezen túl száz olyan esettel is szembesültek, ahol az elhunytnak volt ugyan valamilyen lakhelye, de gyakorlatilag hajléktalan életformát élt.
A fővárosban 2005-ben szociális munkások, önkéntes segítők, utcai gondozók megpróbálták feltérképezni, hogy köztereinken hányan tartózkodnak életvitelszerűen. A Menhely Alapítvány által közölt adatsor szerint akkor nyolcezer emberről volt szó, ma tízezer lehet.
A fővárosban eddig ötezer embernek jutott szálláshely. Ezek egy része az úgynevezett éjjeli menedékhely, ami tömegszállás, ahova a legtöbben csak végszükség esetén menekülnek. Ezek a város különböző pontjain lévő szállók 3500 embert tudnak fogadni. Az átmeneti szállások már huzamosabb tartózkodást, elfogadhatóbb körülményeket, személyes gondoskodást jelentenek. Itt eddig 4200 férőhely állt rendelkezésre. A tartós ápolásra szorulóknak 300 hely jutott, a rehabilitációs szakaszra, amely ebből az állapotból talán kiutat jelenthet, 310-en számíthattak. Ám bármilyen típusú intézményről van szó, a kérdés ugyanaz: képesek lesznek a továbbiakban ennyi rászorulónak segíteni? Angyalföld külső részén, egykori gyárak, raktárak környékén járunk. A Madridi utca egyik emeletes épülete előtt ismert embléma jelzi, hogy itt található a Magyar Vöröskereszt hajléktalanszállója. Az épületet 1990-ben a MÁV adta át e célra. A tekintélyes, nagy múltú karitatív szervezetnek a rendszerváltozás előtt nem kellett tömeges hajléktalanellátással foglalkoznia.
– Mára igen összetetté vált ez a társadalmi réteg, mi itt a férfiakkal foglalkozunk. Különböző korúak, különböző életet hagytak maguk mögött. Vannak egykori ingázó munkások, volt állami gondozottak, jelentős csoportot alkotnak, akiknek széthullott a családjuk. Mi nem „számoltatunk el” senkit, bár a huzamosabb itt-tartózkodásnak megvannak a követelményei – magyarázza Gál Gellért Ákos, az intézmény vezetője.
– Egy kisebb, földszintes épület az éjjeli menedékhely, ismertebb nevén a fapados. Elvileg harmincnyolc emberre méretezték, de ha zord az idő, két-három matracot még le tudunk tenni a padlóra – mondja Gál Gellért Ákos.
A fapadosban az estétől másnap reggelig történő befogadáshoz csak a fertőtlenítőről és tüdőszűrésről szóló igazolást kérik. A vendégek között vannak, akiket csak egyszer látnak, mások vissza-visszatérnek. Ha valakiben megvan az igény, hogy szeretné összeszedni magát, átkerülhet az átmeneti szállásra. A szándék önmagában komoly előrelépésnek számít. A szociális munkások segítenek az elvesztett személyi dokumentumok pótlásában, a munkahelykeresésben, gyógyíttatásukban. Az itt-tartózkodás ideje alatt lehetőség van a pszichés gondozásra, a kreatív foglalkozásra, nyelvtanulásra. Egy ismert amatőr színházi csoport is működik e falak között.
A szobák többnyire négyágyasak, a folyosóról nyílnak a fürdőhelyiségek, a konyha, a társalgó. Délelőtt van, félig üres a ház. Egy ágy mellett halomban könyvek, az ablakkilincsre akasztva vasalt fehér ing.
Az itt-tartózkodásért havi ötezer forintot kell fizetni. Ez az előszobája a földszinten lévő rehabilitációs részlegnek, ahol már havi 12 ezer forint a térítési díj, ehhez száraz élelmiszer és a vásárlási utalvány is jár. Az elhelyezés körülményei jobbak, a szobák két-, háromágyasak.
Azok a férfiak kerülhetnek ide, akikről időközben kiderül: van elég akaraterejük ahhoz, hogy visszailleszkedjenek a hétköznapi életbe.
Nekik már rendelkezniük kell munkaviszonnyal és egy bizonyos összeget minden hónapban félre kell tenniük. A szociális munkással együtt gondolják végig, mi az, amit vállalni tudnak, ami elérhető számukra. Nem könnyű megszokniuk azt sem, hogy a szétfolyó napok helyett az idejüket be kell osztani. Nagy eredmény, ha kiderül, elboldogulnak a kinti körülmények között. Ez többnyire úgy történik, hogy ha biztos a munkájuk, többen összeállnak és bérelnek egy szerény lakást. A gond az, hogy innen egyéni továbblépésre szinte nincs lehetőségük. Ha van is az önkormányzatoknak szociális bérlakásuk, azt elsősorban a családosoknak juttatják.
A kerületet járó szociális, utcai gondozók naponta jelzik, hogy egyre több a szegény ember, akiknek ugyan még van fedél a fejük felett, de meleg ételt, ruhaneműt kérnek. Már régebben tapasztalható volt, hogy a Vöröskereszt ingyenes ételosztásainál a sorban állók fele ebből a rétegből került ki. Ezeket az akciókat pénz hiányában meg kellett szüntetniük. Leépítették az utcai gondozást is, ma már csak a legnagyobb veszélyben lévőkhöz juttatják el az élelmiszert, orvosságot, kötszert.
A Madridi utcai intézmény éjjeli szállásán jelenleg 38, az átmenetin 209, a rehabilitációs részlegen 32 emberről gondoskodnak. Gazdálkodásukat az állami és a fővárosi normatíva, az adományok, pályázatok és a hozzájárulási költségek a közelmúltig egyensúlyban tartották. A tavalyi évben már több mint egymillióval csökkent az állami segítség, az idei költségvetésük készítésénél fel sem merült, hogy a fővárosi önkormányzat jelentősen csökkenti a hajléktalanellátás támogatását. Azt remélték, hogy az idei évet igen nagy takarékoskodással csak átvészelik. De a kiadásokból lefaragni csak addig a határig tudnak, amíg a munkájukat nem gátolja.
A Menhely Alapítvány az egyik legismertebb civil hajléktalangondozó szervezet a fővárosban, többféle szállást és gondozási formát fog össze. Elkötelezett szakembereik vannak, akiknek megvan a tudásuk és akaratuk ahhoz, hogy pártfogoltjaik ismét emberhez méltó életet élhessenek. Ám ez a cél az eddigi állami mulasztások és a küszöbönálló újabb megszorítások miatt egyre távolibbnak tűnik. Hogy mik a legégetőbb gondjaik, Gurály Zoltán szociológus, az alapítvány szóvivője vázolja fel.
– Az Európai Unió országaiban a hajléktalanellátás zömében a civil szervezetek feladata, ehhez minden szükséges állami segítséget megkapnak. Nálunk pedig az utóbbi időben több olyan rendelet született, amely főképp a civil szervezetek helyzetét nehezíti. Például egyre bürokratikusabb új hajléktalanellátó szervezetet létrehozni és az ehhez szükséges állami támogatáshoz hozzájutni. Az utóbbit egyébként a múlt évben csökkentették. Megdöbbentünk, amikor megtudtuk, hogy a főváros költségvetési tervezete szerint hétszázmillió forinttal kevesebb jutna a hozzánk hasonló feladatokat végző civil szervezeteknek. A rászorulók sorsát tekintve mindez azt jelentené, hogy a fővárosban ötszáz ember kerülhet vissza az utcára.
Súlyosbítja a helyzetet, hogy húsz, hajléktalanokat ellátó szolgáltatás léte bizonytalan. A Vágány utcai vonatszálló szinte szétesik, a Határ úti szálló állaga már a minimális igényeknek sem felel meg. Vannak olyan ingatlanok, amelyeknek rendezetlenek a tulajdoni viszonyai, nem tudni, hogy meddig tudnak hajléktalanokat fogadni.
Jó ideje annak, hogy a jobb minőségű szállásokra csak várólisták alapján lehet bekerülni. A jelenlegi ellátórendszer nem segíti azokat, akik némileg rendezettebb környezetet hagytak maguk mögött, és még szeretnék rendbe hozni az életüket. Fel kellene készülni olyan elhelyezési formák megteremtésére, amelyek által a hajléktalanná válás elkerülhető. Nagyon nagy szükség lenne például családok számára alkalmas befogadóotthonokra és szociálisbérlakás-hálózatra. Egyáltalán nem biztos, hogy ez a drágább megoldás. Hisz a szállók fenntartása, az utcai gondozás, a mentők általi szállítások, a kórházi költségek összeadva szintén tetemes összeget tesznek ki. Ráadásul ennek az állapotnak a konzerválása mindannyiunk számára megalázó és tűrhetetlen – utal a feszítő helyzetre Gurály Zoltán.
A Twist Olivér Alapítvány azon kisebb civil szervezetek közé tartozik, amelyek humanitárius céljait az utóbbi években csak nehezítették az új jogszabályok. Újpest külső részén találjuk az általuk működtetett befogadó szállást, ahol most 33 ember tartózkodhat két évig. A körülmények családiasnak mondhatók, mindenkivel személy szerint foglalkoznak. Igen erős az utcai gondozói tevékenységük. Jó ideje nem csupán az aluljárókban, kapualjakban meghúzódókat keresik fel, hanem a forgalomtól távol eső, eldugott helyszínekre is el kell menniük. – Lehet, hogy tíz látogatás után engedik meg, hogy egy melegedőbe vagy kórházba szállítsák őket, de addig is mennünk kell – mondják.
Az alapítvány jelenlegi képviselője, Virág Tamás átélte már egy időseket gondozó hajléktalanotthon megszűntét, s jó ismerője annak, hogy a kisebb civil szervezeteknek mennyire meg kell küzdeniük fennmaradásukért. Az állami támogatás megkurtítása, a közüzemi díjak emelése már önmagában veszélyezteti létüket, azt pedig még végiggondolni sem merik, mivel járhat, ha idén a fővárosi támogatástól is elesnek.
Hogy mivel? Nem szükséges hozzá nagy fantázia. Friss adat, hogy az idei enyhe tél ellenére az év első két hónapjában húsz hajléktalan hunyt el Budapest közterületein.
origo.hu
Nyomoz a rendőrség: Sorozatosan tűnnek el a gyerekek ebből az otthonból
