Egyes megfigyelők szerint az amerikai rakétavédelmi rendszer elemeinek közép-európai telepítése volt az utolsó csepp a pohárban, s Vlagyimir Putyin ezt követően döntött úgy, részt vesz a müncheni biztonságpolitikai fórumon, hogy felhívja a világ figyelmét a washingtoni tervek kérdőjeleire. Moszkva nem alaptalanul érzi úgy, hogy a rendszer valójában ellene irányul, s felborítja a nukleáris elrettentésen alapuló eddigi egyensúlyt. Egyrészt interkontinentális képességekkel egyelőre csak Oroszország rendelkezik, Irán rakétái legfeljebb kétezer kilométerre tudnak elérni, Észak-Koreáról nem is beszélve. Joggal érezheti magát egyre inkább bekerítve a Kreml akkor is, amikor a cseh–lengyel telepítés mellett látja, hogy az Egyesült Államok az Alaszkán lévő rakétavédelmi eszközök hatékonyságát lényegesen javítva az Aleut-szigetekre helyezett át egy tengeri telepítésű radart Hawaiiról, s felröppenti egy kaukázusi radar lehetőségét, sőt még Ukrajna bekapcsolását is a rendszerbe. A lator államokra alapozott amerikai indokolás tehát még akkor is kétségeket ébreszt, ha tudjuk, hogy a jövő veszélyeire is készülni kell. Nem növelte a bizalmat Washington tervei iránt az a tény sem, hogy az amerikai diplomácia senkivel, még szövetségeseivel sem egyeztetett a kérdésben. Nem nyugtathatja meg Európát a fegyverkezési verseny újraindulásának lehetősége. A mostanában elhangzott moszkvai fenyegető kijelentések egy részét ugyan valószínűleg nem kell komolyan venni, nem lehet ugyanakkor meglepődni, ha Oroszország valamiféle válaszlépésen gondolkodik. Ilyen lehet az aszimmetrikus válaszra képes Topol–M rakéták vagy olyan új légvédelmi rakétanemzedék fejlesztése, amely jócskán felülmúlja az Sz–400-as képességeit.
Az orosz aggályok tehát nagyrészt érthetők, az amerikai tervek azonban ezen túl is jól kivehetően megosztják Európát. Miután kiderült, az Egyesült Államok Csehországgal és Lengyelországgal egyeztet a rakétarendszer telepítéséről, több magas rangú politikus intett arra, hogy ez újabb megosztottságot okozhat a kontinensen belül. Már csak azért is, mert Oroszország ellenzi. Jacques Chirac francia elnök célzott arra, hogy olyan feszültség újulhat ki, amilyet a hidegháború végeztével egyszer már maga mögött hagyott a kontinens. Aggodalmának adott hangot az Európai Parlament szocialista frakciója, s rendkívül élesen ítélte el az amerikai telepítési terveket Gerhard Schröder is. A korábbi kancellár a hivatalban lévő kormányt arra szólította fel, vesse latba befolyását, az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatait annak érdekében, hogy Washington mondjon le a kelet-európai rakétatelepítésről. Schröder úgy vélekedett, valójában olyan kísérletről van szó, amelynek célja Oroszország értelmetlen bekerítése, ami teljes mértékben ellentétes Európa érdekeivel. Az exkancellár szerint az Oroszországgal kapcsolatos európai, illetve amerikai érdekek különböznek egymástól. Washington stratégiáját hatalmi politikai szempontok, továbbá az a törekvés határozza meg, hogy az Egyesült Államok katonai téren is vezető szerepre tegyen szert. A NATO keleti kibővítése Oroszország határig ennek jegyében történt. Ebből kiindulva Schröder szerint Európának le kell mondania minden olyan lépésről, amely Oroszország „megfékezéseként” értelmezhető. A kormány ugyancsak bírálta a rakétatelepítési tervet, hiányolva az Oroszországgal való konzultációkat, s elvetve a telepítéssel kapcsolatos amerikai indokokat. Bár a kereszténydemokraták Schrödernél óvatosabban fogalmaznak, Angela Merkel kancellár és Franz Josef Jung védelmi miniszter is amellett foglalt állást, hogy ezt a kérdést a NATO keretében kell(ett volna) megtárgyalni, s a vitába Oroszországot is be kell vonni, meggyőzve, hogy a tervezett telepítés nem ellene irányul. A kérdéskört Ausztria kérésére felvették az EU-külügyminiszterek egyik legutóbbi tanácskozásának napirendjére is. Mint ott Jean Asselborn, a luxemburgi diplomácia vezetője kijelentette, „Oroszország sarokba szorítása nem szolgálja Európa biztonságát”, s arra kérte Prágát és Varsót, hogy legyen szolidáris az európai többségi állásponthoz.
Szakértők általában felvetik annak szükségességét, hogy a kontinens védelmét legalábbis össze kell kapcsolni a NATO rendszerével, hiszen az észak-atlanti szövetség maga is dolgozik egy olyan rakétarendszeren, amely például a műveletekhez telepített csapatok védelmére szolgál. A szövetség tervei szerint ez a rendszer 2010-re készülne el. A washingtoni tervek mellett kiálló Jaap de Hoop Scheffer főtitkár is elismerte, hogy a két terv kiegészíthetné egymást, hiszen az amerikai rendszer elsősorban a tagországok területét védené. Mások még tovább mennek, amikor felvetik, hogy az Európai Unió további fejlődésének gátja az önálló kül- és védelmi identitás hiánya, amelyekre – több vélemény szerint tudatosan – komoly csapást mérnek a szövetséges szervezetek megkerülésével kétoldalú megegyezéseken formálódó és a kontinens megosztottságát mélyítő amerikai tervek.
origo.hu
Szokatlan keresztnevek hódítanak: így változik a névadási trend
