Mindent kiszivárogtatok (XVII.)

1992. III. 8.
PIROS-EZÜST-ZÖLD
Festőművész barátom 1974-ben hurkapálcikára erősített vörös papírzászlóval ajándékozott meg. Golyóstollal három egyenlő részre osztotta és az alsó rubrikába a következőket írta:

ÉLJEN A PIROSRA FAKULT MAGYAR ZÁSZLÓ!

BARÁTOMMAL NEMRÉG TALÁLKOZTAM
a Váci utcán, s mint mostanában annyian, mi is azonnal „direktbe” politizálni kezdtünk. Hamarosan kiderült róla: nem olyan „színben” tünteti fel magát, tüntet két éve, mint amit a korábbi papír-zászló-forma alapján elképzelt az ember. (Pedig neki – szemben Picassóval –, nem volt se kék, se rózsaszín korszaka, és az előző korszakban szín-lelni sem tudott soha, a rubrikák ellenére nem volt „vonalas”.

TERMÉSZETESEN Ő IS AZONNAL
BESOROLT ENGEM
– A magyar zászlón belül – rögtön a fehér alá… jelezve, ennél lejjebb már… Ez őrület! Most akkor én – reakcióként – toljam őt a fehér fölé?! (Ez egyikünknek sem szín-vonala.)

SZÍNANALÍZISRŐL BESZÉLTEK A NAPOKBAN A MAGYAR RÁDIÓBAN
– Aki hallotta, hallotta… Nem kellene most elmerülni ebben. (De jó lenne legalább megmártózni.) Én mindenesetre kint vagyok a vízből ezekkel a szín-tiszta elméletekkel. A színek mögé sem nézek – ígérem –, mert nyilván mindennek megvan a színe és fonákja. (A pinpongozónak is, még a szín-húsnak is.) Azt sem erőltetném, milyen színekből milyen szín keverhető ki, mert egy idő után még a mainál is jobban összekeverednénk és esetleg végleg szín-tévesztőkké válnánk. A színek jelentéséről viszont beszélnünk kellene… Első megállapítás, hogy: változó. Utánanéztem:

AZ ÁRPÁDOKIG VEZETHETŐ VISSZA ZÁSZLÓNK „KELETKEZÉSE”
Először – igaz – csak piros-ezüst volt a címerekben… És csak a középkortól jött hozzá a zöld. (S azért durvuló a jövő, mert a piros-ezüstből piros-fehér lett?!) A Piros Aranyból meg gurulódollár-millió és ételízesítő.)

MINDENESETRE SZÍNEK ÉS ÉVEK AZÓTA IS MÁSKÉPP ÉS MÁSKÉNT HATNAK EGYMÁSRA
S nem tudni pontosan, az évek hatnak-e jobban a színekre, egy-egy adott korban vagy fordítva. A remény színére – a hit és a szereteté mellett –, a zöldre, ma például már, előítéletből némi „jobboldali” is tapad, még ha a mai zöldektől ez távol áll is.

A PIROS MEG… VÖRÖS
Ami nemcsak az embert, még a bikát is… A régi és „új-vörös-fasiszta”. De ugyanakkor a piros a vér színe is. „Szabadság! itten hordozák / Véres zászlóidat”, s a vérből most megint bőven csurog át a határokon, éppen egy ép-ésszel felfoghatatlan korábbi hármas: Tri-anon miatt.
Országon belül is egyénenként változik, kinek mi a kedvenc színe, s mi az, amitől szín-te irtózik.

„PIROS, PIROS, PIROS, HÁROMSZOR IS PIROS”

„FEHÉR LILIOMSZÁL”

„ZÖLDRE VAN A, ZÖLDRE VAN A…”
– Március 15-e közeledik. (1992-ben… lásd fenn.) Az év harmadik hónapja. Itt is – mint zászlóinkban – a hármas. „Rügyek, szerelmek, forradalmak évadja”. S ráadásul a Magyar Sajtó Napja.

SZÉPEN ÍR ÜNNEPÜNKRŐL OTTLIK
„A Pilvax gyerekembereinek lázas a feje (…) mégsincsen zökkenő, mert valami módon egyet gondolnak mindannyian. Landerer és a diákok, Rottenbiller Lipót alpolgármester és a nyomdászok, a Városi Tanács és az utcanép. (…) Csakhogy az ilyen pillanatok, amelyek valójában nemzetté teszik a népet, módfelett ritkák.” (Utolsó dátuma: 1956.)
Szóval… nem kell most azonnal egyet gondolnunk, lehet az három is. Igenis jó, hogy sokszínűek legyünk… Hogy lassan mindenki színt vall, vallhat, legyen is üde szín-folt a palettán, hogy ne fakulhassanak vissza pirosra… de azért változatlanul:
HÁROM A MAGYAR IGAZSÁG!
(És rengeteg az igazságtalanság.)