Nőnapra

Emberek, férfiak, fiúk! Ma nőnap van, március nyolcadika, el ne felejtsétek felvirágozni, megkoszorúzni a leányokat (még ha nagymama is az illető). Az se számítson, hogy Clara Zetkin és Rosa Luxemburg korai német kommunisták találták ki az egészet, a lényeg, ma értük ketyeg az óra. Hivatalosan.
Én speciel az év háromszázhatvanöt napján keresztül rajongok a nőkért (édesanyámtól kezdve nővéremen, lányomon, feleségeimen, barátnőimen át valamennyiért), miattam nem kellett volna létrehozni külön ezt a március nyolcadikát. Virág minden nap nyílik, átadható. A szeretet is ilyen. Ma is szorítsuk hát magunkhoz erősebben a gyengébb nemet (párthovatartozástól függetlenül, hadd érezzék, mi át tudunk lépni a politika eszkábálta küszöbön). És ha már így belementem az elméletbe, hadd fűzzem mindjárt hozzá: egy hét múlva pedig egy teljes országot szorítsunk magunkhoz. Március tizenötödikén már az sem számít, ki lány, ki fiú, csak a szíve húzza ide. A hazaszeretet.
Itt jegyzem meg, ma még minden további nélkül viselhettek magatokon vértet, páncélöltözetet, de nemsokára ezt már nem lehet, rendelet írja elő, hogy ne védekezhessünk a gumilövedékkel felfegyverzett Gergényi-huszárok rohama ellen. Most érzelegjünk, amíg nem késő.
De vissza a lányokhoz! Kedveseim, tubarózsáim! A szeretet sosem volt politikafüggő. Talán csak VIII. Henrik angol uralkodó volt ez alól kivétel, aki pályája során hatszor nősült, és időnként lefejeztette a feleségeit. De ti ne legyetek ilyenek, fiúk, a harag haragot szül, abból meg csak a baj lehet. Szabadság, szerelem!