Ragyogás

Abban a pillanatban, amikor odafent átrázkódott a villamos az útkereszteződésen, s odalent, az aluljáróban Földvári bácsi a fiókba ürítette a műanyag tányérkában összegyűlt aprópénzt, mintha vaku villant volna a nyilvános vécében. Gondolatnyi ideig ezüstben fürödtek az ócska vízcsövek, felfénylettek a penészes falak, s megcsillant az örökké nedves, szürke kövezet. Földvári bácsi hirtelen azt hitte, hogy megrepedt a mennyezet, s a kinti napsugár csillant be a föld alá, csak aztán jutott eszébe a vaku. De persze hogy kerülne oda vaku? Kinek jutna eszébe ilyen helyen fényképezni? Földvári bácsi vénséges, szíjas arcán felhő vonult át. Nincs más hátra, azonnal ki kell deríteni, mi történt, elvégre ő itt a felelős mindenért, bár nem akarta hosszú időre elhagyni az őrhelyét, hiszen nincs még egy hónapja, hogy a nőiben csőtörés történt, s amíg intézkedett, valaki ellopta az aprót a tálkából, és elvitt az asztalról két tekercs vécépapírt.
Földvári bácsi semmi szokatlant nem tapasztalt a férfirészlegben. A helyiség üres volt, a hat falicsészét a helyén találta, bár csak öt működött, ugyanis az egyik törött volt. Kis kartondarab lógott felette, egy kekszes doboz fedele, maga Földvári bácsi írta rá: Üzemen kívül. Lelkiismeretesen ellenőrizte a fülkéket, a két szélsőben továbbra is folyt a víztartály, s a középsőben, ahol tavaly áprilisban a combon szúrt részeghez kellett kihívni a rendőrséget, alig észrevehetően mozgott a lehúzólánc. Biztosan a huzattól van, gondolta Földvári bácsi, aki ellenségének tekintette a huzatot. Hol a szeme gyulladt be tőle, hol a fülét fájdította, de a dereka is sokat romlott, amióta a nyilvános vécében dolgozott. Ezért aztán hoszszú szárú meleg alsót, bekecset és füles sapkát hordott, még a meleg hónapokban is. Egyszer egy betyár arcú férfi megkérdezte tőle: Mi van, papa, busójárásra készül? Á, dehogy, az úr lányának a kezét akarom megkérni, azért öltöztem ki – válaszolta neki, mire az idegen belerúgott a kis asztalba, szerteszét repült minden, ráadásul a kis lámpa is összetört, Földvári bácsi napokig nem tudott keresztrejtvényt fejteni, szerencsére aztán hozott neki egy asztali lámpát a virágboltos, mert megsajnálta.
Visszatért az előtérbe, arra gondolt, hogy feltétlenül körül kell néznie a női részlegben is, de előbb még lábbal félretolta a felmosóvödröt, és ellenőrizte a villanyórát. Közben olyan szag csapta meg az orrát, mintha valaki csillagszórót égetett volna. Földvári bácsi csodálkozott, hogy ez jut az eszébe, hiszen legalább húsz éve nem látott égő csillagszórót. Játszottak vele az érzékei, mert ahogy újra és újra a levegőbe szimatolt, egyszer a magnéziumos szikrákkal sercegő csillagszóró füstjét, de utána megint a savanyú csatornabűzt érezte. E pillanatban a villanás megismétlődött. Gondolatnyi időre megint felragyogott a nyilvános vécé, s Földvári bácsi számára világossá vált, hogy valami tényleg nincs rendben. Indult volna ellenőrizni a női részleget, amikor vendége érkezett. Jól öltözött férfi, fekete válltáskával. Az illető a műanyag tányérba dobta az aprópénzt, ám Földvári bácsi kötelességének érezte figyelmeztetni: Uram, vizelés csakis saját felelősségre! A férfi megtorpant. Mit beszél? – kérdezte csodálkozva, s ránézett Földvári bácsira, aki némi derűvel pislogott ki a füles sapkája alól. Csak szólok, hogy nem árt az óvatosság! – válaszolta.
Miután a férfi távozott, Földvári bácsi átcsoszogott a másik részlegbe. Biztos volt abban, hogy ott lesz a baj, nem véletlen, hogy a nőiben gyakrabban fordult elő dugulás. Átvizsgálta az előteret, aztán a fülkéket. Még a mosdókagyló alá dobott leszakított ülőke is megvolt, s a mocskos búra alatt ugyanúgy pislogott a villanykörte, mint tegnap. Földvári bácsi tanácstalanul állt a női részleg közepén. Odafent megint átdübörgött a villamos, és akkor váratlanul újra fellobbant a fény. Fehér ruhás női alak lebegett a férfi és a női részleg közötti sötét átjáróban. Virággal telehintett aranyhaja kavargott, mint a füst, az arca ragyogott, a karja lágyan mozdult, mintha intett volna Földvári bácsinak, aztán a légies test szikrázó csillagokra bomlott, és kihunyt.
Földvári bácsi rögtön tudta, mit lát.
Egy tündér! – örvendett gyermeki mosollyal, és lekapta fejéről a füles sapkát.