Révész Máriusz és Tsvangirai

Ha a magyar médiapalettán lenne egy Áthallások nevű televízióállomás, az napokon át fő hírében Sikhanyiso Ndlovunak, Zimbabwe tájékoztatási miniszterének azt a nyilatkozatát sugározná, amelyet akkor adott, amikor indokolni igyekezett, hogy miért vertek össze békés tüntetőket és ellenzéki politikusokat. Ezt mondta: „A zimbabwei rendőrség fellépése indokolt, mivel őket ellenzéki aktivisták támadták meg. Az ellenzék erőszakot alkalmazott. A rendőrség az emberi élet kioltására, autók és üzletek szétverésére, valamint emberek bántalmazására alkalmas eszközöket talált náluk… Mint ismeretes, a rendőrséget is megtámadták. Márpedig ezt a kormány nem tűrheti el.” A Mugabe-kormány szóvivője hozzátette, hogy „a tüntetés a múlt hónap során kitört erőszakot követően életbe léptetett gyülekezési tilalom megszegését sértette”.
A képzeletbeli Áthallások televízió hírolvasójának – ha jó adag iróniával is meg lenne áldva – rezzenéstelen arccal hozzá kellene tennie: „Az előbbi nyilatkozatot nem a magyar rendőrség szóvivője adta.”
Morgan Tsvangirai az egykori marxista, Mugabe-féle zimbabwei diktatúra legnagyobb ellenzéki csoportosulásának, a Demokratikus Változás Mozgalmának karizmatikus és megfélemlíthetetlen vezetője, aki március 14-én a világsajtóval közölte: annak ellenére, hogy a rendőrség „szadista módon” őt és tizenkét aktivista társát igen súlyosan bántalmazta, folytatja küzdelmét. Az aktivistákat vasárnap tartóztatták le, amikor Hararéban, az ország fővárosában olyan tüntetésen vettek részt, amit a rendőrség nem engedélyezett. A borzalmas Mugabe-diktatúrának nem volt elég az ellenzékiek megverése, még bíróság elé is állították őket.
Amikor Tsvangirai 13-án, első tárgyalását követően ötven társával együtt kilépett a bíróság épületéből, azt nyilatkozta tudósítóknak, hogy „a rendőrség védtelen polgárokat támadott meg, de a harc folytatódik”. Tsvangirai elsősorban a fején és a lábán sérült meg, igen súlyosan. A zimbabwei hatóságok akciója ellen tiltakozott Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, Louise Arbour, az ENSZ emberi jogi főbiztosa és Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter is. Utóbbi a rendőrségi őrizetbe vett Tsvangirai azonnali szabadon bocsátását követelte.
És most néhány szó az 1952-ben született Tsvangirai bányászból lett politikusról. 2002-ben, éppen az elnökválasztás előtt rejtélyes videoszalag került nyilvánosságra, amely állítólag Tsvangirait mutatta, ahogyan Mugabe meggyilkolásáról tárgyal a Dickens és Madson kanadai tanácsadó céggel, amelynek a vezetője, Ari Ben-Menashe (korábban a zimbabwei kormány lobbistája) Tsvangirait „ostobának” nevezte, amiért beszélt vele, nem is szólva arról, hogy az elnök meggyilkolását is szóba hozta. Tsvangirait felmentették, de húsz hónapon át a feje fölött lebegett a halálbüntetés fenyegetése. Tsvangirai egyébként korábban, 2000-ben egy tüntetésen kijelentette: „Ha Mugabe nem távozik békésen a hatalomból, erővel kell onnan elmozdítani.” E tüntetésen – hogy a magyarországi balliberális sajtó szófordulatát idézzem – „természetesen” a „csöndes többség”, azaz Zimbabwe majdnem teljes lakossága otthon maradt. A Mugabét velejéig romlott diktátornak tartó zimbabwei lakosság „csöndes többségéről” van szó. Amelynek érzéseit a tüntetők fejezték ki. Az iskolázatlan, kilencgyermekes Tsvangirai egykor Mugabe pártjának, a Zanu-PF-nek volt a tagja, miután a szakszervezetben bizonyította rátermettségét.
Most pedig újabb néhány szó Tsvangirairól. Ezúttal szubjektív szavak. Tsvangirai tavaly májusban az Európai Parlament meghívására négytagú küldöttséggel járt Brüsszelben. A delegáció tagja volt Grace Kwinjeh asszony is, akit Tsvangiraijal együtt a rendőrök viperával úgy megvertek, hogy a fülének leszakadt egy darabja. Tsvangirai hat újságírót és néhány uniós politikust hívott meg szűk körű vacsorára a La Vigne vendéglőbe. Közöttük e cikk szerzőjét azért, mert – és hogy ez a hír milyen csodaként jutott el Budapestről Hararéba, a joviális, majd az egész estét végignevető Tsvangirai nem árulta el – a Budapest TV-n egy időben még engedélyezett Sajtóklub egyperces hallgatással emlékezett a dárfúri (szudáni) népirtás áldozataira akkor, amikor a nemzetközi sajtó erről alig beszélt.
Tsvangirai azon az estén egy életre barát lett. A joviális külső alatt gyémántkeménységű, tiszteletet parancsoló politikus életútja szinte biztos kézzel térképezhető fel: vagy megölik, vagy Zimbabwe, az egykori Rhodesia miniszterelnöke lesz.
A párhuzamokat persze nem kell erőltetni. Révész Máriuszra nem vár ilyen sarkított alternatíva. De őt is nagyon csúnyán megverték, noha – akár Tsvangirai – erre semmilyen okot nem adott. A Fidesz képviselőjeként és magánemberként vett részt tavaly októberben az Astoriánál az 1956-os magyar forradalom fél évszázados megemlékezésén. A kórházi ágyon ébredt fel. A Gyurcsány-kormány szadista rendőrei intézték el a papíron mentességet élvező országgyűlési képviselőt. Révész Máriusz megveretése ellen azonban nem tiltakozott az ENSZ főtitkára. Nem tiltakozott az amerikai külügyminiszter aszszony. Sőt. A budapesti amerikai nagykövet asszony sem, és külügyminisztériuma éves országjelentéséből is hiányzik a jelenlegi budapesti koalíciónak a demokrácia és az emberi jogok alapvető normáit megsértő brutális cselekedete. Révész Máriusz sorsára még a nemzetközi sajtó sem figyelt fel.
Hogy miért?
Néhány héttel ezelőtt Oroszország budapesti nagykövete a Demokrata hetilapnak adott interjújában azt mondta a médiáról, hogy az „tudjuk, kinek a kezében van”. Ezen a mondaton senki nem mert felháborodni, ugyanis ha a nagykövet mondata nem igaz, akkor e mondatot nem is értjük. Ezzel szemben értjük. Azok, akiknek a kezében a média van, Mugabét a Nyugat ellenségének tekintik. Gyurcsány Ferencet a Nyugat barátjának.
Noha újabban Gyurcsány – talán neokonzervatív indíttatásra – a New York Timesban és az International Herald Tribune-ben igen erős támadást kapott, hogy lebeszéljék a Gazprom-féle Kék Áramlat vezetékben való magyar részvételről. Gyurcsány – végre – most először „ízlelheti meg” azt, ha – Szili Katalin állítása szerint – alaptalanul vádolják. Ez az az íz, amely a magyar jobboldal száját keseríti az 1990-es fordulat óta, és ez az íz, amely a megveretése utáni hallgatás révén Révész Máriusz nemzetközi magárahagyatottságát keseríti. A sors torz fintora, hogy párhuzam immár nemcsak Tsvangirai és Révész, de az ellenzéki képviselő és a miniszterelnök között is meghúzható.