Álruha

A budavári kapuőrség 2007 áprilisában szórólapot talált a Bécsi kapun elhelyezett postaládában. Az alabárdosok egymás kezéből tépték ki a tenyérnyi nyomtatványt, míg aztán egyikük, Tömő fia, Hecse begyalogolt vele a palotába, és átadta a várispánnak. Reggelinél már igazságos Mátyás asztalán feküdt a szórólap, sőt étkezés közben a király el is olvasta. Ez állt rajta:
Tisztelt magyar állampolgárok!
Az utóbbi időben hamis ételreceptek tömege árasztotta el szegény hazánkat! Napilapokban, interneten, női magazinokban terjednek az alantas szándékú ételleírások. Állítsuk meg a rontást, védjük meg háziasszonyainkat! Lassan itt a zöldbabszezon, bátran merítsünk a magyar konyha kincsestárából! Segítünk. Íme, így készítsd a zöldbabfőzeléket: a zsenge zöldbabot megmossuk, szálkájától megtisztítjuk, feldaraboljuk. Sós vízben feltesszük főzni, s közben rántást készítünk. A rántáshoz adjunk finomra vágott hagymát és petrezselymet, valamint kiskanálnyi őrölt piros paprikát. Ha a bab megpuhult, eresszük fel a rántással, és forraljuk fel. Ízlés szerint öntsünk hozzá ecetet, továbbá tejfellel kikevert friss galambszart.
Jó étvágyat hozzá az egész családnak!
Gondolhatjátok, mennyire elszomorodott igazságos Mátyás királyunk. Keservesen így sóhajtott: – Hát mi folyik ebben a tejjel-mézzel folyó, szép magyar hazában? Éppen akkor lépett be a velencei követ, és a kérdés hallatán megrántotta a vállát: – Nem tudom, felség, de ha te se tudod, akkor jobb, ha a népeddel együtt csomagolsz, és visszatérsz Etelközbe. Mátyás erre csak legyintett, s mindjárt utasította a hoppmestert, hogy hozza elő a kincstárból az álruháját.
A király másnap hajnalban szökött ki a palotából, hogy szokása szerint kedves magyarjai közé siessen. Viseletes posztónadrág feszült a lábán, durva fehér vászonból varrt ingére pedig rozsdás pitykékkel díszített mellényt húzott. Első látásra holmi elcsapott kisbíróra emlékeztetett. Azt tervezte, hogy az óbudai piacon elvegyül a nép közé, és kihallgatja, miről beszélnek. Leereszkedett a Várhegyről, s éppen elhagyta a Szent Lázár-ispotályt, amikor egy férfiúra lett figyelmes. Az illető a szekere kerekének támaszkodva újságot olvasott. Mátyás barátságosan megállt mellette, mire a nép egyszerű fia a király orra alá dugta a lapot, és rábökött egy apróhirdetésre. – Ezt olvassa el kigyelmed! Az apróhirdetés így szólt: „Családi okokból, áron alul eladó Lotz Károly kupolafreskója, amely korábban a Magyar Állami Operaház nézőterének mennyezetét díszítette. A kompozíció az Olümposz tizenkét istenét ábrázolja, miközben Apollón zenéjét hallgatják. A kör alakú, dekoratív falkép külső kerülete 45 méter. Megtekinthető minden délután 16–18 óra között. Cím: Kertainé, Berettyóújfalu, Fürdő-sor 1.”
– Mit szól, micsoda időket élünk? – kérdezte vidáman a férfi, és a király hátára csapott. – Szeretnéd azt a freskót, barátocskám? – kérdezte Mátyás, de az idegen, a fejét csóválta. – Minek nekem, amikor a lakásom egy hungarocellel kibélelt fáskamra, amit a megáradt Duna sodort a partra a Lágymányosi hídnál. A király búcsúzóul adott neki egy aranyat, és ment tovább.
Felhévizet elhagyva már látta a távolban Óbudát, amikor a Vérszerződés kisvendéglő előtt két atyafit vett észre. Egyikük, tar fejű, tagbaszakadt – Mátyás szakadár besenyőnek nézte – ezt kiabálta: – Igaz, hogy tizenhét szobás villát építettem a természetvédelmi terület kellős közepére fedett uszodával, golfpályával, helikopter-leszállóhellyel és családi szabadtéri mozival, de azok a szemetek, ott fenn, a várban, nem engedik, hogy megvegyem az aszszonynak a Balatont, és Mohácsnál saját zsebből eltereljem a Dunát, hogy motorcsónakon mehessek Zadarba! Mire a másiknak elvörösödött a nyaka: – Mi van? Nem engedik? He? A nagyfejű köcsögök? Nekik meg mindent szabad?
Mátyás udvariasan hozzájuk lépett, és csendesen ennyit mondott: – Azt azért vegyék tekintetbe kigyelmetek, hogy a hatalom csak eszköz, a végcél a népek boldogítása. Több se kellett annak a kettőnek, agyba-főbe verték a királyt. Szegénynek az összes pityke leszakadt a mellényéről. Egy öreg sóárus segítette fel a földről, de akkor már nem volt kedve Óbudára menni. Iszkolt vissza a palotába.