Miközben mi önfeledten ünnepeltük a húsvétot, azonközben derék hazánkfia, Charles Simonyi (régi barátoknak csak Simonyi Karcsi) odafent keringett a sztratoszférában. Az eseménynek – mármint hogy fellőtték a Károlyunkat – közel sem volt akkora hírértéke, mint egy negyed százada történt űrrepülésnek, holott azért ez is fontos esemény a nemzet életében. Amikor a mi jó Farkas Bertalanunk elhagyta a Föld vonzáskörzetét, ódák jelentek meg a magyar sajtóban, a posta bélyeget adott ki Berci tiszteletére, óvodákat és iskolákat neveztek el róla, sőt állítólag egy kolostort is.
Bezzeg Simonyi úrral nem foglalkozik annyit a nyilvánosság, biztosan nem tagja egyik kormánypártnak sem…
Fellőtték, és kész. Majd lejön, ahogyan tud.
Működő demokráciákban legkevesebb egy lovas szobrot kapna Simonyi Károly, a nemzet Földön túli hírnöke. Nem a derék Berci érdemeit akarom ezzel csökkenteni, de azért ez is valami. (Csak zárójelben biggyesztem ide, én Magyari Béla kiképzett – de föl nem lőtt – űrhajós sorsán is elszomorodom. Miután nem őt lőtték az űrbe, a nevét elfújta a szél.)
Azt veszem észre, hogy nem ismerjük kellőképpen a mértéket, az arányokat. Megasztárokat fabrikálunk fűzfapoétákból, akiben meg tényleg benne van a spiritusz, annak sok esetben egy szimpla vállveregetéssel be kell érnie. Sebaj, a lényeg, hogy a Magyarországon született Simonyi Károly odafent kering, ahol mi viszonylag ritkán járunk.
Úgy látszik, tudomásul kell vennünk, hogy ebben az országban a Győzike- meg a Zalatnay-botrány a címlapsztori, a feltalálók, halk szavú bölcsek, mélyen gondolkodók le vannak – szakadva.

Szaftos ítéletet mondott Gyurcsányról az internet népe