Kikapcsolt klíma

A Krisztus előtti kilencezer-háromszázhetvenhatodik esztendő júliusában a Temze torkolatánál ülést tartott a Nagy Agyartanács. A Nagy Agyartanácsot a mamutok csak vészhelyzet esetén szokták összehívni, következésképp az ülés ténye már eleve rossz jelnek volt tekinthető. Lord Mammuth, a britanniai kolónia vezére nem kertelt, kimondta azt, amivel eladdig csak kevesen mertek szembenézni, jelesül, hogy fogy a jég. „Barátaim! Agyarok! – így Lord Mammuth. – Italunkban egyre kevesebb a jégkocka, a jéghegyekről nem is beszélve. Száz évvel ezelőtt, atyáink idején még júliusban kezdődött a tavasz, ma már júniusban kezd repedezni a jég. Az átlaghőmérséklet folyamatosan emelkedik. Ha ez így megy tovább, akkor meg merem jégkockáztatni, hogy a jégkorszaknak előbb-utóbb vége szakad. Borzalmas jövő vár ránk. A nagy gleccserek mind elolvadnak, a tengerszint megemelkedik, s az összefüggő jég mezeje, mely ma Britanniát és a német–lengyel síkságot uralja egész a Kárpátokig, visszaszorul Grönlandra. Belegondolni is szörnyű. Erdő fenyeget, barátaim, márpedig nincs természetellenesebb dolog az erdőnél. Addig imádkozzunk a Kristálytemplomban, amíg el nem önti a hólé! A világ gyémánttengelye kettétörött” – mondta Lord Mammuth, majd a qui prodest, kinek használ kérdésére tért. „Kinek használ a fenyegető globális fölmelegedés? Egy ekkora folyamat végbemehet-e anélkül, hogy valakinek az érdekében állna? Nos, elég benéznünk a barlangokba, s a válasz már adott. A globális felmelegedés a szőrét vesztett, fázós, barlanglakó és tűzrakó ember érdeke. Ő rendelte meg és ő gerjeszti a tábortüzekkel. Egyértelmű. A globális felmelegedést a tábortüzekkel az ember gerjeszti, ráadásul tudatosan. Ez egy nagy összeesküvés. A homo sapiens a Föld klímáját a saját érdekei szerint kívánja átalakítani, hogy az elolvadt jégmezők helyén olcsó telekhez jusson, s ott városokat építsen barlanglakások helyett.”
Lord Mammuth verziója őrület, ám van benne rendszer. Akár így is felfoghatjuk. Miért is ne? Lehet, hogy a jégkorszak volt az igazi aranykor, amelyhez képest bármiféle anomália: természetellenes, és lehet, hogy Lorenz-féle nemlineáris pillangóeffektussal a felmelegedés folyamatát épp az ősember által rakott tüzek szén-dioxidja indította be, de az is lehet, hogy a jégkorszakból az interglacionalitásba való átmenet a lehető legtermészetesebb. Akkor viszont milyen alapon ítéljük el a felmelegedés további szakaszát? Ha nem sírunk a német–lengyel síkság összefüggő jégtakarójáért s a Mátra rég elolvadt gleccsereiért, akkor miért fáj nekünk a Kilimandzsáró veszendő hava?
Kérem szépen, a modern természettudomány arra tanít, hogy nincsenek kiemelt vonatkoztatási rendszerek. A geocentrikus és az antropocentrikus világkép a kiemelt középpont feltételezésébe bukott bele. A glóbusz nem az univerzum középpontja, s az ember nem a teremtés koronája. Nincs ideális pont, amely a többit minősíthetné. A klímán mint fiktív téren belül sincs olyan állapot, amely ideálisabb a többinél. Amíg egy éghajlathoz valamely organizmus vagy közösség alkalmazkodni tud, az a klíma semmiképp sem lehet eleve rossz. Ha kijelentjük, hogy amit most mérünk, az normális, ami pedig ennél melegebb, az abnormális, akkor miben különbözünk Lord Mammuthtól?
Bangladesnek nyilván rossz, ha megemelkedik a tengerszint, Banglades ellenérdekelt a felmelegedésben, de miféle antropomorf szűklátókörűség a tenger mint vízi élőhely kiterjedését katasztrófának minősíteni? A halaknak a tenger nem katasztrófa. Nekik a vonóhálós halászat a katasztrófa. Valamikor Magyarország földjén a Pannon-tenger hullámzott. Az, hogy most itt e földön a mi messze ringó hazánk van, a Pannon-tenger csigáinak bizonyára világvége.
A klímahisztérikusok elfelejtik, hogy a természetes szelekció nagy színjátékában, akárcsak a gazdaságban, bármiféle változás óhatatlanul veszteseket és nyerteseket oszt. Akik alkalmazkodni tudnak a körülményekhez, fennmaradnak, akik nem, elpusztulnak. A sivatagi fenneknek, ha kizöldül a Szahara, meglehet, befellegzett.
A klímahisztérikusok csak látszólag aggódnak a környezetért, valójában az ember érdekeit féltik. Röhögnöm kell, amikor a kanadai kormány aggódik a sarkvidéki ökoszisztémák sorsáért. Akkor ne tessék évente háromszázezer fókabébit lemészárolni, oké!
Periferiális zöld utópiából észrevétlenül vált a XXI. század megfellebbezhetetlen közmegegyezésévé a klímapánik. Ma már irtóztató erők tematizálják a nemzetközi közbeszédet folyamatosan a globális felmelegedés köré, mintha egyéb gond, probléma nem is létezne a Földön. A klímaváltozás minden egyéb gondolat, mélység, magasság és problémafelvetés körül elszívja a levegőt, s bizony megritkul a levegő akörül, aki nem aggódik az előírások szerint.
Húsz éve a klímaféltők voltak szellemi rezervátumba zárva, aztán fordult a helyzet, ma már, a klímahisztéria idején, a klímaszkeptikusok szorultak szellemi rezervátumba. Efféle szellemi rezervátum volt a Channel 4 által nemrég bemutatott összeállítás. A nagy globális felmelegedési svindli című dokumentumműsorban megszólaló szakértők nem adtak hitelt az ipari tömegtermelés fellendülése és a jelenlegi felmelegedés közti ok-okozati összefüggésnek. Mérési adatok szerint a globális átlaghőmérséklet 1940 és 1975 közt folyamatosan és jelentősen csökkent, márpedig ebben az időszakban indult meg az ipari szén-dioxid-kibocsátás meredek emelkedése.
Én természetvédő klímaszkeptikus vagyok. A klímaváltozás a nagy földtörténeti éghajlatváltozásokhoz képest, a jégkorszak hidegéhez avagy épp a karbonkor üvegházhatásához képest szerintem a legkevésbé sem rendkívüli. Az élet alkalmazkodóképességének ember általi módszeres pusztítása viszont rendkívüli. Rendkívüli az őserdők pusztítása, a tengerek lehalászása, rendkívüli az az ökológiai tömeggyilkosság, amelyet csak ökoholokausztnak hívok immár második évtizede. A nagy ipari lobbik a klímahiszterizált környezetvédelemben stratégiai partnerre leltek, hogy eltereljék a figyelmet az ökoholokauszt valóságáról, s az őserdők irtását vállvetve immár „bioetanol”, míg a tengerek kifosztását „koleszterinszegény étrend” jelige alatt folytassák.
Ha létezik nagy összeesküvés, akkor az a fogyasztói társadalom és a környezetvédelem nagy összeesküvése a hagyományos természetvédelem ellen. Ennek következményeként a vad őstermészet a környezetvédelem által megálmodott szép új világban is csak vesztes lehet.
Egyre időszerűbb a globalizációkritika kritikája. Fel kell ismernünk azt a szűkkeblűséget, amely a külszíni széles látókör mögött megbúvik. Fel kell ismernünk a klímahisztéria mögötti klímát. Hogy a klímahisztérikusok klímaképe sokkalta inkább hasonlít a légkondicionálóra, mint a légkörre.
Globális felmelegedés helyett globális lehűlés van. A termosztát az irodaházakban és a lakásokban egy meghatározott Celsius-fokra, mondjuk 20 fokra zsugorítja immár az elfogadható, ideális hőmérsékletet, s a külső klímától is elvárnánk, hogy ehhez alkalmazkodjék. Így az időjárás maga lesz világkatasztrófa: az aszály, az árvíz, a hurrikán mind anomália vagy katasztrófa. S ha itt a tavasz, az veszélyes pollenkoncentráció.
Elfelejtettük, hogy a világmindenség: veszélyes üzem. A Big Bang idején az átlaghőmérséklet sok milliárd fok volt, most meg, a kozmikus lehűlés eredményeként, csak 2,7 Kelvin-fok. A nehéz elemek szupernóva-robbanás során jöttek létre, a Föld légkörét vulkánkitörések alakították, s a Gaia-elmélet szerint a légkör élet általi manipulálása sem új jelenség. Ahogy élőhelyük zsugorodása miatt a mamutok is válságtanácskozást hívhattak volna össze a jégkor végén, úgy az anaerob baktériumok is hasonló válságtanácskozásra gyűlhettek volna össze az élet hajnalán. Akkor, amikor a fotoszintézis által termelt, számukra mérgező oxigén ellehetetlenítette élőhelyüket, és a föld alá kényszerültek süllyedni.
Micsoda öröm ehhez képest, hogy mi, emberek belátható időn belül nem kényszerülünk a föld alá sülylyedni szégyenünkben, hisz bár a klíma változik, de azért a levegő még belátható ideig csak levegő marad.