Nagyhét

Ez már a nagyhét. Ha lehet, most egy kicsit kevesebbet foglalkozzunk a randa napi politikával, pártfüzetek helyett a Bibliát vegyük a kezünkbe, olvassuk el századszor is a virágvasárnaptól a feltámadásig terjedő történetet. Ez jót tesz mindnyájunknak, fürdessük meg a lelkünket a krisztusi gondolatokban, lépjünk át a kiábrándító gyurcsányi világon. Háborog a lelkünk a világ szörnyűségein vagy a kórházpusztító Molnár Lajoson, de ilyenkor minden földi baj más távlatot kap.
„Ettől fogva kezdte el Jézus Krisztus mondani, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvedni a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia… Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét, és kövessen engem… mit adhat az ember váltságdíjul lelkéért?” És ünnepelték, majd megfeszítették. De az igazaknak, az igaz ügyeknek mindig van feltámadásuk. Jézus feltámadt – és mi is fel fogunk támadni.
A húsvét örömünnep, benne lapul a tavasz, a megújulás. Jó lenne, ha sokáig tartana… Gyönyörű napok állnak előttünk, ha kapunk is netán egy kis záport a nyakunkba, úgy fogjuk fel, hogy az is odafentről jön, ahonnét néznek ránk. A szomorú csak az, hogy ebben a cudar világban végesek az ünnepek, a nagyhét, a feltámadás öröme után megint megy majd a régi nóta, amit már nagyon ununk. Használjuk ki ezt a hetet, erősítsük meg a lelkünket! Jó lenne, ha mindig húsvét lenne. Jézussal, nyuszival, szelíd tekintettel.