Szükség van-e filozófusokra a XXI. században? Nem luxusfoglalkozás ez, amikor minden a pénzről, a puszta hatalomról szól?
– Zömmel közgazdászokat tanítok, eleinte ők is gyanakszanak, hiszen egzakt módszerekkel, statisztikákkal, számokkal dolgoznak. Aztán eljutnak a tudományuk megválaszolatlan kérdéseihez és rájönnek, nem érthetik meg a részleteket, ha nem értik az egészet: Mi a lét? Van-e Isten? Kik vagyunk? Honnan jövünk, hova tartunk? Mitől vagyunk emberek? Ezeket a kérdéseket minden nemzedék újra és újra felteszi magának, hiába foglalkoztak ezekkel már évezredekkel ezelőtt is. A filozófia lezáratlan tudomány: töprengés, szemlélődés, válaszkeresés. Előfeltétele minden tudásnak. Ma ugyan nem a szemlélődésé, a kontemplációé a főszerep, hanem a vita activaé, a pragmatikus életé, de mint emberek nem kerülhetjük el a sorsunkat.
– Itt vagyunk tizenhét éve ebben az állítólagos demokráciában, ami csikorog és akadozik. Kiben, miben van hiba?
– A demokrácia egyik legnagyobb problémája, hogy nehéz mércét találni arra, ki vezessen. Ki irányítsa azt a sokféleséget, amely a társadalmat alkotja. A mi demokráciánk egyre kevésbé felel meg eredeti céljának: a hatalom féken tartásának és a szabadság okos féltésének. Az erősebb joga nem az igazság joga.
– Ki vezessen? Orbán Viktor ellen az egyik fő vádpont, hogy „soha életében nem dolgozott”. A „dolgozás” ugyanis a magyar közgondolkodásban: egyetem után legalább két év a nehéziparban…
– A kommunizmus egyik legnagyobb bűne, hogy kulturálisan, szellemileg, spirituálisan, morálisan rontotta meg az embereket. Kiölte belőlünk a gondolkodás képességét. A Rajk László-szakkollégiumban most néhány egyetemistával mai politikai filozófiai vitákon keresztül nemcsak a viták tárgyát, hanem magát a vitát, a vitakészséget, az érvelés logikáját, retorikáját és kultúráját is tanulmányozzuk. Gondolkodni tanulnak. Hogy a demokrácia ne váljék anarchiává, szabadossággá, elitképzésre van szükség. Utoljára – a fenti célokkal összhangban – Klebelsberg Kunó minisztersége alatt volt intézményesen ilyen törekvés.
– Meg a KISZ vezetőképző táboraiban, bár ezekben nem a demokrácia volt a fő tantárgy.
– A demokrácia eszköz a hatalom korlátozására, nem Paradicsom, de ha jól működik, féken tartja az abszolút hatalmi törekvéseket.
– Értsem ezt úgy, hogy nálunk a rendszerváltás utáni politikai elit úgy verbuválódott össze, ahogy, ezért hozzáértés és fékek híján felháborító történések sorának vagyunk elszenvedői? Mert ugye az a négy év minden kormánynak kijár, akkor is, ha bűn rosszul végzi a munkáját.
– Nem jár ki, de ne siessünk. A mi politikai elitünk – csekély kivétellel – féltudású csapat. A 80-as évek elején tűntek fel mint reformkommunisták, a történelmi helyzet egyik felét megértették, a másik felét néhány divatos amerikai munkából megpróbálták megérteni. Ez nem megy: gondolkodásuk a marxista, liberalizmussal felhígított gyorsreceptek alkalmazásán alapul. Az emberi problémákra szerintük kész megoldások vannak. Leszek Kolakowski szerint a marxizmus egyik legnagyobb bűne, hogy leegyszerűsítette a világot, levitte a gondolkodást a dogmatikus igénytelenség szintjére. Az intellektuális, morális színvonal állandó gondolkodást, szerves fejlődést feltételez. Miként lett volna ez megoldható, amikor a szocializmusban ötven évre tönkretették a pszichológiát, a szociológiát, a politikatudományt, a filozófiát és a többit?
– Most itt vagyunk egy állítólagos demokráciában, egy „érzékeny” milliárdos baloldallal és egy állítólagos rasszista, fasisztoid jobboldallal. Mindkét állítás minimum hazug, de mondhatnám, tökéletes az ideológiai zűrzavar.
– A mai baloldal elhatározta, hogy ő lesz a baloldal. Gondolkodás hiányában az emberek elfogadják, mivel a média ezt sulykolja a fejükbe. Putyinnál nyíltan dolgoznak a hatalom mérnökeinek, illetve a politika technikusainak nevezett médiaemberek. Nálunk véleményformáló, elfogulatlan médiaelitnek nevezi magát: cinikus, elvtelen csoport, akik nem gondolkodásra, hanem befogadásra szorítanak: tudatosan felépítenek valakit, aki soha nem azt mondja, amit gondol, hanem amire kitalálták. Tudatos, tervszerű véleményformálás a feladatuk, igazából a folyamatos megtévesztés. Ez volt Tony Blair titka is. Az ellenfélről elhitetik, hogy nem az, aminek állítja magát, ezért befeketítik, lejáratják, nem válogatnak az eszközökben. Ezért halljuk naponta, hogy a jobboldal nacionalista, fasiszta, rasszista, antiszemita.
– És az?
– Nem az. A jobboldal tulajdonképpen valami ellen szerveződött, ötven év kihagyás után. Ők voltak a rendszerváltók, ezért a rendszerváltás minden negatívumát a jobboldal nyakába lehet varrni. Mivel a kommunizmus bukásával a modern baloldali politika is válságba jutott, jobb híján a második világháború előtti állapotokat tekintik kiindulópontnak. Ezért örökös programjuk, hogy a jobboldalt fasisztának mutassák, nem csak nálunk, az egész Nyugaton.
– Mivel magyarázható, hogy szinte mindenki Orbán Viktorhoz képest határozza meg magát? Ahhoz az Orbánhoz viszonyítanak, akit naponta elátkoznak ősgonosznak, cigánynak, fasiszta diktátornak, sátánnak és az ország megrontójának mutatnak „véleményformáló” médiaemberek.
– Mert minden szómágia ellenére ellenfelei nagyon is jól tudják, hogy nagy formátumú politikus az ellenfelük. Az elveszett választások sem Orbán tehetségtelenségét jelentik. Orbán Viktor a rendszerváltás utolsó szimbóluma. Kérdés persze, hogy bíznak-e még az emberek a rendszerváltás értelmében. Megjegyzem, Orbán volt az a politikus, aki kormányzása idején sem ment bele elvtelen kompromisszumokba. A gyengeségeit ellenfelei boldogan kihasználják, képletesen: Orbán az a Gulliver, akit a szánalmas liliputiak kis madzagjaikkal a földhöz kötöznek. Mindez nem jelenti azt, hogy Orbán Viktor politikáját nem lehet bírálni.
– Mit szól ahhoz a megállapításhoz, hogy a legrosszabb MSZP is jobb, mint a legjobb Fidesz? Egy lukácsi mondás parafrázisához. Az MSZP, amihez lassan hozzáidomul a liberálisnak hirdetett Szabad Demokraták Szövetsége.
– A felvilágosodás óta ismerjük ezt a baloldaltól. Állandóan fejlődnek, haladnak, folyton mennek előre, mígnem elérkeznek az osztály nélküli társadalomba. Ők a kiválasztottak, a legjobbak, akik mindent jobban tudnak. Többet kellene beszélnünk a hatvanas évek nemzedékéről is, amely olyan politikusokat adott az Európai Unió parlamentjének, mint a kétes karakterű Daniel Cohn-Bendit, olyan dogmatikus-kiábrándult liberálisokat teremtett, mint Demszky Gábor vagy az anarchista Joschka Fischer. A dogmatikus liberalizmus igazából nem más, mint a liberalizmust abszolút célnak tekintő gondolkodás, holott a liberalizmus céljai – szabadság, egyénközpontúság – csupán a jó társadalom feltételeit, eszközeit jelentik, nem a jó életet magát. A legrosszabb MSZP? Tekintve, hogy a hazugság társadalmában élünk, bármit lehet mondani. Gyurcsány Ferenc oly mértékig manőverezett bele a hazugságaiba, hogy ki kellett belőle vágnia magát. Rá kellett csapni az ajtót a múltra, ez volt az őszödi beszéd. Nekem még mindig talány, ki juttatta el a nyilvánossághoz. Hogy milyen lett a hatása? A tömeg kiment az utcára, ettől fogva kiszámíthatatlan és manipulálható. A hatalom technikusai pedig dogoztak: Teve utcai lövés, fenyegető kazetta: Budapest lángolni fog, október 23., Kádár sírjának feldúlása, a tévészékház ostroma, rendőrattak. Hogy ez a sor biztosan összefügg-e, nem tudom, de tény, közben az ország leromlása zavartalanul folyik.
– Milyen demokrácia ez?
– Leginkább az oroszországihoz hasonlít. Úgynevezett „menedzselt demokrácia”. Putyin a kormányzati pozícióját arra használja, hogy mentesítse magát a kormányzás alól. Közben, és mögötte lehet gazdagodni annak a szűk rétegnek, amely benne van a körben. A CEU egyik tanára, a bolgár Ivan Krastev szerint a jelenlegi orosz hatalom a francia posztmodern és a KGB inspirálta instrumentalizmus Molotov-koktélja. Milyen demokrácia? Mindent relativizáló, kiüresítő, diskurzuspolitikát folytató irány. Utóbbi azt jelenti, hogy nincs semmiféle ideológiai vezérelv, csak beszélünk, beszélünk, aztán majd kijön belőle valami.
– Ön egyik tanulmányában azt írta, hogy egy ősbűn van velünk.
– Igen, jött egy változás, és az előzményekért senki sem vállalta a felelősséget. A hatalom szerkezete a felszínen változott, a mélyben meg sem rezdült. Néhányan kicsit megijedtek: mi lesz abból a sok pártkáderből? A hálózati emberekből? Miből fognak megélni? Aztán kiderült, hogy a kapcsolati tőke vígan működik tovább: ki kivel jár össze, ki kit ismer. A jelenlegi hatalom struktúrája főként az egzisztenciális félelmekből táplálkozik. Ami összetartja a szerkezetet: a zsákmány elosztása.
– Ami inkább hajaz egy maffiaszerű képződményre.
– A demokrácia bizalmi alapon, megelőlegezett bizalmi helyzetből indult. Ez a bizalom eltűnt. Az alkotmányos berendezkedés intézményei bajban vannak, a hatalmon lévőknek senki sem hisz, a politika devalválódott, a társadalom erkölcsi és sok egyéb értelemben mélyponton van.
– Véleménye szerint egyetlen megoldása a helyzetnek, ha Gyurcsány Ferenc lemond. Nem az elméleti filozófus naivitása ez?
– Nem. Én igenis komolyan veszem a demokráciát. Ők a többségi elvre építkeznek. Négy évre kaptak felhatalmazást, gondolják, ez formálisan jár nekik. Csakhogy ezt a hatalmat a bizalmi elv és a morális támogatottság tartja fenn. A miniszterelnök pedig visszaélt ezekkel. Amennyiben komolyan veszi az alkotmány demokratikus szellemét, akkor lemond. Amennyiben marad, viselkedése mintaként szolgál a társadalom számára: hazudozás, kétes vagyonszerzés, a törvények megkerülése, demagógia, az erő fölénye az igazsággal szemben. Magyarország külföldi megítélése is igen rossz: az Európai Unió sokkal több probléma megoldásában tudna segíteni, ha komolyan akarnánk támaszkodni rá.
– Hogy lehet, hogy az ellenzék is tehetetlen és képtelen válaszolni a kormányzati brutalitásokra és manipulációkra?
– 1990 óta létezik egy varázsszó: a stabilitás. Ezzel szerelik le az elégedetlenséget, ezzel bénítják az ellenzék bármiféle akcióját. Minden összedől, állítják, ha nincs stabilitás. Ugyanakkor tudjuk, a demokrácia elég rugalmas ahhoz, hogy kibírja az ütközéseket, konfliktusokat. Az egyes ember meg úgy vigasztalta magát, hogy most ugyan nagyon rossz, de én túlélem valahogy. Már sejti, hogy ez nem fog menni. Egyre többen érzik, hogy tenni kellene valamit. Sokat tanultak a közelmúltból, kezdik felfogni, ha a másikat lövik, engem is lőhetnek. Kezdenek másképp gondolkodni a politikáról, és nincs messze az idő, amikor az egzisztenciális félelmet legyőzheti a politikai cselekvés.
– Mi a legrosszabb forgatókönyv?
– Az erőszak, amikor a tömeg megmutatja, neki is van véleménye, akár ütni is tud. Az állandó uszító szavak és heccek után jön a tettlegesség.
– Van itt egy örök probléma. A baloldal antifasiszta és folyton fasisztaveszélyről vizionál, tetézve az antiszemitizmussal, ami kifejezetten sértő minden jó szándékú honfitársamra nézve.
– A baloldal második világháborús szindrómában szenved. A háború utáni Európa legfőbb törekvése az volt, hogy ez a borzalom soha ne ismétlődjön meg. A legnagyobb konfliktus Német- és Franciaország között volt. Az Európai Unió összehozta őket ugyan, de az unió alkotmánya eddig nem született meg. Megszületett viszont a PC, a politikailag korrekt beszéd, ami minden őszinteséget kiöl az európai politikából. Ennek része, ami Magyarországon folyik. Itt semmivel sem több az antiszemitizmus, mint bármely más európai országban, de a baloldal jórészt számításból a harmincas évek politikai konstellációját vizionálja a jobboldal ellenében. A közbeszéd nem az ország aktuális problémáiról szól, hanem a bunkóként forgatott antiszemitizmusról. Állandóan generálva egy nem létező veszélyt, amely ellen „mi, baloldaliak megvédünk benneteket, mert, ha nem mi vagyunk hatalmon, akkor elszabadul a fasiszta pokol”.
– Ez nemcsak mélyen sértő, hanem
hazug is.
– Érdemes lenne erről vitázni, politikai kérdéssé és nem politikai aduvá tenni. A jobboldali szövetség egyetlen nagy tömb,
de vannak benne áramlatok. Ott talált helyet a háború előtti úgynevezett úri magyar, keresztény középosztály, amelynek tudatos szétrombolása a mai napig is folyik. Róluk köztudott, hogy zsidóellenesek voltak. Horn Gábor SZDSZ-es politikus talán ezért mondta, nem is tudja, mi az a középosztály. Ami nincs, annak tulajdonságai sem lehetnek.
– Egyik tanulmányában érdekesen mutatja magát az MSZP a „béke” pártjának, a csendes többség képviselőjének, az összehasonlításban pedig a Fidesz az „igazság” pártja, az állandó lázongásé.
– A modern európai politikai gondolkodás abból indul ki, hogy a háborúnál nincs rosszabb. A kommunista időszak alatt a szovjet blokk bármit megtehetett a béke nevében: testvéri beavatkozást, lásd: ötvenhat leverése, baráti „segítség” Lengyelországnak, bevonulás Prágába, örökös békeharc. Tudatosan erősítették a tömegekben a gondolatot, ha mi nem lennénk, háborúk lennének. A baloldal gondolatmenetét, mint az előbbiekben említettem, még mindig a második világháború határozza meg. A baloldal 1968-ban tudott utoljára világnézetileg érdemlegeset mondani, azóta tökéletesen kiüresedett. Próbálkozik, de inkább egyfajta eklektikus világképet képvisel, innen-onnan szedi össze az ötleteit: a harmadik út a liberálisoktól, neokonoktól és még ki tudja, honnan kölcsönöz.
– Nemrégiben azt nyilatkozta, hosszú távon a jobboldalnak áll a zászló.
– Igen, mert a baloldal a hatvanas évek óta blöfföl, nincs érdemleges, új tartalmi mondanivalója. Magyarországon felnő egy másképp gondolkodó generáció, amelyik benyújtja a számlát a kádári elődöknek. A jobboldalnak, ha szót ért a fiatalokkal, nyert ügye van. Ma a mobilitás hiánya miatt nemzedékek torlódnak egymásra, a jobboldalban megvan a munkakultúra hangsúlyozása, szellemileg sokszínűbb és reményeim szerint nyitottabb a világtrendekre, mint a baloldal. Meglepően hangzik, de az idő most teszi lehetővé a jobboldali konzervativizmus jelenlétét. A baloldal egy láthatatlan skálán felfelé mozogva a lineáris fejlődést hirdeti, holott nincs tartalma ennek a felfogásnak.
– Hova, hova? Hiszen Fukuyama a történelem végéről értekezik.
– Írt is egy új előszót az 1990-es évek elején megjelent könyvéhez, amelyben megkérdezi, hogy mire mentünk civilizációs programjainkkal. Fukuyama fenntartja állítását, a modernség elérte, amit elérhetett. Ugyanakkor látszik: a természet legyőzésének modern programja téves. A természet visszavág, a pusztított környezet pedig világméretű katasztrófát sejtet.
– Ön írt egy tanulmányt Konzervatív kiáltvány címen. Dávid Ibolya a Népszabadságban ugyanezzel a címmel publikált egyet.
– Tisztáztam ezt az MDF elnökével még 2003-ban, aki jogi szakértői véleménnyel a kezében másfél órát szánt erre az életéből. Szerintem nem volt igaza, de nem foglalkozom az esettel, nem lényeges.
– Azt beszélik, Dávid Ibolya a hazai neokonok, azaz a neokonzervatívok meghatározó alakja.
– Érdekes. Az irányzat a hatvanas évekből indult Amerikából. A neokonok „falnak ment liberálisok”, akik kiábrándultak a liberalizmusból. Határozottan amerikai jelenség. Elítélik az erkölcsi relativizmust, hívei a szabadpiacnak, az állam megnyirbálásának, a társadalompolitikájukban filozófiai érveket használnak. Ugyanakkor elutasítják a tradicionalizmust, ezért a konzervativizmusukból hiányoznak a hagyományos elemek, mint például a vallásosság hangsúlyozása. Hisznek abban, hogy a demokráciát lehet exportálni, mert a demokrácia univerzális érték, ugyanúgy működik Irakban, mint Európában. Itthoni követőjük a Hayek Társaság: Seres László és köre.
– A romantikus vagy kritikai értelmiségi most kezd a bénultságból ocsúdni, és észleli, hogy baj van. A filozófusnak mi az iránya?
– A valóság megértése, a gondolkodás és a bölcsességen alapuló cselekvés.
Lánczi András (51) a Budapesti Corvinus Egyetem Politikatudományi Intézetének igazgatója, egyetemi tanár, Bibó-díjas
origo.hu
Orbán Viktor: Isten veled, Mester! – fotó
