Legutóbb a Sporting CP otthonában az utolsó másodpercben kapott góllal maradt alul 33-32-re a Veszprém One HC, amelyre az eddigi legnehezebb feladat várt a férfikézilabda Bajnokok Ligájában. Xavi Pascual együttese az öt meccs után hibátlan, Mathias Gidsel személyében a világ egyik, ha nem a legjobb játékosát a soraiban tudó Füchse Berlint fogadta a One Veszprém Arénában, megijedni azonban nem volt szabad, a magyar gárda ugyanis tavaly ősszel Berlinben is megmutatta, hogy verhető a csütörtöki összecsapásra sorozatban tíz győzelemmel érkező német sztárcsapat – igaz, márciusban aztán a Füchse is nyerni tudott idegenben.

Bár a csoportkör márciusi vége még nagyon messze van, a Veszprémnek nyernie kellett ahhoz, hogy megmaradjon a reális esély az egyenes ágon negyeddöntőt jelentő első két hely egyikére. Érdekesség, hogy a németek honlapja megelőlegezte a bakonyiaknak ezt a sikert, ugyanis azt írta, hogy a Veszprém megnyerte az első három hazai meccsét a BL-ben, miközben éppen a berliniek elleni volt a harmadik hazai találkozója a magyar csapatnak.
A meccs előtt a legendáit köszöntő Veszprém jól kezdte az összecsapást, Gidsel vezetést jelentő góljára hárommal felelt, és a félidő elején sikerült is tartani az egy-két gólos előnyt. Aztán 7-7-nél jött Fabian Wiede sajnálatos sérülése, a Berlin rutinos német játékosának a jobb térde sérült meg, hordágyon kellett levinni, miközben Ligetvári Patrik egészen a játékoskijáróig kísérte.
A szomorú közjáték a Veszprémet zavarta meg jobban, Gidsel újabb góljával a meccs eleje óta először a Füchse Berlin került előnybe, s bár ezt még egy darabig sikerült minimális különbségen tartani, egy nyolcperces gólcsend után nehéz helyzetbe került a magyar csapat, amely végül 16-12-es német előnynél vonulhatott pihenőre. Vigaszt talán az jelenthetett a támadásban rendkívül pontatlan hazaiaknak, hogy Max Darj, a németek csapatkapitánya összeszedte a harmadik kiállítását, így vele már nem kellett bajlódni.
A Veszprém a végén jött vissza, de ez kevés volt
A második félidő sem indult a legjobban, Hugo Descat elhibázta a megítélt hétméterest, miközben hátul továbbra is bizonytalankodtak a játékosok, s így pillanatok alatt hatgólosra nőtt a két csapat közötti különbség – nem véletlen, hogy Xavi Pascual néhány perc után időt kért.