Szokása szerint a kormányt kritizálta Magyar Péter, ezúttal a Hősök terei demonstráción tartott beszédében ismételgette a bejáratott paneleket. Mint arról lapunk helyszíni tudósítója beszámolt, a Tisza Párt elnöke élesen bírálta Orbán Viktor miniszterelnök szerinte oroszbarát politikáját, a kormánypárti sajtót, valamint az igazságszolgáltatási rendszert.
A pártvezér Magyarország állapotáról apokaliptikus képet festett, amikor kifejtette, hogy óriási a szegénység, bajban van a vidék, a miniszterelnök pedig félelemben tartja a hazáját és hazudik a saját népének.
A magyar fiatalok külföldre menekülnek, a hatodik koporsóban a jövőjük fekszik, miközben „a hatalom aljas eszközökhöz nyúl, hogy pénzért megvásárolja a csendet” – fogalmazott, bármit is jelentsen ez. Ígéretekben ugyan nem volt hiány, amikor Magyar belengette, hogy kormányra kerülése esetén vagyonokat venne vissza, adót csökkentene és nyugdíjat emelne, ám az adócsökkentés és a nyugdíjemelés forrásait nem nevezte meg.

A közönség reakciója meglehetősen beszédes volt: amikor a szónoklat nagyjából 30 percnél tartott, feltűnően sokan távoztak a térről, bár korábban, amikor megindult az eső, szintén megfigyelhető volt némi elszivárgás.
A közönség a beszéd nagy részében némán hallgatta a Diákhitel Központ egykori vezérigazgatóját, csupán néhányszor tört elő egy hangosabb „Mocskos Fidesz!” vagy „Ruszkik, haza!” skandálás, illetve pfujolás.
Tudósítónk úgy érzékelte, hogy
a többség kimondottan unalmasnak és terjengősnek találta a beszédet, ezért szép számban szedték a sátorfájukat, így fél óra után egyre közelebb lehetett kerülni a színpadhoz a rohamosan csökkenő érdeklődés miatt.
Itt a beszéd is érthetőbbé vált, mert például a Dózsa György út Podmaniczky utca felé eső szakaszán kifejezetten szörnyű volt a hangosítás, szinte semmit sem lehetett érteni a szónokból. A közönség soraiban az egyik dunántúli Tisza-sziget feliratában virító aktivista is meglepődött, hogy miért vannak ilyen kevesen a Hősök terén. A pártvezér beszéde alatt meginduló tömegben olyan hangokat lehetett hallani, hogy valaki ma volt először Tisza-megmozduláson, mert érezni szerette volna az esemény hangulatát, de már nem bírta tovább, ezért indult útnak a szónoklat vége előtt.