Dózis

Számolni kell azzal a kábítószerek, sőt a tudományos alapossággal kivizsgált gyógyszerek esetén is, hogy a kívánt főhatás mellett jelentkeznek káros mellékhatások is. Bár az egyszeri használat akut ártalmai többnyire átmenetiek, súlyos problémákat ritkán idéznek elő, az elmúlt évtizedben végzett epidemiológiai felmérések, fogyasztói csoportok testi és lelki egészségi állapotának éveken át tartó megfigyelése, valamint esettanulmányok bizonyították, hogy a rendszeres drogfogyasztás sokszor idéz elő maradandó viselkedési zavart, különböző jellegű és mértékű idegrendszeri vagy más élettani károsodást. Még a „könynyűnek” nevezett drogok esetében is. A problémák megjelenése annál valószínűbb, minél gyakrabban, minél nagyobb adagban és minél tartósabban használnak egy szert.
Társadalmi szempontból a droghasználat egészségi következményei a fogyasztók számától és az elfogyasztott drog mennyiségétől, a dózistól függenek. Hasonlítsuk össze a legális, azaz a lényegében szabadon forgalmazható drogok, például a dohány és az alkohol, illetve az illegális, azaz a kábítószernek minősülő drogok, például a marihuána fogyasztásának mértékét. Az eredmények alapján megbizonyosodhatunk a jelenlegi, tiltáson alapuló szabályozás hatékonyságáról.
Reprezentatív kérdőíves felmérések alapján viszonylag könnyen meghatározható a kábítószer-használat elterjedtsége, és számos országban évekre visszamenően ismert. Az ENSZ bécsi székhelyű Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatalának (UNODC) 2004-re vonatkozó adatai alapján megállapítható, hogy világviszonylatban a 15–64 év közti felnőtt korosztály több mint 95 százaléka egyáltalán nem használt semmilyen tiltott drogot a vizsgálatot megelőző évben (ún. előző éves prevalencia). Valamilyen tiltott drogot a vizsgált évben 200 millió fő, azaz a felnőttek 4,9 százaléka használt egy vagy több alkalommal, köztük 25 millió rendszeres fogyasztó küszködik súlyos egészségi és szociális problémákkal. Marihuánát egy vagy több alkalommal 162 millióan, ópiummákból készült kábítószert, főként heroint 16 millióan használtak, ecstasytablettát pedig 9,7 millióan fogyasztottak.
Az Európai Unió lisszaboni székhelyű kábítószer- és kábítószerfüggőség-megfigyelő központjának (EMCDDA) 2006. évi jelentése szerint Európa 15–64 éves korosztályából 22,5 millióan fogyasztottak marihuánát az utolsó vizsgálatok évében (7 százalék éves prevalencia). Gyakori marihuánahasználó 12 millió fő, ők a felmérést megelőző 30 napban is fogyasztottak ilyen szert (ún. előző havi prevalencia). Becslések szerint az unióban 3 millióan napi vagy csaknem napi rendszerességgel szívnak kenderalapú kábítószert marihuánacigaretta vagy hasispipa formájában.
A legutolsó, 2003-as magyarországi reprezentatív felmérés szerint a 18–54 évesek körében a kábítószer-használat előző éves prevalenciája 4,5 százalék, azaz minden huszonkettedik felnőtt használt valamilyen tiltott drogot a vizsgált évben. A leginkább fogyasztott szer hazánkban is a marihuána. A droghasználat különösen a kockázat- és élménykereső fiatalabb korosztályban az elterjedtebb, a Nemzeti Drogfókuszpont 2006-os országjelentése szerint például a nagyvárosi tinédzserek körében a kábítószer-használat éves prevalenciája 13–20 százalék.
Hazánkban tehát félmillióra becsülhető azoknak a száma, akik egy adott évben kipróbálnak, esetleg többször használnak valamilyen illegális szert, ám ezeknek az embereknek csupán a fele lehet havi rendszerességgel fogyasztó. Ha megnézzük két közismerten egészségkárosító legális drog, a dohány és az alkohol fogyasztásának elterjedtségét, azt látjuk, hogy hazánkban a dohányzók száma 2,5 millióra tehető, és alkoholtartalmú italokat több-kevesebb rendszerességgel legalább 5 millióan isznak. A fiatalok közel egynegyede dohányzik vagy iszik. A fentiekből látható, hogy hazánkban a legális drogokat fogyasztók száma mintegy hatszorosa a tiltott drogokat fogyasztók számának. (Az egyik drog fogyasztása természetesen nem zárja ki a másikat.)
Általános jellemző, hogy a drogfogyasztás – ezen belül különösen a marihuánafogyasztás – a fiatalok közt kétszer-háromszor elterjedtebb, mint a felnőttek körében. A New York-i Columbia Egyetem kutatói, Chen és Kandel egyetemista korúakkal indított és 1995-ben közölt klasszikus vizsgálata szerint a legális és az illegális drogok használata a 18–25 éves diákok között a legelterjedtebb és a legintenzívebb. Ezt az életkort meghaladva a fiatal felnőttek drogfogyasztási szokásai a legális és az illegális szerek tekintetében markáns eltérést mutatnak: az alkoholivás továbbra is általános (80 százalék körüli az előző havi prevalencia), a dohányzás már kevésbé elterjedt (úgy 35 százalék az előző havi prevalencia). A marihuánahasználat havi prevalenciája a 40 százalék feletti értékről a harmadára esik, a 30. életévükre pedig a valaha fogyasztók zöme felhagy e tiltott szer fogyasztásával. A kutatók azt is megállapították, hogy aki 20 éves koráig nem kezdi el a drogfogyasztást, az nagy valószínűséggel később sem fogja. Más országokban is hasonló a kép: újabb holland és ausztrál adatok is azt mutatják, hogy a marihuánahasználat a 18–25 éves korosztályra jellemző. A diákévek alatt kialakuló drogfogyasztási szokások tehát a munkába állással és a családalapítással egy időben megváltoznak. Vajon milyen megfontolások késztetik a fiatalokat erre a változtatásra?
Nem jelzik a droghasználat előfordulásáról készült felmérések a fogyasztás egyik fő mellékhatását, a bekövetkező egészségi ártalmakat. Csupán a fogyasztók számát vizsgálják, s nem foglalkoznak az anyagok szervezetbe jutó mennyiségével, azaz a dózissal. Figyelmen kívül hagyják tehát a toxikológiának azt az alapvető szabályát, amelyet Paracelsus, a XVI. századbeli svájci orvos-farmakológus fogalmazott meg röviden: „dózis teszi a mérget”.
Csak becsülhető a forgalomba kerülő kábítószerek mennyisége, az illegalitásból következően. A heroin, a kokain és a marihuána forrásául szolgáló növények termesztése és a várható termés műholdas felvételek, mintavételezéssel párosuló alkalmi helyszíni szemlék, valamint rendőrségi, illetve titkosszolgálati információk alapján akár 90 százalékos pontossággal megbecsülhető. A szintetikus eredetű amfetaminok és ecstasy típusú szerek gyártott mennyiségének becslései főként a gyártáshoz használt kémiai alap- és segédanyagok (prekurzorok) kereskedelmének figyelésén és lefoglalási adatokon alapulnak, de itt a valós és a tényleges értékek közti eltérés akár 30 százalék is lehet. Az összegyűjtött és szakértők által elemzett információk alapján az UNODC rendszeresen ismerteti az egyes kábítószerek így kiszámított termelését, azaz a várható „kínálatot”.
Természetesen jóval pontosabbak a dohánytermékekre vonatkozó termelési és kereskedelmi adatok. Elemzésekhez például az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2002-ben kiadott tanulmánya, a Tobacco Atlas, illetve a vonatkozó magyarországi statisztikák használhatók forrásként. Ugyanilyen pontosan ismert az alkoholos italok országonkénti forgalmazása.
Ha a legális drogok fogyasztásának mértékét, a megvásárolt és minden bizonnyal elfogyasztott szerek mennyiségét, a dózist vetjük össze a tiltott drogoknak az illegális piacra került és nagy valószínűséggel felhasznált mennyiségével, akkor az adatok alapján levonható következtetések egyértelműek: az évszázadok óta széles körben és gyakorlatilag korlátozás nélkül hozzáférhető alkoholnak és dohánynak a fogyasztása nagyságrendekkel nagyobb, mint az illegális, azaz kábítószernek minősülő szereké.
Globális évi átlagban vessük össze a marihuána és a dohány termelését, illetve forgalmazását az adatok alapján. Az UNODC 2006. évi jelentése szerint a világ élvezeti célú kendertermesztése 2005-ben 45 ezer tonna volt. Az évente megtermelt kábítószer-mennyiség és a -fogyasztás szokásos személyi adagjainak ismeretében kiszámítható, hogy világviszonylatban hány szál füves cigit sodorhatnak. A világ népességét hatmilliárdra téve az éves becsült termesztési adatok alapján egy átlagos földlakó „marihuánadózisa” körülbelül egy szál spangli havonta. Ugyanakkor az egyhavi dohányfogyasztás ennek hatvanszorosa, azaz fejenként három doboz cigaretta. (Hazánk éves cigarettaforgalma körülbelül 20 milliárd szál, a füves cigi fogyasztására nincsenek adatok.) Ami az alkoholt illeti: Magyarországon tiszta szeszben számolva fejenként tíz liter alkohol fogy, ami napi adagban kifejezve hozzávetőleg egy deci tömény ital. A példaként említett legális és illegális drogok elfogyasztott adagjai tehát nagyságrendnyi különbséget mutatnak (havi egy spangli áll szemben a havi 60 szál cigarettával, illetve havi három liter töménnyel). A fogyasztás mértékének különbségét egészségügyi, baleseti és kriminológiai kimutatások is tükrözik. A számok alapján tehát a két említett legális drog több kárt okoz, mint a tiltott anyagok együttvéve, de félrevezető lenne pusztán ez alapján megítélni a marihuánafogyasztás egyéni egészségi ártalmait. Nem lehet kijelenteni, hogy az egyén számára a marihuánahasználat kisebb veszélyt jelentene, mint a dohányzás és az alkoholfogyasztás. (A heroin és az ecstasytabletták használatának elterjedtsége és a fent ismertetett módszer szerint becsült társadalmi dózisai alacsonyabbak, mint a marihuánáé, viszont esetükben már egyszeri dózisok is végzetesek lehetnek véletlen vagy szándékos túladagolás, illetve egyéni érzékenység miatt.)
Figyelembe kell venni az egyes drogok egészségi ártalmainak elemzésekor a fogyasztott anyag összdózisát: hányan és mennyit fogyasztottak az adott szerből. Ezért félrevezető a legális és illegális drogok veszélyességének megállapítása pusztán a megbetegedések, a kezelőintézeti adatok, illetve az elhalálozások abszolút számainak egyszerű összevetése alapján. Annak hangoztatása tehát, hogy például a dohányzás miatt évente 25 ezren halnak meg, viszont hazánkban nem tudunk olyanról, aki marihuánatúladagolás miatt vesztette volna az életét, nem visz közelebb a drogfogyasztás valódi egészségi kockázatainak felismeréséhez és megértéséhez, sőt a kábítószer-probléma elkendőzését szolgálja.
A fentiek alapján azt mondhatjuk, hogy egy paradoxonnal állunk szemben: a magyar büntető törvénykönyvben a kábítószerrel való visszaélés egyéni és társadalmi (mellék)hatásait megelőzni hivatott tiltás megakadályozza, hogy az illegális drogok fogyasztásának ártalmai olyan fokúak legyenek, mint egyes legális drogok esetén. Másként fogalmazva: a droghasználat – a drog birtokban tartásán megvalósuló, közvetett – kriminalizálása képes olyan alacsony szinten tartani a fogyasztást, hogy annak súlyos egészségkárosító következményeivel közvetlenül ritkán szembesül a társadalom. Ez a „Btk. 282. paragrafusának csapdája”. (Ne feledjük a média szerepét: egyetlen fatális kimenetelű kábítószeres túladagolásnak hírértéke van, ugyanakkor a dohányzás miatt tüdőrákban elhunyt napi több tucat áldozat csak a halotti bizonyítványokban kerül említésre…)
Hogy a fiatalok túlnyomó többsége semmilyen kábítószert sem próbál ki, a törvényi szigornak is köszönhető. A magyar társadalom marihuánával szembeni elutasító attitűdjét jelzi az is, hogy az Eurobarometer 2006-os közvélemény-kutatása szerint a marihuánafogyasztás legalizálását az unió átlagában a megkérdezettek 26 százaléka támogatná, hazánkban ez a támogatottság csupán 13 százalék. A kérdésben legliberálisabb Hollandiában ez az arány 49 százalék, a „drogmentes társadalom” politikája mellett a mai napig kitartó Svédországban pedig 9 százalék volt.
Az ENSZ 1961-es egységes kábítószer-egyezményének és az 1971-es pszichotropegyezményének alapvető célja, hogy megóvja a társadalom tagjait a kábítószer-fogyasztás egészségkárosító hatásaitól, valamint a kábítószer hatása alatt állók másokat is veszélyeztető magatartásától. A hazai szabályozás ezeken az egyezményeken alapszik.
Az Országgyűlés által 2000 decemberében elfogadott Nemzeti stratégia a kábítószer-probléma visszaszorítására című dokumentum megállapítja: „A kábítószer pusztítja az egyéni akaratot, a családok egységét, a közösségi kohéziót és a társadalmi biztonságot egyaránt. Ellene csak világos, eltökélt és megalapozott együttműködéssel lehet eredményt elérni.” A stratégia négy fő eleme a helyi közösségekre alapozott problémakezelés, a fogyasztásmegelőzést célzó programok, a drogproblémákkal küzdők segítése, kezelése és rehabilitációja, valamint a kínálatcsökkentés. A dokumentum fontos és nélkülözhetetlen elemnek tekinti az állami, munkahelyi és civil szervezetek egészségfejlesztő megelőzőtevékenységét. Lévay Miklós kábítószer-kriminológus tömör megfogalmazásában hazánknak jelenleg ártalomcsökkentő programokat, szolgáltatásokat is tartalmazó racionális, a kábítószer-használat teljes tilalmán alapuló drogpolitikája van.
Ugyanakkor éles társadalmi és szakmai vitákat váltott ki a magyar büntetőjogi szabályozás, illetve ennek közelmúltbeli változásai, különösen a fogyasztás büntethetőségét illetően. Megjegyzendő, hogy hazánkban a kábítószerrel való visszaélés miatt indított eljárásokban tisztán fogyasztói cselekményért egyetlen vádlottat sem ítéltek letöltendő szabadságvesztésre. Ám tény: a kábítószer-probléma kulcsszereplője a fogyasztó. Ezért a büntetéssel fenyegetés és a jogszabályok betartatása nemcsak a kínálati oldalra, azaz a gyártókra és a terjesztőkre irányul, hanem a keresleti oldalra, azaz magukra a fogyasztókra is. Amennyiben a jogszabályok – mint jogi kisegítő eszközök – visszatartanak a fogyasztástól, és megakadályozzák a már egyszer rajtakapott elkövetőt abban, hogy újra kábítószerhez nyúljon, akkor a kriminalizálás eléri egyik fő célját: csökkenti egy egészségkárosító magatartás kialakulását, illetve annak fenntartását. A legális és illegális drogok fogyasztási mértékében kimutatott jelentős különbség feljogosít annak megállapítására, hogy a tiltás eléri a célját: a kábítószer-fogyasztás a társadalom egy szűk csoportjára és azon belül is egy rövid életszakaszra korlátozódik, és megreked a lebukás csekély kockázatával járó kipróbálás vagy alkalmi fogyasztás szintjén. A már beivódott és széles körben elterjedt káros fogyasztási szokások megváltoztatása jóval nehezebb, és szükségszerűen más megközelítést igényel. Természetesen a társadalomnak meg kell találnia a módját, hogy a „megbotlókat felsegítse”, s csak indokolt és végső esetben érvényesítse a törvényekben meghatározott szigort. Bár e tekintetben a jelenlegi magyar jogszabályozás és joggyakorlat nemzetközi mércével mérve is elfogadható, minden olyan törvénymódosítás üdvözlendő, amely várhatóan a droghasználók számának, valamint a fogyasztott drogok mennyiségének a csökkenését eredményezi.