Kaszpi energiacsaták

Vlagyimir Putyin minapi útján rábírta Kazahsztánt és Türkmenisztánt, hogy energiakincsüket ne Oroszországot megkerülve juttassák el a világpiacra. Moszkva ezzel nemcsak Közép-Ázsiában szilárdította meg helyzetét, hanem – sakkot adva az Európa számára alternatív forrást jelentő Nabuccónak – lépéselőnybe került a kaszpi térségben dúló energiacsatában is. A Moszkva kiszorításában reménykedők csalódtak, az általunk megkérdezett szakértők szerint azonban eleve csalóka volt ez a vágy.

2007. 05. 14. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Oroszország számára a kaszpi régió, benne elsősorban Közép-Ázsia főleg azért fontos, hogy erősítse energiapolitikai pozícióit, de legalábbis ez a hagyományosan befolyási övezetében lévő térség ne támasszon konkurenciát számára e téren – húzta alá Martha Brill Olcott, a washingtoni Carnegie Endowment for International Peace Közép-Ázsiával foglalkozó szakértője. Az Egyesült Államok és Európa érdekei nagyrészt egybeesnek, ám mint az amerikai kutató megjegyzi, Washington szemében azért a biztonsági szempontok fontosabbak az energetikaiaknál, míg Európa alapvetően ez utóbbiakra figyel. Martha Brill Olcott szerint azonban az EU nemegyszer túlértékeli az egyes országok által számára nyújtható alternatívát. Az amerikai kutató így egyáltalán nem tartja meglepőnek, hogy Türkmenisztán és Kazahsztán alapvetően Oroszországon át juttatná a világpiacra a gázt, illetve az olajat. Az alternatívaként felmerülő útvonalak legfeljebb hosszú távon lehetnek számukra érdekesek, ám egyelőre üzleti vagy biztonsági okok miatt kizárhatók. A türkmén gázt például egy kis kapacitású csövön ugyan Irán felé is exportálják, ám ez nehezen bővíthető, míg a transzkaszpi vezeték a tenger jogviszonyainak rendezetlensége miatt nem időszerű. Kazahsztán számára is kifizetődőbb a tengizi vezeték bővítésével Novorosszijszkig eljuttatni az olajat, mint tankerekkel a kaszpin át a Baku– Ceyhan vezetékig, vagy szintén Oroszország megkerülésével, de még több „átszállással” Odesszán, Brodin át Lengyelországba.
A szakértő szerint Európa nem igazán érzi át, milyen történelmi szálak kötik Oroszországot e térséghez, de nem figyel eléggé az olyan „apró részletekre”, mint hogy honnan lesz gáz az alternatív vezetékébe. Azerbajdzsán tartalékai önmagukban nem elegendők, s jelentős részben lekötöttek Törökország felé, míg Irán egyelőre nemcsak biztonsági kockázatot jelent, de energiaipara sincs olyan állapotban, hogy felesleges kapacitásai lennének. Ma sokszor még vállalt kötelezettségeit sem képes teljesíteni. Martha Brill Olcott emlékeztet arra is, hogy az EU-tól érezhetően távolodó Törökország nem hagyhatja figyelmen kívül a regionális erőviszonyokat sem, így bizonyos mértékben számolnia kell az orosz érdekekkel. Mindezek üzleti értelemben erősen gyengítik a Nabucco perspektíváit, s a kutató ezt egyelőre nem is tartja reális projektnek. Elsősorban azért, mert nincs bele elég gáz, s ezen a politikusok vágyai sem változtatnak, ez ugyanis geológiai, geográfiai és piaci kérdés is.
Valamivel érezhetőbben változnak az erőviszonyok a Kaszpi-tenger túlpartján. Ez a régió eleve kiemelten fontos Moszkva számára belbiztonsági okokból – hívja fel a figyelmet a kaukázusi térség ismert orosz elemzője, Szergej Markedonov. Az Egyesült Államok és Európa a szakértő szerint gyakran hagyja figyelmen kívül azt a tényt, hogy Oroszország részben maga is kaukázusi állam.
Az Egyesült Államok számára a kaukázusi térség elsősorban stabil hátországot jelent a közel- és közép-keleti játszmákhoz. Washingtonnak tehát bizonyos, az Oroszországgal folytatott energetikai kiszorítósdiban fontos geopolitikai helyzete ellenére sem Grúzia és Azerbajdzsán a fő cél, hanem Irán, Irak és a Közel-Kelet, véli a szakértő. A régiót csak késve felfedező Európának ugyanakkor a legfontosabb a gazdasági tényezők, valamint a konfliktusok távoltartása. Európa az utóbbi időben érezhetően igyekszik kiszélesíteni befolyási övezetét, és önálló szereplőként jelenik meg a Kaukázusban, s immár érdeklődik Közép-Ázsia iránt is, amit Markedonov szerint Oroszország nehezen akar megérteni. Régebben a Fekete-tenger és a Kaukázus térsége lényegében Moszkva és Ankara hitbizománya volt, míg egy ideje új szereplőként megjelent a színen Amerika, majd Európa. Oroszország a térségben egyre többször konfrontálódik az Egyesült Államokkal, az unióval azonban inkább csak a propaganda szintjén ütköznek az érdekei. Alapvetően azért – véli a szakértő –, mert Moszkva lényegében még mindig úgy gondolja, hogy a Kaukázus, s általában a Független Államok Közössége geopolitikai értelemben kizárólag az orosz érdekszférába tartozik. A világ azonban folyton változik. Példa erre, hogy míg egykor Grúzia az orosz birodalmi terjeszkedés hídfője volt a Kaukázusban, addig most Tbiliszi Oroszország visszaszorításában játszik hasonló szerepet. Európa ugyanakkor abban téved óriásit, hogy a demokratizálás megoldja a konfliktusokat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.