Magyarországnak újra közösséggé kell válnia

Első szavam a tiszteleté, a második a köszöneté. Megtisztelve érzem magam, hogy rám bíztátok közösségünk következő két évének irányítását. Köszönöm a felém áradó szeretetet, tiszteletet, bizalmat. Biztosítalak benneteket, hogy ez a szeretet, tisztelet, bizalom kölcsönös. (…) Büszke vagyok arra, hogy méltónak találtatok egy olyan párt vezetésére, amely mára a magyarok utolsó reményét és esélyét testesíti meg. (…)
Ma lassan már minden magyar egyetért abban, hogy ez így nem mehet tovább. Lassan arra is ráébred mindenki, hogy ez magától nem fog megjavulni. Mert a politikának is törvényei vannak, s vastörvény, hogy a dolgok maguktól nem megjavulnak, hanem egyre roszszabbak lesznek. Mindig van lejjebb, mindig van hová süllyedni. (…) Az országot és polgárait a mai, vagyis a régi politika juttatta ide, új politika kell tehát, amely kivezet bennünket innen. Az új többség az új korszak politikájára vár. Nekünk az a dolgunk, hogy ezt megalkossuk. Ám ez nem is olyan egyszerű. Képzeljük el, hogy egyszer egy lámpaoszlop miatt nagy felbolydulás támad az utcán. Valakik le akarják dönteni. Előkerül egy filozófus, aki nem más, mint a középkor szelleme, és skolasztikus filozófus száraz modorában elkezd magyarázni. Mindenekelőtt, testvéreim, vegyük fontolóra, hogy miben áll a világosság értéke. S ekkor némiképp menthető okokból ezt a filozófust leütik. Az emberek mind a lámpaoszlophoz rohannak, tíz perc alatt ledöntik, és ide-oda szaladgálva gratulálnak egymásnak a középkor szellemét félresöprő tettükhöz. Ám, ahogy múlik az idő, kiderül, hogy nem is olyan egyszerű a dolog. Voltak, akik azért döntötték le a lámpaoszlopot, mert villanyvilágítást akartak. Másoknak a vasra volt szükségük. Voltak, akik a sötétséget akarták, mert gonoszak voltak szándékaik. Egyesek azt gondolták, hogy a gázlámpa nem világít eléggé. Mások meg azt, hogy túlságosan is világít. Voltak, akik azért cselekedtek, mert össze akarták zúzni az állam gépezetét, mások meg azért, mert egyszerűen csak össze akartak zúzni valamit. És az éjszakában dúl a háború. És senki sem tudja, ki kit csépel. Így aztán fokozatosan és elkerülhetetlenül ma, holnap vagy holnapután visszatér az a meggyőződés, hogy a filozófusnak végeredményben igaza volt, mert attól függ minden, hogy miben áll a világosság filozófiája. Csakhogy. Amit megvitathattunk volna a gázlámpa alatt, azt most a sötétségben kell megvitatnunk. Ugyanez történt velünk itt Magyarországon az elmúlt években. A régi politikát képviselő hatalom a hazugságaival 2006-ban végképp ledöntötte az igazság lámpaoszlopát. Végképp ránk köszöntött a sötétség, a céltalanság, a következménynélküliség, a reménytelenség és az értelmetlen viták korszaka. Mindenki úgy érzi, ebben a sötétségben bárki, bármit megtehet következmények nélkül.
Az új többség véget akar vetni a sötétség korszakának. Új korszakot akar. A világosság korszakát, világos eszméket, világos célokat és világos politikát. Világos irányt Magyarország jövőjének. S nem pusztán politikai programot vár, hanem új politikai-társadalmi eszmét is kíván. Olyat, amely megmutatja a mélyebb öszszefüggéseket, körülabroncsozza és rendszerbe foglalja a programpontokat. Ma tehát egy új politikai társadalmi eszméről fogok beszélni. (…)
Vajon mit gondolnánk, ha azt látnánk valahol, hogy egy zászlót éppen azok szabdalnak darabokra, akik készek voltak meghalni érte? Először is őrültségnek vélnénk, és meg sem fordulna a fejünkben, hogy éppen ellenkezőleg. Ez egyszerre a legésszerűbb és legmagasztosabb dolog, amit az adott helyzetben tehetnek. Abból a célból teszik, hogy a zászlót megmentsék, megőrizzék és tovább szolgálják. A magyar történelem szolgáltatott példát effajta zászlódarabolásra. Az 1848–49-es szabadságharc leverésekor, mint fegyverletételekkor általában, a zászlókat át kellett adni a győztesnek. A magyar katonák azonban igyekeztek megmenteni a lobogót, amely alatt szolgáltak. Volt, aki elásta, mint a koronaőrök a Szent Koronát, volt, aki a ruhája alatt, derekára csavarva rejtette el, de tény, hogy a magyar honvédség több alakulatánál a zászlót szétvágták, a darabokat szétosztották és kicsempészték. A zászló fontosságáról mindennél beszédesebben vall, mi mindent elkövettek azért, hogy megmentsék. (…) Mindenki úgy gondolta, hogy a zászló olyasmit jelent, ami része az ő életének. Mindenki magánál akarta őrizni, hogy nála vagy éppen gyermekénél legyen, ha eljön az idő. A Hadtörténeti Múzeumban ma is látható az egyik honvéd zászlóalj zászlajának középső része. Egy százados naplójából tudjuk, legféltettebb ereklyéje éppen ennek a zászlónak a közepe volt, amit mindvégig megőrzött bekeretezve szobája falán. Harminc év elteltével tért haza a száműzetésből, és visszahozta az ereklyét. Ez egész életében a hazát, a szabadságharc ügyét és talán az élet értelmét is jelentette. (…) A zászló a nemzet közös akaratát jelzi. A történet azt bizonyítja, hogy mindenkinek van egy darabka zászlója. Mindenki birtokol egy darabot az országból, és az ország nagy céljai csak az emberek kis céljaiból állhatnak össze. Kell egy zászló, amely hordozza azokat az erkölcsi értékeket, amelyekre mindenki fölnézhet, és amely utat mutat. (…)
A mai politika nem képes közös értékeket és közös célokat írni a magyar zászlóra. (…) Márpedig üres zászló alá nem lehet fölsorakozni. A mai kormánypolitika elavult dogmákra és tabukra épül. Ez az oka annak, hogy ma gyönge Magyarországot látunk magunk körül. De mindez nem jelenti azt, hogy minden és mindenki gyönge Magyarországon. Ezt az elgyöngült országot ma is az emberek viszik a hátukon. A reggel korán kelő, a mindennapi nehézségekkel szembenéző, munkát végző vállalkozó, tanító, alkotó, gyógyító, földművelő emberek. (…)
Magyarország a közelmúltban túl sokszor mondott le elérhető célokról. Túl sokat tűrt. Ezen változtatnunk kell. Valójában nem a magyarok, hanem a vezetői azok, akik lemondtak és ma is lemondanak arról, hogy mást akarjanak Magyarország számára, mint csupán egy kisszerű sorsot. (…) De sokan vagyunk Magyarországon, akiknek lételeme a cselekvés. Az elfojtott energiákat, a téli álmukat alvó késztetéseket Magyarország és a magyarok szolgálatába kell állítani. Ezért újra és újra, ha kell századszor is, minden rendelkezésemre álló eszközzel arra fogom buzdítani a magyar embereket, hogy mondjunk le végre a lemondásról. (…) Én még sem politikusként, sem magánemberként nem mondtam le a rendszerváltáskor kitűzött álmunkról, hogy Magyarország erős, kiváló és tiszteletre méltó ország legyen. Olyan ország, ahol az emberhez méltó siker nem kevesek kiváltsága, hanem mindannyiunké. Nem mondtam le az álmunkról, hogy a magyarok egyszer büszkék legyenek Magyarországra.
Azt tartom a legfőbb hivatásnak, a minden mást megelőző küldetésnek, hogy ismét olyan tartalmat adjunk a magyar zászlónak, amely mögé az egész nemzet fölsorakozhat, és közösen megteremtheti az erős Magyarországot. Ha a zászlóra ismét fölírjuk közös céljainkat, ha majd ismét utat mutat, ha majd ismét rávarrják mindazt, ami szép és felemelő a magyarok jellemében, ha majd lesz miért felnézni rá, akkor fognak mögé fölsorakozni újra az emberek. Akkor újra közösség lesz a magyarokból, és meggyőződésem szerint annak, hogy Magyarország megerősödjön, és erős országként sikeresen teljesíthesse a saját maga számára kitűzött céljait, első számú föltétele, hogy újra közösséggé váljon. Abból kell tehát kiindulnunk, hogy egy Magyarország van. Ez az egy Magyarország mindanynyiunké. Mindenkinél ott van valahol a zászlónk egy szelete, ami azt jelenti, hogy mindenkinek van egy saját kis Magyarországa. Ezekből a mindannyiunk szívében őrzött kis darabokból alkothatjuk meg együtt azt az országot, amelyre aztán mindannyian büszkék lehetünk.
(…) Magyarországon a kormánypolitikával szemben már létrejött az új többség. (…) Az új többség koalíciójának eszmei alapjául mi a kölcsönös felelősségvállalást kínáljuk. A kölcsönös felelősségvállalás olyan társadalmi szervező elv, amely képes magasabb rendű tartós és megbízható egyezségek megteremtésére az emberek között. Mi az új a kölcsönös felelősségvállalás elvében? Az, hogy végre világossá teszi, mi a különbség a társadalmiasság és a versenyképesség között. Hogy megmutatja, pontosan hol vannak a határai a piaci logikának, és választ ad arra a kérdésre, hogy a piac határain túl milyen alapelvre kell építenünk a magyar társadalmat. (…) A piac mindenhatóságának elvét valló rendszernek nem az a veszélye, hogy túl modern, és ezért esetleg eltévedünk benne, hanem az, hogy ósdi és korhadt, ezért hamarosan ránk omlik. (…) Reformálni eredetileg annyit tesz, mint átalakítani. Senki sem vitathatja, az is átalakításnak nevezhető, ha egy autót, ami már nem működik igazán, jól ripityára törünk egy nagy kalapáccsal. Ennyiben reformnak nevezhető, amit a kormány az egészségüggyel, az oktatással és a közigazgatással művel. Módszeresen szétver mindent. Apró szilánkokra. Kétségtelen, egyik sem működött tökéletesen. Sőt, némelyik rosszul működött. De legalább még működött valahogy. Most a reform jegyében sikerül elérni, hogy hovatovább egyáltalán ne működjenek többé. Ez a reformnak nevezett tragikomédia csúfosabban bukott meg, mint az Európa-bajnoki pályázat. Barátaim, az új többség nem akar több csúfos bukást, nem akar több kudarcot. (…) Nem hiszünk az úgynevezett láthatatlan kezekben, amelyek állítólag működtetik a piacot. Mert mi pontosan tudjuk, hogy minden piacon egyetlen láthatatlan kéz működik, és az mindig a tolvaj keze. És mi nem bízzuk a társadalmat tolvajokra, mert lúzerek azért nem vagyunk! (…)
Nagy bajban van az ország. Ezt már mindenki elismeri. Csakhogy a kormány azt mondja, hogy a bajt el kell szenvedni. Meg sem kell próbálni legyőzni. Úgyse lehet. Nincs más út, mint valahogy túlélni. Mi ezzel szemben azt mondjuk: elég ebből a szánalmas és gyámoltalan hozzáállásból! Igenis le tudjuk győzni a bajt. A baj legyőzhető, az adósság, a hiány növekedési politikával igenis orvosolható. (…)
A dogmatikusok nem látják, hogy a mezőgazdaság a jövő ágazata. A falu a jövő életmódja. Hogy a holnap egyik fő kérdése az élelmiszerek minőségének és biztonságának kérdése lesz mindannyiunk számára. (…) A vidéken, falun lakók, a kertjüket, földjeiket művelők, a földből élő gazdák nem csupán azok az emberek, akik megtermelik mindannyiunk számára az élelmiszereket. Ők mélyen gyökerező hagyomány örökösei. Az európai kultúra gyökerei a földben, a föld szeretetében és tiszteletében gyökereznek. (…) Semmi értelme arra biztatni az embereket, hogy alvó- és külvárosokba húzódjanak családjukkal, és naponta órákat fordítsanak életükből arra, hogy eljussanak a kenyeret jelentő munkahelyükre, miközben félmegyényi területek maradnak fiatalok és munkáskéz nélkül. A mi politikánknak azt kell lehetővé tennie, hogy ha akarnak, minél többen térhessenek vissza oda, ahol őseik éltek évszázadokon keresztül.
(…) A kölcsönös felelősségvállalás elvére épülő politika voltaképpen polgári értékeket képviselő, új plebejus politika. Gondoljatok arra, Magyarország a történelme során mindig akkor volt sikeres, amikor az ország vezetői plebejus politikát folytattak, tehát szűkítették vagy épp eltörölték a kiváltságokat. (…) Az erős Magyarország nem nemzeti minimumot akar. Mert minimummal nem lehet megélni. Csak túlélni. Az erős Magyarországnak nemzeti maximum kell. Az erős Magyarország hisz a szabad piacban. Hisz a szabad kereskedelemben, és hisz a szabad és tisztességes versenyben. Monopóliumok helyett valódi tisztességes versenyt teremt. (…)
A jobboldal is új korszak előtt áll. Új korszak előtt, egyben húsz év óta legnagyobb lehetősége előtt is. Ideje, hogy ezt megértsük. A mögöttünk hagyott húsz év után ismét megadatott lehetőséget csak egy egységes jobboldal tudja beváltani a történelem pultjánál, ezért én az egységben hiszek és az egység elnöke leszek. (…) A jobboldal az erős Magyarország pártján áll. Tehát neki magának is erősnek kell lennie. És a jobboldal ma erős is. Igen, a mi szövetségünk a legnagyobb közéleti szellemi közösség Magyarországon. (…) Mi mindig tudjuk, küldetésünk van. Mi nem csak magunkért küzdünk. Barátaim, mi a zászlóért küzdünk, vagyis nem azok ellen, akik velünk szemben állnak, hanem azokért, akik mögöttünk sorakoznak. Mi értékeket őrzünk, és új értékeket alkotunk. Így alkottunk meg a diákhitelt, a Széchenyi-tervet, az otthonteremtési támogatást, a magyarigazolványt, a Nemzeti Színházat, a Párkány-hidat, az erdélyi magyar egyetemet, a Terror Házát, az önálló gazdasági minisztériumot, és így növeltük több mint duplájára a minimálbért. (…) Erősek vagyunk, mert ez a közösség, ez a párt mindenért megdolgozott, amit elért és amije van. Mi tudjuk, mi a munka. Mi tudjuk, mi az érdem, a teljesítmény. Mi nem kaptunk másoktól elvett vagyont. Mi nem örököltünk a pártállamtól semmit. Se vagyont, se médiát, se hálózatot, se titkosszolgálati kapcsolatokat. Mi azért vagyunk erősek, mert senkit sem hagyunk az út szélén. Erősek vagyunk, és ideje, hogy ellenfeleink is belássák. Belőlünk nem lehet kiszorítani a szuszt. (…)
Ma a jobboldal élete legnagyobb lehetősége előtt áll, mert betöltheti küldetését. A történelmi lehetőség azt jelenti, hogy történelmi méretű bizalom árad felénk. Küldetésünk az, hogy a magyar politikában soha nem látott erejű bizalmat, az ország, az állam irányítása révén valóságos erővé, Magyarországot felemelő valóságos erővé alakítsuk. (…) Napról napra közelebb lép hozzánk az igazi győzelem lehetősége. Bármikor is érkezzék el a következő választás napja, most azt a lehetőséget kínálja fel a sors, hogy azon a napon minden idők legerősebb Fidesze álljon szemben minden idők leggyengébb MSZP-jével. Mit kell tehát tennünk a közeli jövőben? Mindenekelőtt vissza kell adnunk az emberek jogát, hogy a saját sorsukról dönteni tudjanak, és vissza kell adnunk a hitüket, hogy van értelme élni e jogukkal. Hiszen létezik egy jobb Magyarország, létezik olyan politika, amely valóban jobb életet hoz létre ebben az országban. Az emberek jogát a népszavazással, a hitét pedig az új politikával adhatjuk vissza. (…) A jobboldal évek óta visszatérő problémája, hogy nem tudja politikai küldetését világosan és meggyőzően kifejteni minden választóhoz. De ennek oka nem küldetéshiány. Sokkal inkább az, túl a nyilvánosságban uralkodó szellemi arányokon, hogy a jelenleg uralkodó elvrendszerben, amely vitakeret is egyben, a jobboldal nem tudja hitelesen megfogalmazni a küldetését. Mert ez régi és hamis, az ellenfél által felállított elvrendszer. Mintha egy fizikus a newtoni rendszerben próbálná megmagyarázni, mi az a kvantum. Ezért új, korszerű elvrendszert kell fölállítanunk, amelyben képesek leszünk az emberek számára világosan megfogalmazni a politikánkat. S erre keresve sem találhatnánk jobb alkalmat, mint a népszavazás.
Ahhoz a nemzedékhez tartozom, amely részt vett a kommunizmussal szembeni ellenállásban, de eredetileg nem politikusi pályára készült. De volt egy álma arról, hogy szabad és erős országban szeretne élni. Nem idegenek által megszállt, gyenge országban. Engem ez az álom vitt a politikai pályára. (…) Tizenhét évvel ezelőtt megnyílt az út a szabadság felé. Akkor azt hittem, hamarosan megvalósulhat az álmom másik része is. És Magyarországot néhány éven belül erős és büszke országgá tesszük. Az meg sem fordult a fejemben, hogy tizenhét évvel később még mindig gyönge országban fogok élni, amelyik alig-alig emlékeztet arra a Magyarországra, amelynek a képét, eszméjét és zászlaját magamban hordozom. Akárhogy is jutottunk ide, ebbe én nem fogok beletörődni, és én nem fogom feladni. Hívni fogok mindenkit, el fogom mondani mindenkinek, hogy mindenkit hív és mindenkit vár az új többség. Azokat is, akik lépre mentek. Akiket félrevezettek, becsaptak és kihasználtak. Ez a nemzet és ez az ország a mi hazánk. Meg kell tennünk érte mindent, ami tőlünk telik, nekünk azoknak kell lennünk, akik nem futnak el. Azoknak kell lennünk, akik maradnak. És, barátaim, engem mindig meg fogtok találni. A sikerben, a bajban, az örömben és a munkában. Fent vagy lent, de engem mindig meg fogtok találni. Hiszem, hogy azok a legszentebb dolgok, amelyekből mindenkinek csak egy van: az élete, az édesanyja, a hazája, a becsülete. Egy hazánk van, egy becsületünk. Vállaljuk hát a felelősséget egymásért és a hazánkért. Illesszük össze a zászlónkat, s a zászlónk alatt fölsorakozva kezdjük el az erős Magyarország felépítésének kemény munkáját! Ez becsületbeli ügy. Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!

(Rövidített, szerkesztett változat)