Képzeld el, kedves olvasó, hogy hazánkban a piacvezető üdítőt Bambinak hívják! Ne nézd a naptárt, nem 1962-t írunk, a hónap slágere nem a Pancsoló kislány! A Bambi a maga klasszikus csatos üvegében, az összehasonlíthatatlan aromájú – korabeli pletykák szerint kátrányból készült – lé vezeti az eladási statisztikákat, többet adnak el belőle, mint a Coca és a Pepsi minden termékéből. Hagymázas gondolat, nem?
Vagy képzeld azt, hogy az ország összes multiplexében a Gyula vitéz télen-nyáron című fekete-fehér kalandfilmet vetítik hatalmas sikerrel. A New York-i szinglik szexuális szorongattatásai vagy a halálosztó hollywoodi hősök történetei csak a futottak még kategóriájában szerepelnek. Tiszta őrült, akinek ilyen eszébe jut…
Kapaszkodj meg: a fenti lehetőségekhez hajszálnyira hasonló eset megtörtént a szomszédunkban: a Kofola névre hallgató ital Szlovákiában a „kólaízű üdítők piacán” 29,7 százalékos részt hasított ki magának, és 10 százalékponttal vezet a Coca-Cola előtt. Ráadásul piacvezető lett Csehországban is, vagyis a műkóla megtette azt, amiről a politikusok legfeljebb álmodnak: újraegyesítette Csehszlovákiát.
Mi ez a csodalé, amely meghátrálásra késztette a globális nagyvállalat mintapéldányát? És főként: miért dobtak egykor piacra a vasfüggöny mögött, a szocialista tábor betonkemény bástyájának számító, a második világháborúban győztes, szovjetbarát államban egy kólautánzatot?
Az első kézenfekvő válasz az, hogy azért, mert a vasfüggöny mögött is tudták, hogy mi az a Coca-Cola. Mármint hogy az egyszerű polgárok tudták, különben az elvtársak nem törték volna a fejüket a szocialista változat kidolgozásán. Persze hogy tudták: ha máshonnan nem, hát a pártlap vezércikkeiből. Magyarországon például a külföldre nem járó, disszidens rokonsággal nem rendelkező kartársak és szaktársak úgy értesülhettek a létezéséről, hogy kemény dörgedelmeket voltak kénytelenek olvasni a néplapban a „rothadó kapitalizmus bűzhödt mocsárlevéről”.
A hatvanas éveket írták, túl a magyar ’56 megrázkódtatásán, de még innen a csehszlovák ’68 bársonyos forradalmán. A vasfüggöny túloldalán csendben rothadt a kapitalizmus: kibékültek a németek és a franciák, megkezdődött az európai gazdasági egyesülés folyamata, a háború utáni prosperitásnak köszönhetően a gazdasági növekedés hosszú esztendőkön át meghaladta a 10 százalékot a Nyugat jó néhány országában. Ezekben az években, évtizedekben halmozták fel azt a vagyont, amelynek köszönhetően aztán generációkon keresztül – napjainkig – létbiztonság, magas életszínvonal, neonfényben úszó nagyvárosok mutattak követendő utat a szocialista tábor országainak.
Ilyen körülmények között, a távlatos szocializmus állapotában dönthetett úgy egy pártkorifeus a hatvanas évek eleji Csehszlovákiában, hogy ha már olyan nagyon odavannak Amerikában meg Nyugat-Európában a kóláért, adjon a népi demokrácia kólát a tömegeknek.
Ha pedig a párt kimondta, hogy ki kell fejleszteni a népi kólát, akkor a népi demokratikus csehszlovák ipar ennek engedelmeskedett: a Galena gyógyszergyár 14-féle gyógynövényből és gyümölcssűrítményből, cukor és koffein hozzáadásával előállította a Kofolát.
A címke nélküli üvegpalackba töltött, pusztán a fémkupakra nyomott névvel megkülönböztetett ital sikerre volt ítélve. A következő évtizedekben, egészen a rendszerváltás előtti időkig az üdítő egyedüli kólaként hatalmas ismertségre és forgalomra tett szert a csehszlovák boltokban és vendéglátóhelyeken. Aztán jött a rendszerváltás, amely készületlenül érte az üdítőgyárat: az „ellátási feladat” szemléletről kellett volna átállnia a piaci marketingre. Eközben megjelentek a multik, és beindultak a kisipari vállalkozások is: a kilencvenes évek közepére a szlovák piacról szinte eltűnt a Kofola, helyén, mint a többi átalakuló országban, az eladásokat a Coca, a Pepsi és az olcsó, „no name” gyártók uralták.
Ám ekkor bekövetkezett a „cseszkó kóla” feltámadása: a népi demokratikus kóla a tulajdonos-, formátum- és marketingszemlélet-váltás után a 2000-es évek közepére piacvezető lett Szlovákiában, majd saját hazájában is, Csehországban. A Kofola azóta Lengyelországban is megvetette a lábát, és néhány napja hazánkban is kapható.
A Kofola, amelyet „kólaízű üdítőként” határoztak meg, nem kokacserje-aromából készül, kevés benne a cukor és a koffein. Vagyis többé-kevésbé mindaz hiányzik belőle, amitől valaha kóla volt a kóla – merthogy immár az amerikai vásárlók egészségének érdekében a Cocából és a Pepsiből is kivontak mindent, ami hat. A Kofola forgalmazói hangsúlyozták, hogy nincs benne tudatmódosító szer – merthogy a propaganda úgy szólt: a kapitalista üdítők tartalmaznak ilyesmit. (Emlékeznek a
Coca-Cola-mámorra?) Bár csöndesen megjegyezzük, az észak-atlanti térség társadalmaiban a tartós jólét és a magas életszínvonal hatékonyabb eszköz a tudat módosítására, mint a kóla…
Ami pedig a hatvanas évek népi demokratikus műkóláját illeti, akkor és ott nem alkalmaztak ilyen körmönfont megoldásokat a tömegek tudatának formálására. Arra megvoltak a jól bevált népi demokratikus eszközök: például a testvéri tankok, amelyek feldübörögtek 1956-ban Magyarországon és 1968-ban Csehszlovákiában. A szlovák kóla tehát magában hordozza a huszadik század második felének közép-európai történelmét. Talán ettől olyan kesernyés, olyan fura, olyan egyedi az íze. És talán ebben rejlik sikere is: a fogyasztók minden jel szerint értékelik, hogy ez a kóla az övék.
origo.hu
Napi balfék: Magyar Péter újabb árulót talált!
