Zsákutcában az RMDSZ

Rövid időn belül immár a második meghatározó határon túli magyar szervezet élén történt személyi változás. A felvidéki Magyar Koalíció Pártja (MKP) után a vajdasági magyarság évek óta legbefolyásosabb pártjának vezetése érezte úgy, váltásra van szükség. Kasza József tizenkét év után mondott le az elnöki pozícióról, s tény: a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) sokkal zökkenőmentesebben és elegánsabban tudta megvalósítani azt a személycserét, amely az MKP esetében némi tányércsörömpölés kíséretében történt meg. Pásztor István új VMSZ-elnök – akárcsak Csáky Pál Pozsonyban – egyszerre képviseli a váltást, valamint a folytonosságot. Régi motoros a Balkán sűrűjében utat kereső délvidéki politikában, de az olykor indulatoktól is átitatott improvizációkkal élő Kasza vezetési stílusával ellentétben Pásztort mérsékelt, kiegyensúlyozott politikusként tartják számon. Utóbbi tulajdonságok azonban elvszerűséggel és a mai Szerbiában elengedhetetlenül fontos határozottsággal párosulnak. „A VMSZ-t, az egész vajdasági magyarságot, magyar politikumot az utóbbi 17-18 évben az identitás megőrzését biztosító kérdéseknek a fókuszba helyezése jellemezte. (…) E kérdések mellé – nem ezek helyett, s nem ezek elé – kell felsorakoztatni olyan kérdéseket, amelyek bővítenék a VMSZ politizálásának tartalmi palettáját. Arra gondolok, amit nemes egyszerűséggel életszerű kérdéseknek szoktak nevezni. Tehát a befektetések vonzása, a munkahelyteremtés azokon a területeken, ahol érdekeltek vagyunk, az állami szférában történő magyar alkalmazás kérdése, az életkörülmények javítása, az egészségügyi háló erősítése. Ezeket a kérdéseket tovább már nem lehet megkerülni” – fogalmazott lapunknak adott interjújában Pásztor István.
A legutóbbi szerbiai választásokon mintegy ötvenezer magyar szavazó szerb pártra adta a voksát. Nyilván részben ez az oka Kasza távozásának is. A döntő ok azonban, amiért az – egyébként már korábban is tapasztalt – „átszavazás” történt, abban keresendő, hogy a délvidéki magyarok egyre kevésbé érezték „jövedelmezőnek” magyarságukat. Bár első hallásra a megállapítás mellbevágónak tűnik, nem szabad elfelejteni a vajdasági magyar közösség súlyos anyagi, megélhetési gondjait. A délszláv háború egy prosperáló tartományt és közösséget küldött egyszerre padlóra. Ráadásul a gazdasági életben tapasztalható megkülönböztető rendelkezések – közöttük a diszkriminatív adó- és felvásárlási intézkedések – nagymértékben sújtották a mezőgazdaságot, a falusi magyar lakosságot, amely az alacsony terményárak, az elöregedő géppark és az állandóan növekvő termelési költségek, valamint a szinte állandósuló üzemanyag- és áramhiány miatt jórészt felélte tartalékait. Kimutatások bizonyítják, hogy az állam a fejlesztési tervekből kihagyja Közép-Bácska magyarlakta területeit. Természetesen e gondokra is orvosság lehet az autonómia, csakhogy annak elérése aligha fog egyik napról a másikra megtörténni, megvalósulásáig a jobb megélhetés biztosításán kell dolgozniuk a magyar érdekképviseletet felvállaló pártoknak. A szépen megfogalmazott célok, álmok ma már nem hoznak szavazatokat. Tizenhét év negatív tapasztalat után ez korántsem meglepő. Úgy tűnik, a kialakult helyzetet tökéletesen ismerte fel Pásztor István. Közelebb az emberekhez, a szavazók problémáihoz – a délvidéki jelszó szinte azonos a felvidéki tervekkel. Csáky Pál, az új MKP-elnök lapunknak azt nyilatkozta, a jövőben a párt jobban összpontosít az Európai Néppárt által is vallott szociális piacgazdaságra és társadalmi szolidaritásra, mert ezek az igazi konzervatív és kereszténydemokrata értékek. „Nyilvánvaló, hogy a legjobb szociális politika a munkahelyteremtő, stabilan növekvő gazdaság, de vannak olyan rétegek, amelyek esetében az első lépés megtételéhez segítséget kell nyújtani” – fogalmazott.
A frissen meghatározott vajdasági és felvidéki tervek közötti párhuzam egyértelmű.
De mi történik eközben a legnagyobb határon túli magyar szervezet, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) háza táján? A márciusi kongresszuson Markó Bélát ellenjelölt nélkül választották újra. Mint az eseményen részt vevő egyik küldött fogalmazott, az aradi rendezvény legizgalmasabb pillanata az volt, amikor a jelenlévők a késő esti órákban végre megrohamozhatták a roskadásig megpakolt büféasztalt. Pedig ha valahol, akkor az RMDSZ-nél valóban lett volna elég ok nemcsak személyi, de politikai váltásra is. A szövetség vesztett szavazóiból a 2004-es választásokon, ennél azonban sokkal súlyosabb, hogy egyetlen lényeges eredményt sem tudott elérni az utóbbi két és fél esztendőben, holott teljes gőzzel részt vett a bukaresti kormányzásban, s Markó Béla pártelnök révén miniszterelnök-helyettesi poszttal is büszkélkedhetett. Elmozdulás sem történt a kulturális autonómia kereteit szabályozó kisebbségi törvénytervezet ügyében, a két székelyek lakta megye elmaradottsága pedig Erdély egészéhez képest egyre szembetűnőbb. A politikai tetszhalottként működő RMDSZ érezhető válságba került, hiszen román partnerei a tízéves tapasztalatra alapozva mostanra felismerték: a Markó vezette szövetség akkor sem lép ki a kormányból, ha semmibe veszik az általa megfogalmazott célokat. A légüres térből most egy olyan döntéssel igyekeznek kilépni Markóék, amely hosszú időre kihúzhatja alóluk a politikai szőnyeget Bukarestben. Az RMDSZ nyílt sisakkal szállt be a Ion Iliescu exelnök és Adrian Nastase volt kormányfő posztkommunistái által vezetett államfőellenes offenzívába. A sértett liberálisok pálfordulásával, valamint a szélsőséges Nagy-Románia Párt lelkes támogatásával működésbe lépett gépezet mozgatórugója nem más, mint a jelenlegi pozíciók megőrzése a rendkívüli népszerűségnek örvendő, hangsúlyosan antikommunista Traian Basescu köztársasági elnök és az őt támogató demokraták ellehetetlenítésével.
Markóék többszörösen is elszámították magukat. Egyrészt döntésük ellentmond annak az Európai Néppártnak (EPP) a véleményének (az EPP támogatja Basescut), amelynek frakcióját erősítik Brüsszelben. Másrészt az RMDSZ szembemegy a Basescuval szimpatizáló romániai társadalom (beleértve a magyarokat) többségével. Harmadrészt rövidesen a vesztes oldalra kerülhet, hiszen az államfő várhatóan győztesen kerül ki a népszavazásból. Markóék nagyon egyszerűen elkerülhették volna e kényes szituációt, ha semleges álláspontot foglalnak el a belpolitikai csetepatéban. Így viszont legalábbis furcsa az a sértődöttség, amellyel egyes politikusaik szennyesének kiteregetésére reagálnak. Basescuék korrupcióval vádolják Markó Bélát, Nagy Zsolt informatikai és távközlési minisztert, s célpontba kerül az a Verestóy Attila szenátor is, akinek kétes üzleti ügyeiről már egy évtizede csámcsog az egész Székelyföld. Ami pedig az RMDSZ jelenlegi koalíciós társát, a posztkommunistákkal lepaktáló Nemzeti Liberális Pártot illeti, e formáció politikusa az a Leonard Orban, aki az Európai Bizottság többnyelvűségért felelő biztosaként hallani sem akar a kolozsvári Babes–Bolyai Egyetemről, ahol annak ellenére sem lehet magyar táblákat elhelyezni, hogy a felsőoktatási intézmény háromnyelvű, multikulturális jellegével kérkedik.
Vajon mi kell még az RMDSZ-nek az elhibázott politika felismeréséhez?