Több mint huszonöt évig dolgozott a BBC magyar osztályán az Angliában élő Kanocz István, akit életformája és munkája révén ma sem hagynak hidegen az itteni események. Nemrégiben a HIPA (az itt dolgozó külföldi újságírókat tömörítő szervezet) rendezvényén vett részt. Ennek részeként az úgynevezett több-biztosítós modell hazai bevezetésének szükségességéről tartott előadást Mihályi Péter ismert közgazdász, az SZDSZ egészségügyi reformjának egyik kidolgozója. Ön hogyan látta, milyen volt az előadás fogadtatása?
– Finoman szólva meglehetősen vegyes. Ha az ember tudósítóként ilyen hosszú ideje kísérhette figyelemmel egy ország állapotát, óhatatlan, hogy a társadalmi folyamatok, változások, főleg, ha azok negatív hatásokkal járnak, érzékenyen érintik. Már 1991 és 1992 között megdöbbentem annak a kezdetén, ahogyan Magyarországon az olyan alapvető állami szolgáltatásokat, mint például a víz, a csatornázás, az áramellátás, külföldi tulajdonosok kezére adták. Vannak olyan területek, ahol a privát szféra jól működik, viszont Angliában is számos példa van arra, hogy egyes közszolgáltatásokban az állam jobb gazda volt.
– Mire gondol?
– A magánkézbe adott vasutak minőségének romlására, működési zavaraira például. Az az itt hangoztatott szlogen is hamis, hogy ha az alapvető szolgáltatásokban – például az áramellátás területén – több társaság versenyez, a vevő, az állampolgár jól jár. Az én hétköznapi tapasztalatom, hogy a cégek úgy alakítják egymás között a játékszabályokat, hogy az árkülönbségek szinte elenyészők…
– Az utóbbi másfél évtizedet tekintve miként érzékelte, gazdaságilag, morálisan milyen irányba haladunk?
– Az összbenyomásom az, hogy a nyolcvanas évek végének reményteli közhangulata után ma apatikus, megfáradt hangulat van. Gyakorlatilag befejeződött az ország kiárusítása. Illetve van még egy jelentős falat. Az emberek élete, a gyógyuláshoz való jog. Ennek a semmihez sem hasonlító értéknek a megszerzéséért folyik most a harc. Ezt erőltetik az SZDSZ szakpolitikusai, egyesek kíméletlen pragmatizmusból, meggyőződésből, mások érdekből. Egy ilyen hosszú szakmai karrier alatt, ami mögöttem van, nemcsak az ismeretanyag, tapasztalat halmozódik, de a közéleti emberek színeváltozásai is jól nyomon követhetők. Nem egy esetben fedeztem fel, hogy azoknak a személyeknek az utódai akarják végrehajtani a magyar népet hátrányosan érintő gazdasági intézkedéseket, akiknek a szülei annak idején habzó szájjal agitáltak a magántulajdon államosításáért.
– Miért baj ez? Új korszak, új generáció…
– A baj az érzéketlenségük, hogy egy lecsupaszított, szegény országban és a már kudarcos nyugati tapasztalatok teljes figyelmen kívül hagyásával teszik mindezt.
– Ez csak az ön meglátása, vagy más külföldi kollégái is érzékelik e kettősséget?
– Éppen a társadalombiztosítási átalakítás témájában tartott előadás volt az a pont, ahol ez nyíltan kibukott. Amikor Mihályi Péter a több-biztosítós modell magyarországi bevezetésének szükségességéről s előnyeiről beszélt, az egyik amerikai tudósító nekiszegezte a kérdést: vajon tisztában van-e azzal, hogy milyen feszítő társadalmi gondot jelent mindez az Egyesült Államokban? Például hogy a magánbiztosítók felfalják az állami vagyon jelentős részét, és negyvenmillió embernek semmiféle egészségügyi biztosítása nincs, mert nem tudja azt megfizetni. S ez csak egyetlen figyelmeztető jelzés a sok közül. Nemcsak az említett amerikai kolléga rökönyödött meg azon, hogy a másutt már kritikus helyzeteket teremtő biztosítási modellt a jelenlegi kormány egyes szakértői, bizonyos gazdasági csoportok és a mögöttük álló befektetői körök mindenáron rá akarják erőltetni a magyar társadalomra. Tudott az is, hogy például egy hosszan tartó súlyos betegség, amely külön kockázatot jelent a magántársaságoknak, s ezért rendkívül sokat kell fizetni, gyakran családok teljes anyagi tönkremenésével jár. Sajnos arra is van példa, hogy jól működő, közepes cégek, családi vállalkozások kerülnek padlóra, ha a tulajdonos megbetegszik, s a gyógyítása igen költséges vagy hosszabb ideig tart a kezelése. Úgy tűnik, a több-biztosítós modellt szorgalmazók egy percig sem gondolnak arra, hogy a társadalom egyes rétegei között eddig is meglévő jelentős különbségek ezáltal tovább fognak mélyülni. Ahol már ismerik e biztosítótársaságok szemléletét és profitérdekeltségét, átlátják, hogy a társadalom középosztályának, a leszakadóknak meg a szegényeknek a sorsa e szempontból is megpecsételődik. Megmenthető emberek halála következik be azért, mert nem tudják megfizetni majd azt a kezelést, amire szükségük van.
– Ön szerint tehát a rendszer tragédiákhoz vezethet?
– Sok család néz majd szembe azzal a morális és anyagi kérdéssel: hagyják-e a hozzátartozójukat meghalni, vagy fizetnek és tönkremennek? A profitérdekeltség miatt a magánbiztosítók elsősorban az egészséges, fiatal korosztályokra „vadásznak”, akik várhatóan hosszú ideig fizetik a járulékokat és akiknél kicsi a betegségek kockázata. Ám ahogy ennek az életszakasznak vége van, úgy emelik a biztosítási díjakat, amire kezdetben senki sem szokott gondolni. A „szabad versenyes” modell propagandistái előszeretettel hozzák fel pozitív példaként, hogy az úgynevezett több-biztosítós rendszereknek milyen hagyományaik vannak Európa egyes országaiban. Igen ám, de azt elfelejtik hozzátenni, hogy ezek inkább világnézeti alapon szerveződő, protestáns, katolikus vagy szocialista szellemiségű közösségeket kiszolgáló biztosítótársaságok. S bár nyilvánvalóan itt is fontos a pénzügyi egyensúly, a közöttük lévő versengést nem a maximálisan elérhető profit szabta meg. Lényeges eleme ezeknek, hogy a különböző társaságoknál biztosított személyek nagyjából egyforma színvonalú ellátást kapnak. A kapitalizmus őshazájában, Angliában állami egészségügyi rendszer működik, amelynek következtében szavai szerint mindenki biztosítva van azáltal, hogy létezik. Ha pedig betegek, akkor kezelik őket. Igaz, mindennek a peremén ott van a magánbiztosítók rendszere a magasabb jövedelemmel rendelkezőknek. Bizonyos területeken – például a fogászatban – hozzájárulást kell fizetni, a kórházak nem választhatók szabadon, s aki különleges ellátást igényel, annak száz százalékban meg kell azt fizetnie. E területen is adódnak gondok, feszültségek, amelyek napirenden vannak a brit sajtóban. Például az állami kórházakban hosszú várólisták vannak.
– Ezek után tudna-e egyetlen olyan, az átlagember számára kedvező érvet említeni, ami a több-biztosítós egészségügyi rendszer mellett szól?
– Komoly érvet még nem hallottam mellette.
– Közgazdasági szempontból sem?
– Gazdaságilag bizonyított, hogy a több-biztosítós rendszer az államnak és polgárainak sokkal többe kerül, mint az általános biztosítás. Lecsupaszítva arról van szó, hogy bizonyos csoportok az adott betegségekből pénzt akarnak kitermelni. Ez a törekvés pedig nem kifejezetten a gyógyítást szolgálja. Természetesen fel lehet kínálni különböző eljárásokat, jobb gyógyszereket, körülményeket annak a szűk rétegnek, amelynek a tagjai ezt meg tudják fizetni. De mi lesz a többiekkel? Ha ezt az alapvető ellentétet az emberek itt és most nem értik meg, akkor én, mint az itteniek iránt nagy szimpátiát érző külföldi megfigyelő, széttárom a kezem és nem idegeskedem…
origo.hu
Orbán Viktor megmutatta büszkeségeit
