Nyugalmukból kibillentett orvosokkal, riadt tekintetű betegekkel, rosszkedvű ápolónőkkel és aggódó hozzátartozókkal találkozhattunk a minap a központi MÁV-kórház folyosóin. Magyarán zűrzavarral. A magyarázat abban keresendő, hogy a nagy múltú létesítmény végóráit élte. Agonizált. Amiben a rendelet megjelenése óta sokan reménykedtek, a túlélésben, nem következett be. Bírósági tárgyalás nélkül mondták ki az ítéletet: bevégeztetett. Zárja be a kapuit, és merengjen el a múlton, hiszen élt nyolcvan évet.
A Magyar Közlöny idei, 75. számában olvashattuk – egyebek mellett – a következőt:
„(1) A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium felügyelete alá tartozó MÁV Kórház és Központi Rendelőintézet költségvetési szervet e rendelet hatályba lépésével [július 1-jén – a szerk.] egyidejűleg megszüntetem.
(2) A MÁV Kórház és Központi Rendelőintézet jogutódja (…) az Állami Egészségügyi Központ (ÁEK) … Dr. Kóka János s. k.”
Csodálatosan bonyolult szervezet az emberé! Hányféleképpen tud beteg lenni! A fenti rendelet is sokféle tünetet váltott ki azokból, akik szívügyüknek érezték ezt a családias kórházat és rendelőintézetet, s akik most megkeseredve élik meg a búcsút az intézménytől.
E hét keddjén a következő meghívó várta az érdekelteket a kórház portáján:
„Kapja: minden osztályvezető főorvos [szám szerint 14].
Tisztelt osztályvezető főorvos aszszony/úr!
2007. június 28-án, csütörtökön 13.00-kor (maximum negyed óra) a II. emeleti előadóteremben búcsúbeszélgetést tartok az intézmény dolgozói részére!
Megjelenésükre számítok!
Budapest, 2007. június 26-án
Dr. Bazsó Péter orvos-igazgató”
Nyolcvan évet elintéztek tizenöt perc alatt! A létesítmény 1200-as állományából a tervek szerint 400-an maradtak, illetve mennek át az ÁEK-ba. Ha átmennek. A többiek elgondolkozhatnak az élet igazságtalanságán, hogy miért éppen ők távoznak? Ki vagy kik határoztak a sorsuk felől? Tizennégy osztályvezető főorvosból kettőt megerősítettek, tizenketten szabadon dönthetnek afelől, hogyan intézik jövőbeli életüket. Hogy a kórháznak rangja volt és imázsa, kit érdekel ma már? Ha egy lépést „minden felelős személy” támogat, akkor az majdnem mindig veszélyes vagy ostoba.
A kimúláskor általában felidézik a távozó múltját és értékeit. Tehetjük ezt mi is. Miklós Imre A magyar vasutasság oknyomozó történelme című, 1938-ban megjelent könyvében olvashatjuk: „A magánkórházhoz szükséges tőkét a MÁV alkalmazottak és a kormány [!], a telket a MÁV áldozatkészsége adta. Mélységes hálával gondolhatunk az alkotók mellett azokra a derék orvosokra, akik e nagy alkotást a maguk kiválóságával arra a szintre emelték, amelyen ma áll.” Ez vonatkozik 2007-re is. De tizenöt percbe sűrítve értékelni lehetetlen feladatnak tetszik.
Folytatva Miklós Imre sorait: „1926-ban kezdték építeni a Podmaniczky utca 111. alatt ezt a két épülettömböt, amelyben az új, modern rendelőintézet és az 1927 őszén megnyílt 52 ágyas kórház nyert elhelyezést. Rövid időn belül a kibővítés is szőnyegre került, és már az 1932. évben a 113. szám alatt egy újabb háromemeletes, 200 ágyas kórház adatott át rendeltetésének. Eme nagy magyar akarás láttán a kormányzó úr őfőméltósága nevének átengedésével tisztelte meg a kórházat. Egészséges és beteg vasutasok! Ha utatok a Podmaniczky utca 111. szám előtt vezet el, emeljétek meg a kalapotokat nagy elnökünk, istenben boldogult Kelety Dénes szobra előtt, és gondoljatok hálás szívvel reá, ki szenvedő vasutas kartársaink egészsége védelmében e nagy alkotást létrehozta.”
Egykoron így beszéltek és írtak a vasutasok intézményéről!
A második világháború bombázásai során csak az 1927-ben átadott épület maradt meg – igaz, az is erősen megrongálódott állapotban –, a többi elpusztult. Az újjáépítés során, 1946-ban azonban már 420, 1952-ben pedig 670 ágy állt a betegek rendelkezésére. 1963-ban a Jávor utcában megnyílt a Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály, ahol a balesetet szenvedett vasutasok utókezelése folyt. Ezzel az intézménnyel a MÁV-kórház ágylétszáma elérte az 1068-at.
A kórház nagy rekonstrukcióját 1973-ban határozták el, amely a régi épület felújítását és több új épület megépítését tűzte ki célul. Az új rendelő elkészülte után (1986) lebontották az 1927-ben épült szárnyat, hogy helyére egy gazdasági épület kerülhessen. Ezt követően újabb szárnyak megvalósításához fogtak hozzá, amelyeket fokozatosan adtak át rendeltetésének.
A rendszerváltás után hozott törvények nehéz helyzetbe hozták az egészségügyi intézményeket. Az első csapás a központi MÁV-kórházban a rendelő és a kórház szétválása volt. Ezzel a kórház elvesztette a járóbeteg-ellátáshoz szükséges hátterét, és saját szakambulanciák létrehozására kényszerült, hogy a kórházból elbocsátott betegek kontrollvizsgálatát elvégezhesse. A második csapást a teljesítményfinanszírozás bevezetése jelentette, amivel a betegellátás átalakult, és már nem beteg-, hanem betegségcentrikus lett. Ezzel a szemlélettel nem igényeket, hanem szükségleteket elégítettek ki, magyarán szolgáltatókká váltak, így törekedniük kellett az ellenértékek felhajtására. A finanszírozás nem úgy valósult meg, ahogy előre eltervezték. A szolgáltatásokért járó ellátás öszszege túl szűk keretek között mozgott, aminek az eredményeként a kórházak egy része eladósodott, más kórházak pedig (például a MÁV-kórház is) csak nagy nehézségek árán tudták ellátásuk színvonalát megtartani.
A harmadik megszorító intézkedés az ágyszámcsökkentés volt, amely több fázisban zajlott le. Az intézkedés világosan megmutatta, hogy mi a szándék a létesítménnyel. Közben a kórház, amely korábban adósság nélkül működött, egyre nagyobb adósságot halmozott fel.
Végezetül említést érdemel, hogy a vasutasok 1931-től kezdődően a mai napig fizetésük 0,5 százalékát fizették be abba az egészségügyi alapba, amely különböző kedvezményeket biztosított a számukra. A jövőben alighanem meggondolják, hogy ezt az összeget befizessék-e.
Semmi sem olyan súlytalan, mint az ígéret. A beteg ember hangsúlyosabban érzi ennek a mondatnak az igazságát. Az orvos, aki talán évtizedekig gyógyított a központi MÁV-kórházban – de említhetjük valamennyi most megszűnő intézményt is – csak legyint, és azt mondja: A kórházban a halál tulajdonképpen a házirend egyik pontja.
origo.hu
Mutatjuk az újabb, rémisztő lépést a világháború felé – videó
