Szerelmes volt a Nyugatba a Kádár-korszak és persze az egész keleti tömb politikai elitje. Másképp volt belé szerelmes, mint a farmernadrágra, rockkoncertekre, kék útlevélre áhítozó langy ellenzék, a káderek alig titkoltan és gyűlölve szerették innen a szociból a kapit. Meg kellett mutatni – ez volt a jelszó –, hogy nekünk is van iparunk, van saját beatzenénk, tánczenénk, vannak sztriptíztáncosnőink, bárjaink, üdítőink, rágógumijaink, farmernadrágjaink, sőt saját nyomozós filmjeink. A rendszerváltás utáni magyar provincialitásból már hiányzik a fülledt szerelmes gyűlölet éppúgy, mint az ideológiai versenyszellem. Egyszerűen csak ócska, életidegen, kispályás.
Ezért a krimifogyasztó magyar néző elkerekedett szemmel bámulja, mint ágálnak a filmesek a Dunai zsaruk című sorozatban, és hogyan akarják megmutatni a kutya Amerikának, meg a lehorgasztott fejű német nézőnek, hogy ők is tudnak redőnyös rendőrszobás, lassításos, vízihullás, felhőkarcolós, politikailag korrekt, szinglis krimit gyártani. Sőt még bessonos lövöldözős jelenetet is tudnak, ha akarnak.
Drogos krimihez nem is kell jobb helyszín Bécsnél, az operettváros jó ideig valóban európai elosztóhelyként működött. Csak hát hol vannak a helyi ízek? A helyi karakterek? A helyi ritmus? A régi, kedélyesen fülledt Bécs, a tüchtig, mértéktartó osztrákok, az import dzsánkik és a fukszos bűnözők, ha találkoznak is egymással a filmben, annak se füstje, se lángja. Szépséges és a magyar néző számára is otthonos dunai snittek helyett impozáns motorcsónakokon divatlapokból kivágott, belőtt frizurás fiú-lány nyomozó párok száguldoznak nagytotálokon, az öngyilkosjelölt pedig nyilván a legrondább hídról ugrik a folyóba. A háttérben a kötelező felhőkarcoló gyanánt rút panelház meredezik, akárha Dunaújvárosban forgattak volna. De nem elég nekik az erőltetett amerikázás, se a bessonos brutalizálás, még kutya is kell, egy olyan trimmelt műfoxi, „akiről” szinte minden előzmény nélkül kiderül, hogy príma drognyomozó, ezért az operettszerű finálé során ünnepélyesen besorozzák a rendőri állományba.
Amivel azért mégiscsak meg tudták fejelni a jellegzetesen steril amerikai szingli nyomozósdit, az az elvált, vajszívű, anyáskodó rendőrnő alakja, akit tinédzser lánya folyamatosan terrorizál, és annak a lélektani folyamatnak a vázlatos ábrázolása, ahogy agyonhajszolt emberek ráveszik magukat, törődjenek a drogos lánnyal azon is túl, hogy kétszer megmentik az életét. Saját íz az is, hogy folyton egymást szapulják a szereplők a másik háta mögött, a nagyfőnököt meg kórusban. Szép, jellegzetes közép-európai tulajdonság ez, meg az is, ahogy a felettes magától értetődően lenyúlja a beosztottak érdemeit.
(Dunai zsaruk, német–osztrák akciósorozat, Viasat 3, június 18.)
origo.hu
Ők az ukrán kémek, akiket Magyarország kiutasított
