Reformlázban égő közszolgálat

Egeret szültek a hegyek. A majd egy éve regnáló vezetés hosszú vajúdás eredményeként úgy alakította át a Petőfi rádiót, hogy megszüntette benne a műsort. Vajon mi tartott ily sokáig? Talán azon gondolkodtak, hogy tényleg reggel legyen-e a Zene ébredéshez című blokk? A június elsejétől indult műsorstruktúra a következő: Zene ébredéshez, Zene munkához, Zene tanuláshoz, Kultúrfitnesz, Zene olvasáshoz, DJ-szett, Zenei válogatás. Nem hosszú, nem is bonyolult lista. Mindösszesen este hét és nyolc között látszik valamiféle műsor: a Horváth Gergely vezette Kultúrfitnesz „kultúrkalóriákban dús programokat” ígér. Múltkor még csak azon búsonghattak, hogy nem lesz több magyar nóta a közrádióban. Jelenthetjük, nemcsak nóta, más sem. Csak könnyűzene. Az nem vitás, hogy a pénztárkönyv kiadási oszlopa jóval rövidebb lesz. Hisz ha nincs műsor, nem kell rádiós, elég egy technikus, aki huszonnégy órában felügyeli a zenemasinát. Nem sok időbe telik, hogy a politika is eljusson a felismerésig: ha nincs műsor, akkor minek a közrádió. Hisz az állam úgyis rossz tulajdonos!
A Magyar Rádiónak saját műsormagazinja van RTV Részletes címmel, mely azonban mintha teljesen elveszítette volna a kapcsolatát az anyacéggel. Címlapján amerikai sztárokat mutogat, eközben egyetlen szót sem ejt arról, ami az intézményen belül történik. A június elsején a Petőfin elindított új műsorstruktúra úgy gázolja el a hallgatót, mint a gyorsvonat, egyszer csak hipp és hopp, volt, nincs a régi, megszokott hang. Pedig talán illene kicsit magyarázkodni, hogy mondjuk: kedves hűséges nyugdíjas hallgatóink, akik szerették a kívánságműsort, a szív küldit, a jó ebédjükhöz a nótát, a sportközvetítéseket, a kabarét, a rádiójátékokat, a hétköznap délelőtti magazint! Minket már nem érdekelnek. Mi most meghódítjuk a tizen–huszon–harmincéveseket, hisz a vásárlóerőt jelentő pénz az ő és nem az önök zsebében van. Ezentúl hallgassák szeretettel a Kossuth rádiót, amelyet június 4-től szintén megreformáltunk. (Erről láds Kerényi György főszerkesztő írását!) Az egyszerűsített szerkezetű és tematikájú, lebutított, sok ismétlésre és kevés rádiósra épített főadóról is sikerrel távolítottuk el azokat a műsorokat, amelyek az érdeklődésükre esetleg számot tarthatnának. Maradunk tisztelettel: elnök.
Jó, legyünk türelemmel! Most még csak a papír látszik, a leírt program, az elkövetkezendő napok tapasztalata mondja meg, mit ér a sokáig és nagy titokban, sok bölcs médiatanácsadóval kiagyalt reform. Az bizonyos, hogy mostantól még kevesebb állandó belépőt kell üzemben tartani a rádióportán. Vajon mit szól mindehhez a szakszervezet? Molinókat lobogtat az elnöki szoba előtt? Vagy csendben betagozódik, egyetért a változásokkal? Úgy véli, ideje volt már eltávolítani azt a sok tehetségtelen embert a mikrofon elől?
Fontos változás előtt állunk tehát. Ha ugyanis a közrádió nem ad műsort, mert a zenében lát üzleti fantáziát, akkor talán egy kereskedelmi rádió ismeri fel a műsorkészítésben rejlő üzleti lehetőségeket. (Tényleg jön az országos közszolgálati Klubrádió?)