Visszanyerte hajdani arcát

Az Európai Utas legújabb számában interjúk, esszék, tanulmányok foglalkoznak Nagyszebennel, a Ceausescu-diktatúrában karakterét veszített, leromlott várossal, mely – lévén idén Európa kulturális fővárosa – megújult. Ha az elüldözött szászokat nem is lehetett visszacsábítani a városba, a régi utcák, terek és épületek visszanyerték hajdani arcukat. „Nagyszeben a régió közigazgatási, oktatási, kereskedelmi, ipari és szolgáltató központja – mondja a lap kérdésére válaszolva Klaus Johannis főpolgármester, a városban maradt kevés német egyike. – Nagyszeben sok érdekességet kínál a látogatóknak. Először is megemlíteném a város kulturális központját, amelynek rendbehozatalára az önkormányzat rengeteg pénzt fordított…” Guttmann Szabolcs szebeni főépítész arról beszél, hogyan sikerült felújítani a legfőbb helyi nevezetességeket, a Mátyás korában épített lutheránus székesegyházat, az Altenberger-palotát, a Bruken-
thal-palotát, a várat meg a Nagypiac teret. A főépítész legfontosabbnak azt tartja, hogy a korábban karakterét vesztett híres település újra „élő város” legyen.
Szekernyés János esszéje Nagyszeben a magyar irodalomban és közműveltségben címmel taglalja a település régebbi és közelebbi múltját. Megemlíti a hajdani híres helyi nyomdát, ahol többek között Baranyai Decsi János és Komáromi Csipkés György művei megjelentek. Szól Köleséri Sámuelről, Bod Péterről, Cserei Mihályról, Jósika Miklósról és Kemény Zsigmondról, aztán Kós Károlyról: mindnyájukat szoros szálak fűzték a városhoz. Ami a helyi magyarokat illeti, Orth István képzőművész így fogalmaz: „A lakosság számarányának szempontjából a magyarok létszáma nem számottevő. Az iskolából elfogytak a gyerekek, még az egyházak tartják valamennyire magukat, de nagyon erősen érezzük a szórványvidék hátrányait.” Csak remélni lehet, hogy a gondokon segít majd az Európára tárt kapu, mely az ódon-új városra irányítja – ha csak rövid időre is – az öreg kontinens figyelmét.