A mi Madarunk meg a pofonok

Erdei Zsoltnak egyszerű az élete. Bemegy a ringbe, és jól megpofozza az ellenfeleit. Aztán felemeli a karját, derekára kerítik az övet, és mehet a kasszához. Utána néhány hétig, hónapig nyugi van, csak itt-ott nyilatkozgatni kell, jelen lenni, közben otthon a kis Viktort dajkálni. Ha Erdei Zsolt elég előrelátó, és nem hallgat rossz tanácsadókra, néhány profi éve alatt megoldja az életét, biztosítja a családja megélhetését, és felelősség nélkül tanakodhat azon, hogy Budapesten vagy Fóton nyisson-e gyermekboksziskolát. Mert a világbajnok két dologra vágyik: hogy horgászhasson, és gyerekeket vagy hobbistákat taníthasson az ökölvívásra.
Ha Erdei Zsolt elmeséli az életét, amint tette ezt az Info Rádió Gólvonal című műsorában, valahogy így hangzik a történet. Mert csak ha nagyon megfaggatják, akkor mesél arról, hogy a profi világ sem fenékig tejfel. Hogy az amatőr-világbajnok Erdeinek, még ha az akkor már profi Kokótól sok bátorítást és segítséget kapott is, meg kellett tanulnia ravasz rókának lenni a farkasok között. Meg kellett tanulnia az asztalra csapni, még ha nincs is akkora ökle, mint a Klicsko fivéreknek. Közben pedig mindig jól fejben tartani, hogy soha semmi nem biztos, bármikor beleszaladhat az ember egy váratlan nagy pofonba, és akkor oda a karrier, a szépen kigondolt békés öregség. Az a váratlan pofon ugyanis mindig ott van a pakliban, és nagy hit és elszántság kell ahhoz, hogy az ember ne húzza ki. Erdei Zsoltban megvan ez a hit, tudja, mit és miért tesz.
Éppen ezért olyan szerethető a mi Madarunk, akit a profi világban átkereszteltek a jobban hangzó Tűzmadár névre. Tiszta és áttekinthető. Nem reklamál, nem lázad, tudja, hogy az útján végig kell mennie. Ha a régi világ lenne, akár kisdobosőrsöt is el lehetne róla nevezni. És akkor az őrsvezető szépen el tudná magyarázni a tagoknak, miért fontos, hogy az ifjúság ne csak azt lássa, hogyan lehet könynyen, gyorsan és tisztességtelenül meggazdagodni, mint a miniszterelnök úréknak, hanem azt is, hogy ez az út olykor munkát igényel, kitartást, erőfeszítést.
Ülnek a mai kisdobosutódok a tévé előtt, és nézik, milyen jó gazdagnak lenni. Arról már később senki nem beszél nekik, amikor a hirtelen jött dicsfény és vagyon hipp-hopp elszáll. Azután meg ülnek a számítógép előtt, és irtják az emberiséget. Ha megkérdezzük tőlük, mit élveznek rajta, azt felelik, nem tudjuk. De jó.
Szó sincs persze arról, hogy Erdei Zsoltot valamiféle világjobbító feladatra kellene nevezni. Csak gyakrabban kellene vele beszélgetni. Vele és mindazokkal, akik megdolgoztak a sikerért, a hírnévért, a pénzért. Kell a világnak ennyi kis biztatás.
(Gólvonal, Info Rádió, FM 95,8)