Horn, Mécs és a Böszme

Ezen a legutóbbi Horn-bulin engem legjobban a szabad demokraták, valamint Mécs Imre (most szocialista képviselő) hozzáállása fogott meg. Azt mondja egyebek mellett Mécs, hogy nagyon szép, amit Horn Gyula nyolcvankilenc óta csinál (minap például a köztársasági elnök nénikéjét emlegette), ám ötvenhatos viselt dolgai meg amiket most mondott az akkori eseményekről, nem vállalhatók. A kettős látás csimborasszója. Hízelgek is neki, meg alá is teszek… Beszédében egyébként a szülinapos Horn kijelentette: utálja a kaméleonokat. Azt is mondta egy interjúban, hogy a pufajkások ötvenhatban közönséges bűnözőkkel szemben léptek fel.
És akkor játsszunk be Mécs Imre nyilatkozatából is egy mondatot: „Mindenkit hazaárulónak tekintek, aki támogatta Magyarország idegen megszállását és a megtorlás politikáját.” Érdekesség, hogy a két politikus most egy frakcióban üldögél. A volt pufajkás és a volt halálraítélt. Az SZDSZ is közleményben háborog, mintha nem ez a párt legitimálta volna a leharcolt utódkommunistákat. Ha ’94-ben jó volt a pufajkás miniszterelnök, miért kell most ennyire finnyásnak lenni?
MSZP és SZDSZ, Horn és Mécs. Ötvözetük a böszme ember, a lárifári. Még benne lüktet a mozgalom, de tetteiben már mélyen (neo)liberális. Halad az idővel. Előbbi politikusok mondandóját egyébként nem könnyű megfejteni. Horn Gyuláéban van egy adag mássalhangzó-torlódás, csokornyakkendős párttársa meg maga sem tudja, mit kell alakítania, egykori halálraítéltet vagy SZDSZ-ből kinőtt eurokommunistát. A Böszmével együtt szép a trió.