Az antifasiszta veszély

Az érdem nem az enyém, hanem a Gondola internetes portál fórumának tagjáé: beütötte a Google keresőprogramon a Nemzeti fejlesztési tervet: 1,2 millió találat, majd megnézte a Magyar Gárdát, találati arány 1,4 millió. Ha figyelembe vesszük, hogy a Gyurcsány-kormány három éve milliárdokat öl a Nemzeti fejlesztési terv propagálásába, a Magyar Gárda életre hívását meg csupán néhány hét előzte meg, akkor a magyar média végletekig elfogult és bornírt magatartására derül fény.
Nagy csalódás volt az avatási ceremónia. Antifasisztáék felsétáltak a Várba, miután alaposan kitombolták magukat, és megnézték a gárda esküjét. Már ez a tény is abszurd, fel sem tűnik a tudósításokban, hogy egyetlen „különítményes” (Lendvai Ildikó szíves közlése) sem támadta meg az antifasiszta menetet, ellenben a televíziók jóvoltából láttunk öngerjesztő őrjöngőket, akik náci patkányozva ordítozták körbe a Vár alját. Komoly figyelmeztetés, hogy a Magyar Nemzet munkatársának a többszöri megdöglést ígérték be a nyájas antifasiszták. Ugye, ezt szokták a balliberális lapok emlegetni, amikor a jobboldal „Gyurcsány takarodjozik!”. Lincshangulat, köpködés, gyűlöletbeszéd, mintha szerepcsere történt volna, a Magyar Gárda kissé lassú, mondhatni unalmas szertartása, és antifasiszták túlhevült üzemmódja között. Persze nehéz vihogás nélkül megállni, amikor Kende Péter, akit a gyűlölet tart egyben, emblematikus antifasisztaként tüntet a tömegben. Vagy Bodor Pált komolyan venni, akinek csak előrehaladott kora menti zavaros gondolatait: „antifasizmusunk aktualitása a Fidesz miatt van”. Nem tudtam, hogy a Fidesz fasiszta párt, hogyhogy a parlamentben van még? Nagy a pofára esés, mit tagadjuk. Amilyen tomboló gyűlölet és elutasítás kísérte a Magyar Gárda megalakulását: szétverni, betiltani, megsemmisíteni, törvényileg eltörölni, megakadályozni, úgy nem tudnak mit kezdeni velük most, hogy felavatták őket. Egy nappal azelőtt vérivó állatok gyülekezete, vasárnaptól meg kivénhedt népi táncosok, másodosztályú pincérek, elhízott bohócgárda. Különítményesek, mondja Lendvai Ildikó, s a legrosszabb emlékeket hívja elő. Mellétalált, de süllyedt, mert a Lenin-fiúk, akik ha kedvük úgy tartotta, szívesen nyúztak meg embereket, szintén különítményesek voltak, a dicsőséges 133 nap különítményesei. Minden későbbi „különítmény” őket másolta.
Ugyanakkor több mint sejtés, hogy ha nincsenek a tavaly októberi események, talán soha nem jut eszébe a Jobbiknak szervezkedni. Ha félreteszünk mindenfajta esztelen vádaskodást, mutogatást, marad a száraz tényszerűség. A Fidesz tartott egy ünnepi nagygyűlést, amelynek ürügyén, ki tudja, milyen meggondolásból, egy randalírozó kemény magot a rendőrök rákergettek a gyanútlan, kiszolgáltatott tömegre. Ütlegelés, szemkilövés, oktalan szadista tettek vették kezdetüket. Azonosító nélküli, fekete símaszkot viselő, fekete egyenruhások rontottak a tömegre, ütöttek, vertek, lőttek, csontot törtek. Egyes híresztelések szerint egy őrzővédő cég különítményesei is beszálltak a kegyetlenkedésekbe, nyilván nem gyakorolták eleget az ökölharcot. Az egész ügyet a Gyurcsány-kormány, élén a miniszterelnökkel és cselédsajtójával, ész nélkül igyekezett eltussolni. Még ma is sok a homály, különösen arra nincs megnyugtató válasz, hogy egy állítólagos demokráciában az állampolgárt jogainak alkotmányos gyakorlása közben miként lehet oktalanul, törvénytelenül bántalmazni, megfélemlíteni, akár megnyomorítani. Az a kérdés is a levegőben lóg, hogy ha az iménti hír valós, akkor egy vagyonvédelmi cég milyen alapon társul be a magyar rendőrséghez magyarokat verni? És, ha abban az időben a Fidesz rendelkezik egy saját gárdával, amelyik segíti a nagyrendezvény békés bonyolítását, akkor a tömeges rendőri törvénytelenségek meg sem történnek?
Nyilván ezek a legnyomasztóbb kérdések. Többek között ez a védtelenség és kiszolgáltatottság is életre hívhat egy önvédelmi és közvédelmi csoportosulást. De ez Magyarország, ahol mindig minden fordítva működik. Amennyiben a baloldal tökéletes hegemóniáját fenyegetve érzi, bármilyen jobbos gyülekezés láttán vagy hallatán csírájában nekimegy a világ leghatékonyabb fegyverével: ez a „fasiszta hordák randalíroznak szép hazánkban, rajta, antifasiszták, ébresztő”. Ezt alátámasztandó, megindul a fantázia: fasiszták, rasszisták, nyilasok, Árpád-sávosok, kollaboránsok, mutyizók és kokettálók lepik el a virtuális teret. A baloldali sajtó a nagy megfelelés és igazodás kényszerében képtelen és durva módon járat le minden olyan kezdeményezést, amelyben ellenfelét sejti a jelenlegi hatalomnak. Mi volt a nácik legfontosabb teendője 1933-ban? Az ellenzék elhallgattatása. A koncentrációs táborok voltaképpen az első szakaszban ezért alakultak.
Csínján kéne bánni ezzel a nagy antifasizmussal, meg nyilasozással. Száz embert kellene megkérdezni, ki a fasiszta és a nyilas, kilencven nem tudná, öt azt mondaná, kérdezzék Csillag Lillát, öt pedig rávágná, hogy Orbán. Amikor pedig a Dunába lövetés víziója előkerül, miért nem idézik Várnai Shorer Judit volt izraeli nagykövetet, aki kijelentette, hogy ma Magyarországon a zsidók reneszánszukat élik. Valaki hazudik, és kétlem, hogy a nagykövet asszony.
A Magyar Gárdáról éppen nem tudjuk, mit fog tenni. Ha parlagfüvet irtanak, és utána sörözni mennek, akkor kár volt ekkora hűhó. Ha megtanulnak fegyverrel bánni, az nem árt. A hajdani MHK-mozgalom tagjaként tudok célba lőni, gránátot vetni és kötélen mászni, mégsem érzek kényszert, hogy kilőjem a szomszédom szemét. Az ügy alkalmat teremt az 1,4 százalékos GDP-növekedés bagatellizálására, a náciveszély mítoszának erőltetésére, a baloldali antifasiszták akciózására. Amely egyre agresszívabb, hovatovább a gárdistákat kell megvédeni a megvadult náciellenes különítményektől.
Ezzel a nagy antifasiszta viselkedéssel sem kellene kérkedni. Az elvtársaknak eddig az volt a szerencséje, hogy csak igen szűrve kerültek be alapművek a Gulagról és a táborokról. Ma már bőven olvashatunk baloldali szerzőktől is vadonatúj információkat, amelyek nem vágnak egybe az egyoldalú – nácik és áldozataik – szovjet blokkban honos paradigmával. Eddig csak szóbeszédből hallottuk, hogy a koncentrációs táborokban a kommunisták igyekeztek minden tisztséget megszerezni maguknak. Ez egyfelől dicséretes volt, mert adott a túlélésre némi esélyt, másfelől a táborlakók rettegtek a sztálinista kommunistáktól, akik habozás nélkül küldték halálba trockista vagy jobboldali elhajló elvtársaikat, de adott esetben elvtársaik mentésére vétlen áldozatok nevét írták a halállistákra.
Felhívott engem egy idős úr és következőket mondta: „Az összes elhatárolódást követelő antifasisztának üzenem: Először el kellett határolódnom Schlachta Margittól. Aztán Kovács Bélától, aztán Kéthly Annától, Nagy Ferenctől. Később Tildy Zoltántól, Mindszenty Józseftől és Grősz Józseftől. Majd Nagy Imrétől és bandájától, Tóth Ilonától. Minden alkalommal kiderült, hogy hazudtak nekem, mert ezek az emberek nem voltak sem bűnösök, sem hazaárulók, sem gazemberek. Hát ezért nem határolódok el Wittner Máriától.”
Mit mondhatnánk erre? Az Ifjú Gárdát szegény Alekszander Fagyejev hatszor írta át, mert Sztálinnak nem voltak eléggé antifasiszták a szereplők. Végül a szerző öngyilkos lett. Többek közt nem bírta regényeinek nyomasztó hazugságait.