Égből pottyant hiány

Kacskaringós utat járt be eddig a költségvetési hivatal sorsa a kormányzati berkekben. Már az is kiérdemelne egy részletes elemzést, hogy mekkora szakadék tátong a hivatalról szóló tavalyi és idei miniszterelnöki, valamint pénzügyminiszteri nyilatkozatok között, 2006 tavaszán ugyanis e kormánytagok még semmi értelmét nem látták a pénzügyi fegyelemért felelős független intézmény felállításának. Az államháztartással az akkori kimutatások szerint még minden rendben volt, az ütemesen emelkedő államadósság sem jelentett veszélyt, s a költségvetési trükközések is csak a mindenben akadékoskodó, Járai Zsigmond vezette jegybanknak szúrtak szemet. Most azonban hagyjuk a tavalyi győzelmi jelentéseket, a dübörgő gazdaságról szóló propagandát, hiszen a költségvetési hivatalról jelenleg is folyó ötpárti egyeztetések hátterében ennél jóval messzebbre mutató folyamatok húzódnak.
A kedden az államfő részvételével megtartott megbeszélés után elhangzott kormánypárti nyilatkozatokból úgy látszik, a világviszonylatban is kiemelkedően magas magyar deficit, a növekvő mértékű eladósodás és az ezzel járó összes baj csak úgy magától keletkezett. A hiány szinte az égből pottyant le, váratlanul elénk tornyosulva, ezért aztán nem volt mit tenni: azonnali megszorításokról kellett dönteni. Arról azonban sem a büdzsében tátongó ezermilliárd forintos hiány tavaly júniusi „felfedezésekor”, sem most nem beszél szívesen senki, hogy a túlköltekezés mögött mindig konkrét, könnyen számszerűsíthető döntések húzódtak. Olyan döntések, amelyeket éveken keresztül kizárólag a népszerűség megtartása érdekében vagy pusztán szakmai dilettantizmusból hoztak a felelősnek egyáltalán nem mondható politikusok, jól tudva: az elfolyó pénzeket bizony nem termeli ki a magyar gazdaság, azokhoz újabb és újabb hiteleket kell felvennie az országnak. Csak a rövid távú szempontok számítottak, míg az, hogy ki és miből fogja visszafizetni a 2002 óta felvett több mint hétezermilliárd (!) forintot, már senkit nem érdekelt.
A költségvetési hivatal létjogosultságáról szóló mostani vitának tehát elsőként a felelősségről kellene szólnia. Az MSZP és az SZDSZ prominensei az új hivatalban immár a mindenre gyógyírt nyújtó szervezetet látják, pedig nem árt tudni: elég lett volna, ha az elmúlt években egyszerűen csak betartják a hatályos jogszabályokat. Nem tervezik félre a büdzsét, azaz nem írnak be a költségvetési törvénybe irreálisan alacsony kiadásokat és irreálisan magas bevételeket. Nem jelölnek meg olyan pénzromlási ütemet, amelyről már a tervezésnél lehet tudni, hogy nem felel meg a valós folyamatoknak. Nem közölnek a valóságtól elrugaszkodó makrogazdasági előrejelzéseket, s az államháztartási hiány csökkentését sem a trükközések (autópályák „kreatív” elszámolása, áfavisszatartás, kifizetések manipulatív átcsoportosítása) segítségével kívánják megvalósítani.
A törvények egyszerű betartása szavatolta volna a kiegyensúlyozott államháztartást, felelősségteljes és törvénytisztelő költségvetési politika esetén megszorításokra sem lett volna szükség. Ezt azonban még ma sem könnyű elismerni. Úgy látszik, helyette kifizetődőbb századszorra is ígéretet tenni a szigorú és következetes gazdálkodásra, sőt a szigort demonstráló hároméves költségvetés bevezetésére. S hogy ez túlzás lenne? Ugyan dehogy! Hiszen ki emlékszik már a hét évvel ezelőtti parlamenti vitákra, amikor az akkor ellenzékben lévő MSZP és SZDSZ még a jogállamiság eltiprásának és a demokrácia megcsúfolásának nevezte a kétéves büdzsét?