Guargumi

Guargumi. Életünkben nem hallottuk eddig ezt az egzotikus szót, most mégis ezzel az élelmiszer-adalékkal van tele a sajtó. Megint okosabbak lettünk, bár aligha érezzük magunkat jobban ettől. A guarguminak ugyanis nem sok köze van az élelmiszerhez, viszont tartalmazhat mérgező anyagot, nevezetesen dioxint. E vegyület nevét pedig akkor jegyeztük meg, amikor Juscsenko jelenlegi ukrán elnököt vélhetőleg politikai ellenfelei megmérgezték. Az arcán máig láthatók azok a himlőhelyhez hasonló foltok, amiket a toxin okozott.
A guargumi, azaz az E–412-es állományjavító azonban önmagában nem érdekes, hiszen a nagyobb üzleti haszon reményében jószerivel már bárki bármit ránk tukmálhat. Egy 500 grammos mélyhűtött sonkás pizzában például huszonnégy E-vel jelölt adalékanyagot számolhat meg az, akinek jó a szeme. (Bizonyára ezért került bele sonkából csak 0,2 százaléknyi mennyiség!) A guargumiügy az aktuális példája annak, miként lehet semmibe venni az embert, miként lehet a balga, elbutított fogyasztót odadobni a lélektelen, lobbista, kupec hordának. Ahogy példa erre az alfatoxinos, Dél-Amerikából származó paprika vagy az a mérgezett paprika, amit Marokkóból szállítottak a magyarországi üzletekbe.
Jön a szemét a világ minden tájáról, miközben a magyar gazdák tönkremennek. Etetik velünk az ismeretlen eredetű, mérgező zöldségeket, a fejlettebb országokban betiltott vegyszerrel kezelt gyümölcsöket, a kétes összetételű tejtermékeket, miközben a magyar paraszt a napi megélhetésért küzd. Ha nem megy, feladja. Szélsőséges esetben felköti magát, vagy otthagyja földjét, és elmegy segélyezett, gyökértelen városlakónak.
S mit csinál ezalatt a felelős állam? Azon kívül, hogy beszedi az adót, újabb és újabb terheket vet ki, jószerivel semmit. Sőt, mintha csak bátorítaná azokat, akik örömtáncot lejtenek a lepusztított magyar agrárium, az élelmiszer-feldolgozóipar romjai felett. Örülnek, hiszen akadálytalanul hozhatják a külföldi áruk garmadáját, éhbérért dolgoztathatják a magyart valamikor legalább névleg saját üzemében, gyárában.
A felelős államnak kötelessége lenne gondoskodni állampolgárai biztonságáról. Arról, hogy ne lépje át káros anyag az ország határát, még ha az az Európai Unióból jön is. Elvégre a felelős kormány a magyar állampolgároktól kapja megbízatását, nem az unió lobbistáitól, pénzmágnásaitól. Csakhogy a kormány erről valószínűleg mit sem tud. Ha tudja, mi a dolga, s mást cselekszik, még nagyobb a baj. De mindkét esetben alkalmatlan a feladatára. A kormánynak fenn kellene tartania egy olyan működőképes intézményhálózatot, amelyik képes megvédeni polgárait. Ehelyett leépítik a fogyasztóvédelmet – nemrégiben éppen 1800 emberrel csökkentették a létszámot –, padlóra küldik a növény- és állat-egészségügyi szolgálatot, s egyre kevesebb pénzt kap az ÁNTSZ.
Ezek a szervezetek ma már nem az állampolgárok egészségét, a fogyasztókat védik. Inkább a könnyebb ellenállás felé mozogva, az APEH mintájára, egyszerű behajtószervezetekként működnek: ellenőriznek és büntetnek. Leginkább kisvállalkozókat, boltosokat, vendéglősöket, sokszor a legostobább előírásokra hivatkozva. Fogyasztóvédelmi razziával kampányol a kormány, aztán egy hét múlva a turisztikai szempontból kiemelten fontos Hungaroringen megjelenik a szalmonellafertőzés.
Amíg nem jön változás, remény sincs arra, hogy Magyarország felelős kormánya és intézményrendszere saját állampolgárait szolgálja. Addig várhatjuk az újabb élelmiszerbotrányt.