Homokszem a puskacsőben

Az Irakban szolgált Jessica Lynch történetéről ma is csak az állítható biztosan, hogy a „közlegény” nem úgy sérült meg, esett fogságba, majd szabadult ki és tért haza, mint ahogyan azt az amerikai sajtó tálalta a kezdetekben. 2003 márciusában, a háború harmadik napján bevetésre indult egy amerikai alakulat az iraki Násziríja térségében, de járműveikkel eltévedtek, ezt kihasználva pedig ellenséges fegyveresek megtámadták őket. A tűzharcban a katonalány állítólag végzett több iraki fegyveressel, majd amikor elfogytak a töltényei, valaki leszúrta. Az összetűzésben kilenc katona meghalt, hét megsérült, őket elfogták a helyiek. A sebesült Lynch közlegényt a történet szerint elrablói kórházba vitték, de ott is fegyveres őrizetben tartották, megkínozták, végül azonban egy kockázatos mentőakció keretében bajtársai kiszabadították. Az akciót bemutató képsorokat a nyugati világ szinte összes hírtelevíziója leadta.
Hazatérését követően az akkor tizenkilenc éves lányt lakóhelyén, a nyugat-virginiai Palestine-ban valóságos népünnepély, országszerte pedig hősöknek kijáró tisztelet fogadta, s megkapta a legmagasabb katonai kitüntetéseket is. Az 507-es alakulat története bejárta a világot, pedig már akkor sejthető volt, hogy az események nem pontosan úgy zajlottak le, mint ahogy a Pentagon és az amerikai tévétársaságok tálalták.
A BBC brit tévécsatorna Riporterek című műsorában nem sokkal később dokumentumfilmet mutatott be, amely szerint a katonalány története, beleértve megmentését is, arcátlanul megrendezett színjáték csupán. A brit tévések szerint a kommandósok vaktöltényekkel lövöldözve szabadították ki a lányt, mivel tudták, a kórház körül zajló akció során nem fognak különösebb ellenállásba ütközni. Nyilatkozott az adásban egy helyi orvos is, aki elmondta: kollégáival nem értették, mit művelnek az éjjellátó kamerákkal felszerelt katonák a kórház folyosóin.
A Pentagon nevetségesnek minősítette a vádakat, Jessica Lynch pedig nem emlékezett semmire, az orvosok amnéziát állapítottak meg nála. A lány néhány hónappal később mégis megjelentette önéletrajzi könyvét, amelyben – bár nem írja le, hogy történetéből semmi sem igaz – néhány részleten finomít. „Nem vagyok hős, még csak el sem sült a fegyver a kezemben. Eltömődött a homoktól” – idéztek a műből a lapok, ám a legendát ekkor már lehetetlen volt átírni.
Három hónappal később a sztorit elsőként megíró Washington Post címlapos anyagban vonta kétségbe saját állításainak valóságtartalmát. Ahogy fogalmaztak: „A háború [nagy] sztorija lett, amely egyaránt emelte az otthoniak és a csapatok harci morálját. Ellenállhatatlan volt és filmszerű, ahogy a nyugat-virginiai lapályon élő karbantartó munkásból amazon lett, aki nem volt hajlandó feladni a küzdelmet. Hollywood ígéretet tett, hogy filmet készít a történetből, a média pedig szintén éhes volt a hősökre. Lynch története sokkal összetettebb, és különbözik attól, mint ami az első tudósításokban szerepelt. A történetből sok minden továbbra is homályban van, nagyrészt a hadsereg hivatalos titkolózása miatt, valamint Lynch magánélethez való jogának tiszteletben tartása és emlékezetének korlátozottsága okán.”