MI A MAGYAR?

Eleget vádolták a magyart, hogy nemzetiségét erőszakos eszközökkel terjesztette. Ezen vád ellenében hatalmasan szól azon tény, hogy eredeti magyar nyelven irt okmányt Fejér egész nagy codexében egynél többet nem lehet találni, és pedig 1339. évről, holott nemcsak a szepesi főispánok már a 13-dik században leveleztek sokszor németűl hivatalosan, hanem a magyar királyok is, míg a magyar nemzethez latinul szóltak, német nyelvű szabadalmakat osztottak a német ajkú lakósoknak, miként Róbert Károly 1328-dik évi és Nagy Lajos 1347-dik évi szabadalma a szepesi szászok és III. Béla királyé 1195. évből a kedhelyi monostor javára. Sőt görög és cseh nyelven irt okmányokban sincs hiány.
Vajjon őseink is biztak-e a miénkhez hasonló axiomába: hogy a nagyobb miveltségű nép a kevésbbé míveltet magába olvasztja, – nem tudom? de látjuk, hogy a magyar nemzetiség keletre az oláhok, éjszakra a tótok irányában vesztett területet.
Vannak azonban még más anomaliák is multunk közéletében, melyeket jó lesz újra vázlatban felmutatni, hogy a történet az élet mestere lehessen.
A dalmát városok azon kiváltságot birták a régi magyar királyoktól, hogy bármely árulót és pártütőt, ha dalmát városban keresett menedéket, ezt oltalmuk alá vevén, kiadni nem tartóztak. Ezen kiváltságnak csak IV. Béla vetett végett 1243-ban, midőn az ingadozó hitü Spalatot hűségére kényszeritvén, kötelességévé tette, hogy a hűtlen alattvalókat a magyar király kezébe szolgáltassa. Hanem a mely visszaélés Spalatoban megszüntettetett, az meghagyatott Trawban, – és e viszonyok ziláltsága újra meg újra előtünt.
Míg a dalmát városoknak a magyar uralom ideje alatt elnézték, hogy grófot vagy püspököt külföldiek közül választhassanak, a magyar királyok saját fenhatóságukat példátlanul megszoríták. II. András király egy 1205. év augustus elsején kelt levelével Nona városának oly értelmű kiváltságot ad, hogy a város nem köteles akaratja ellenére befogadni az oda érkező király magyar kiséretét. És ezen kiváltság nem egy futó pillanat gyengeségének tekinthető, hanem IV. Béla és V. István királyok által is megerősíttetett, – jele, hogy becset helyeztek benne azok, a kiknek szólt. […]
Beszterczebánya szász lakosai még csak a XVII. században engedtek magyaroknak és tótoknak helyet a városi tanácsban, hosszas vitatkozások után; de fentartottak egy másik különös kiváltságot még ennél tovább is, mely abban állt, hogy a város piaczán, a Ring-en senkinek sem engedtetett meg valamely ház birása, a ki csak erősen ki nem mutatta, hogy ő tiszta szász származású, és hogy ő telivér szász polgár. Az ily kiváltságos polgár Ring-Bürgernek neveztetett.
A mint a szászoknak feláldoztatott a magyar nemzetiség saját királyaink által, hasonlóan történt ez a horvátok irányában is, és pedig már a legelső érintkezés időszakától fogva ezen új acquisitióval. Már Kálmán király esküszik a horvátoknak, miszerint meg nem engedendi, hogy köztük magyar telepedjék meg, ha csak ők maguk nem akarnák.
(Pesty Frigyes: A magyar nemzet mostohasága saját maga iránt. Századok, 1868)