Profán átiratok

1. Ímhol a teremtés
(Tisztelgés Örkény István előtt)

Mikor még nem volt semmi, de semmi, nem volt se létezés, se nem létezés, se Budapest, se Örkény István, se egyperces novella, se Kálvin tér, se autóbusz, hogy fáknak rohanjon, se villamos, hogy hirtelen megálljon, nem volt se kisvasút, se játéküzlet, se kirakat, se csönd, se lárma, nem volt se szél, se újságpapír, amit tovasöpörne, se falaknak való nekisodródás, se még nagyobb csönd, nem volt se atombomba, se nyolc perccel az atombomba robbanása után, se villanyok kialvása, se rögtön utána a rádióban az utolsó gramofonlemez lejárása, se egy óra múlva szörcsögni kezdő csapok, se a víz elapadása, se a lombok bádoggá száradása, se a szemaforok szabad jelzése, se az utolsó bécsi gyors befutása a pályaudvarra, se a mozdonyok kazánjában reggelre kihűlő víz, nem voltak se egy hónap alatt elgyomosodó parkok, se zabnövés a játszóterek homokozóiban, se étvágygerjesztő italok, hogy beszáradjanak a söntések polcain, nem voltak se élelmiszerek, se bőrdíszműáru, se könyvtári könyvek, se egerek, hogy mindezt megegyék, nem volt se az egerek roppant szaporasága, évente ötszöri megfiadzásuk, se az utcák bársonyos, iszapszerűen hömpölygő kövezetként való ellepése, se lakások ágyainak és színházak zsöllyéinek birtokbavétele, nem volt se bejutás az Operába, se a Traviata utolsó előadása, se az utolsó hegedűn az utolsó húr átrágása, se e húr megpendülése Budapest búcsúdalaként, nem volt se másnap, se az Operával átellenben egy romház, se doktor Varsányiné, se hozott szalonna, se egérirtás, se semmi…
Hanem a semmi közepén egyszer csak megjelent egy cédula: „Leinformálható isten hozott anyagból világegyetem-teremtést vállal.”

2. Gyurcsányország
(Weöres Sándor azt üzente)

Nesztek, itt van gyurcsányország,
itt terem gyurcsánykenyér,
gyurcsányablak gyurcsányrácsán
gyurcsánynótát ráz a szél.

Gyurcsánytéren, gyurcsányréten
gyurcsányhősök küzdenek,
gyurcsányszanatóriumban
sírnak gyurcsánybetegek.

Gyurcsánytanártól gyurcsánylány
gyurcsányábécét tanul,
gaz gyurcsány a gyurcsánybörtönt
rúgja irgalmatlanul.

Megépül a gyurcsánymalom,
lesz sok gyurcsánymajonéz,
győzve győz a győzhetetlen
győzedelmes gyurcsányész.

Gyurcsánypóznán gyurcsánykirály
gyurcsánynyelven szónokol,
egyiké gyurcsánymennyország,
másiké gyurcsánypokol.

Makákó, gorilla, csimpánz,
pávián, orangután,
mind gyurcsányújságot olvas
gyurcsányvacsora után.

Gyurcsányvacsora-emléktől
zúg a gyurcsányreterát,
gyurcsánybakák menetelnek,
jobbra át és balra át.

Rémületes gyurcsányarcot
vágnak gyurcsánykatonák,
gyurcsánykézben gyurcsányfegyver
– gyurcsányoké a világ.

3. Magyarnak lenni
(Parafrázis Herman Wouk Ez az én Istenem című könyvének mondataira)

Egész létezésemet egy sejtelem kockájára tettem föl: hogy magyarnak lenni nem valami lényegtelen és kellemetlen véletlen, hanem a legjobb dolog az életemben, és hogy az ember legjobban a klasszikus módon lehet magyar. Ez jó nagy ugrásnyira volt olvasmányaimtól és gondolataimtól, mégis szerencsét próbáltam, noha nem tudhattam bizonyosan, nem tévedek-e. Ezzel a kockázatos szemlélettel olyan dolgokat tudtam meg a magyarságról, amelyeket semmilyen más módszerrel nem sajátíthattam volna el. Népünk hagyománykincse örökre csukott könyv vagy gyerekkori nosztalgia maradt volna előttem, ha nem vágok bele a kísérletbe. Vannak dolgok, amelyeket csak úgy tanulhatunk meg, ha megpróbálkozunk velük. Íme néhány ismeret, amelyre ekként tettem szert:
Magyarnak lenni hihetetlen elméleti és gyakorlati nehézségekkel jár, s ezek pillanatnyi egyensúlyzavarokat is okozhatnak. A magyarnak született gyerekek számára azonban tagadhatatlanul a lelki stabilitás és a személyes erő forrása a megfelelően tanított magyarságismeret. Meggyőződésem, hogy a hosszú elnyomatás alatti megmaradásunk titka – akár foglalkozunk velük, akár nem – nemzeti hagyományaink erejében rejlik.
Egy percre meg kell állnom a gyermekek kérdésénél. Az emberek sokszor azzal mentegetőznek, amiért gyermekeiket nem nevelik testestül-lelkestül magyarrá: „Nem akarjuk befolyásolni őket. Majd ha felnőnek, maguk választhatnak.” Ez a szemlélet csupán a gyermekek tökéletes befolyásolására alkalmas, mert egész életükben arra kényszeríti őket, hogy tudatlanságukat érdemnek tekintsék.
Hitet teszek amellett, hogy történelmünk nem értelmetlen, és hogy a nihilizmus csupán beteges hallucináció. Isten él, és mi az ő népe vagyunk. Népünknek a történelem azt a sorsot szánta, hogy átéljük az emberi tapasztalat magaslatait és mélységeit. Bizony mondom, magyar testvéreim: ez a szívünkben zengő, ősi hang nem képzelődés, nem önáltatás, hanem legmélyebb, legigazabb, legjobb énünk szava. Ostobaság lenne szégyenkeznünk miatta, hiszen ez a mi halhatatlanságunk.

4. Cantata profana
(Bartók Béla hangját halljuk)

…
A legnagyobb szarvas,
legkedvesebb fiú,
szóval felfelelvén
apjához így szóla:
„Kedves édesapánk,
te csak eredj haza,
a mi édes jó anyánkhoz!
De mi nem megyünk!
Mert nem mehetünk,
mert a mi szarvunkból
vadásztrófea lett;
a mi karcsú testünk
lelőtték a lombok közt.
Karcsú lábunk nem lép
tűzhely hamujába,
se puha avarba.
Mérgezett a forrás,
felfordulunk tőle,
nekem sincs sok hátra:
fehérvérű lettem,
halok idő előtt.”

5. A rendszerkorrekció törvényei
(C. Northcote Parkinson nyomán)

A rendszer mindenféle gyakorlati szempontból halott. Újat kell alapítani helyette, ám név- és helyváltoztatással és egészen új személyzettel. A gazdaságosságra törekvők abba a kísértésbe esnek, hogy a régi személyzet egy részét átvigyék az új rendszer intézményeibe – például a folyamatosság nevében. Ez a vérátömlesztés végzetes volna, mert épp a folyamatosság kerülendő. A régi, beteg intézményrendszer minden egyes részét fertőzöttnek kell tekintenünk. Sem személyzetet, sem felszerelést, sem hagyományt nem szabad átvennünk a régi rendszertől. Szigorú vesztegzár után teljes fertőtlenítést kell végrehajtanunk. A fertőzött személyeket meleg hangú bizonyítványokkal el kell küldenünk olyan országokba, amelyeket különösen utálunk. A felszerelés és az akták habozás nélkül megsemmisítendők. Ami az épületeket illeti, legjobb, ha magas összegű biztosítást kötünk rájuk, aztán felgyújtjuk őket. Csak akkor remélhetjük, hogy a betegség csírái végleg elpusztultak, ha a rendszer központjai már füstölgő, kormos romok.

6. Rózsamészárlás

Az ország miniszterelnöke reggelenként helikopterről ellenőrzi birodalmát. Valahányszor virágoskert fölé ér („Lassítson csak, János!”), távcsöves puskájával célba veszi a rózsák fejét, odapörköl, és közben imádkozik:

Hiszek egy Istenben,
hiszek egy hazában,
hiszek egy isteni örök igazságban,
hiszek Magyarország feltámadásában.
Piff neki, a rohadt anyját, bele a közepébe!
Ámen.