A legfőbb ügyész vizsgálódik

Kézi vezérlés alatt a legfőbb ügyész? című cikkükből (Magyar Nemzet, 2007. szeptember 12.) indulnék ki, ami a főügyész parlamenti felszólalásával foglalkozott. A tudósító, többi között, azt írta, hogy a legfőbb ügyész a Magyar Gárda ügyében, mint „törvénysértő tevékenységet” folytató szervezet ellen, miniszterelnöki utasításra, azonnali vizsgálatot rendelt el. Ezzel szemben a múlt őszi rendőrbrutalitások esetében „nem látott okot a vizsgálódásra”. Majd így záródik a cikk: „Az ügy érdekessége, hogy a vádhatóság első embere, akit Sólyom László jelölt a posztra, korábban éppen katonai főügyészként dolgozott”. Így igaz.
Visszafelé folytatnám az idézett bekezdést. Az még hagyján! De annak idején, nem sokkal az „átkos” után, Kovács Tamás katonai főügyésszé történő kinevezését és vezérőrnaggyá való előléptetését jómagam mint honvédelmi miniszter terjesztettem elő. Így lett a tábornok úr akkor, hivatalból, a rossz emlékű legfőbb ügyész, Györgyi Kálmán egyik helyettese. S innen már csak fél lépés választotta el, hogy a csúcsra jusson. Ebben segített neki nemrégen egy másik hajdanvolt ellenzéki-ellenálló, egyik MDF-es pártelnökségbeli társam. Aki ma a Magyar Köztársaság valóban tiszteletre méltó elnöke.
Hát itt tartunk! Tábornok Úr! Várom, mikor idéz maga elé, hogy mint „újfasiszta”, „neonáci” felforgató elemre (korábban „imperialista ügynökre”, a „szocialista rend ellenségére”), lesújtson rám az elvtársi, Lendvai-mód rikácsolós hatalom „parlamentáris” vasökle. Mégpedig az (al)világklasszisok szintjén hazudozó, silány ripacs műháborgásától indíttatva. Kár, hogy az országgyűlésbeli szövegelésének végén, elfelejtve némiképp a régi regulát, nem vágta vigyázzba magát. S nem kiáltotta el: „Miniszterelnök Úr! Igenis! Értettem!”
Szégyellem magam. Szégyellem, amiért valaha is fölemeltem a szavam vagy tollam; hogy egy jobb, tisztultabb, magyarabb világot teremtsünk itt a Duna–Tisza táján. De sosem azért, hogy a végén ez a mostani, elképesztően, irracionálisan gonosz és ízléstelen módon nevetséges, áldemokráciás posztkommunista vircsaft járhassa a táncát a homlokunkon. Elnök Úr! A művelt magyarokkal együtt mind a ketten tudjuk: „errare humanum est”. Csak én már erősen kétlem, hogy tévedéseink korrigálhatók lennének ebben a szennytől habzó, hordalékokkal fölösen megrakott politikai cirkuszban. Ahol a kenyér fogytán, de a bohócmutatványok száma nő.
Für Lajos